Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Ara Jeretzian György, a Törökországból háromévesen Magyarországra menekített örmény a nyilas pártban kikupálódott fiatalemberként Alfonzó jellemzése szerint “nem ijedt meg a saját árnyékától”. Mintegy négyszáz zsidónak adott munkát az elképesztő leleményességgel összetarhált engedélyekkel szükségkórházként működtetett Védett Házban, megmentve tudj’ isten, hány ezer ember - szovjet, német, magyar katona, “csillagos” és “csillag nélküli” civil - életét. A sajátját féltette legkevésbé. 

1945. június. 06. szerda (Csorna, Sopron megye)

Hogy én is irjak egy pár sort, pedig nincs hangulatom hozzá, mert nagyon intenziven gondolok haza. Vajjon kit és hol fogok megtalálni valakit. A robogó vonatban irom e pár sort Bözsikém és arra gondolok, hogy mindkettőnknek nagyon az a kivánsága és ohaja, hogy szeretteinket életben találjuk. Reméljünk és bízzunk a jóságos Teremtőbe és feledjük el a sok veszekedést. Otthon ha megtaláljuk mindannyian amire vártunk, úgyis csak a jó és a szép emlékekre gondolunk vissza. Pozsony felé utazunk és ha igaz holnap este otthon leszünk, tehát közelegünk a vég cél felé. A jó I. segísten meg mindannyiunkat továbbra is. Bucsuzom Tőled Bözsikém, ha bántottalak, bocsássál meg, reméljük az életbe még találkozunk job körülmények között. 

Berecz Józsefné Manna

(Benedek Braun Magda és Milch Éva holokauszt túlélők, akik a felszabadulás után egy közös naplót írtak.)

1945. június. 04. hétfő

Tegnap jött egy makói fiu. Egyenesen Makóról jött az anyját keresni. Nagyon stramm fiu. Ezzel kapcsolatban felmerült egy illetőnek egy gondolat a fejében. Hirsch bácsival lakik együtt, hogy elhozhatja az autóját, teherautót. Én is írtam Tóni bátyámnak, hogy tegyen valamit az érdekembe. Ha igaz akkor ő most nagy ember. Talán tud tenni valamit. …Ma reggel a gríz összeállt. Délelőtt elvoltunk H bácsinál, Weinberger Bélával ultiztunk és onnan mentünk ebédért. Nem is álltunk sokat sorba. Az ebéd husleves benne husgombóccal és pörkölt krumplival. Határozottan javul a koszt. Alig hogy beléptünk a kapun hatalmas zápor kerekedett és ettől délutánra olyan nagyszerű levegő kerekedett, hogy csuda. A vacsoráért feketéért és répakonzervért ugy kellett bezörögnünk. Most mindenféle szívességet teszünk Biegler néninek. Ennek fejében persze ő is barátságos. A románok kapnak vöröskeresztes lapokat. A mieink ezt miért nem tudják elintézni. A makói fiu mesélki: Buda caput, és a dunapart és a hidak, a gettó sértetlen és nem igaz, flammó van. 10 P egy skatulya gyufa és 400 P. egy kiló vaj. De folyik a pénz. 

(Bognár György Bergen-belseni túlélő, aki 1945. áprilisában szabadult fel. Augusztus 20-án tért vissza Magyarországra. Naplóját és feljegyzéseit 16-17 éves korában, 1944-45-ben írta.)

Somfai János:

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal

1945. május. 31. csütörtök (Friedrichshafen, Dél-Németország)

A Hirsch-vendéglő felé megyünk. Két francia kísér négy német katonát. A géppisztolyos, fehérsisakos vezényel: Állj! Az egész társaság bemegy a vendéglőbe. Az őrök meg a foglyok is söröznek. Poharukat egymásra köszöntik. Vajon a németek megtették-e ezt a franciákkal? Kételkedem. De egy oroszt, aki beszélni akart a foglyokkal, az őr kizavart. Nem kedvelik őket. Sok galibát csinálnak, fegyveresen fosztogatnak.

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 24-25. oldal

1945. május. 30. szerda (Bécs, Ausztria)

Tegnap végre megtudtam, hova ment az átkozott vonat, mellyel elhurcoltak. Belsen, Hannover mellett. Egy új név, új cél számomra, ahová el kell jutnom. Rettentően félek. Tudom, hogy mindenkitől érdeklődnöm kell, de nem merek, illetőleg nem merem az utolsó kérdést feltenni: ismerték-e Deáknét? Rettenetes dolog az egész. Húzom, tudat alatt, a dolgokat, mert minél később tudom meg a rossz valóságot, annál jobb. A bizonytalanság mégis jobb, mint a biztos rossz. S tudod, hogy én pesszimista vagyok. Bár olyan tudnék lenni, mint mások, akik úgy mennek a feleségük után, mintha nyaralásról hoznák haza. Tegnap a Jointnak valamilyen vezetője járt nálam. [olvashatatlan szó] úr. Úgy látszik, éppolyan csibész, mint a többi Joint »vezér«. Nem baj. Cél szentesíti az eszközt. Hajlandó vagyok akárkivel együttműködni, csak Téged elérjelek.

Somfai János:

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal

1945. május. 29. kedd (Friedrichshafen, Dél-Németország)

Egy hónapja estünk fogságba. Fél éve vonultam be, most pedig megkezdem az élelemért és lakásért való munkát, és ezzel végleg elszakadok a katonaságtól, csupán a ruháját viselem. Van igazolványom, mellyel szabadon mozoghatok. Napi 8 órát dolgozom, 8-tól 12-ig és 1-től 5-ig. Még a barakkban reggeliztünk, és az üde reggeli napsütésben elindultunk. A barakk-konyha előtt egy halom burgonyát hámoz sok ember. Mi is közibük állunk. Később a Hoffer is hoz 11 mázsát. Egész nap hámozunk és krumplit válogatunk. Az étel több, egyharmad a kenyérjárandóság. Az emberek egy csoportja a mester épületét építi, néhányan szanaszét dolgoznak, a 34 levente a reptéren és valahol egy kis krumpliföldön munkálkodik nem nagy kedvvel.

Somfai János:

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal

1945. május. 28. hétfő (Friedrichshafen, Dél-Németország)

Kellemes az idő, mosáshoz fogok, mert ma kivételesen nem kezdenek el már reggeltől kezdve hajtani bennünket. Reggel új hír bolygatja meg a népet: az oroszok június 15-én kivonulnak Ausztriából és Magyarországról, és utána minket is hamarosan hazavisznek. A laktanyában állítólag egy orosz tiszt is tett hasonló kijelentést. Újra fellobban bennünk a reménység.

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 22-23. oldal

1945. május. 27. vasárnap (Bécs, Ausztria)

Itt ülök a K. P. előszobájában. Nagy nyüzsgés van itt. Jönnek-mennek. Csupa kis ember, apró ügyes-bajos dolgaikkal. Az utóbbi napokban folyton várok valamire, vagy valakire. Most már például a borbélyra várok. Az első pár sort ugyanis még reggel írtam, a folytatás most délután 6-kor a borbélynál. (Nem tudok sohasem egyedül lenni.) Itt körülöttem, ebben az ócska külvárosi kis műhelyben nagyban szidják a nácikat. Egy kékkötényes bécsi a szónok. A kék kötényhez kemény gallért és előre megkötött masnit hord. Nagy csizma egészíti ki a számomra kissé szokatlan öltözetet. Alig értem a beszédét, de Hitlert szidja. Rólam persze nem tudják, ki vagyok, az oroszokról tartózkodóan nyilatkoznak. Persze a borbély is részt vesz a diskurzusban. Sajnos e miatt még tovább kell várni. Jeremiás jut az eszembe, a jó öreg pesti borbélyom. Míg otthon voltam, nem tudtam bemenni hozzá, pedig lett volna alkalmam. Túlságosan ismertem már a műsort: először kitörő öröm, aztán sajnálnak. Hát erre nincs szükség, s nem is bírom. Tényleg nem bírom a sajnálkozást. Ha már valamit éreznek velem kapcsolatban, inkább irigyeljenek.

Máj. 23. szerda. Második napja vagyunk úton, hazafelé. Tegnap 12-kor indultunk, elég keveset mentünk, de ma elég szép tempóban megyünk. Ennivalónk van bőven. Tegnap is, ma is 1-1 kg. kenyeret kaptunk fejenként; tegnap kaptunk igazi, hamisítatlan magyaros paprikás krumplit kolbásszal ebédre (tegnapelőtt babfőzeléket hússal, este 2 nagy zsíros kenyeret),  vacsorára mákos tésztát, nagyon jól esett hosszú idő után. Ma kaptunk 10-10 dk. zsírt és konzervet. Ebéd: reszelt krumpli. Vacsora: édes grízes metélt. Tegnap szörnyű diarém volt egész délután, de már ma h. I. kutya bajom, és mindent eszem, sőt konzervet is bontottunk, és abból is ettem. Most kaptunk 1 darab lekvárt. Igazán nagyon jól vagyunk ellátva, és a marhawaggonhoz képest minden kényelmünk megvan, szalmazsákon, kényelmesen alszunk. Sajnos, Magdi lába is fáj, nagyon sajnálom szegénykémet,  de remélem, nem lesz komoly baja. Otthon előbb fertőtlenítőbe megyünk, és csak úgy haza. Minél közelebb kerülünk a célhoz, annál, izgatottabb és nyugtalanabb vagyok. Tauber Laci, az, akivel találkoztam, hallott Anyáról, de Apuról és [?] Gabimról nem tud, de Gyurikámról sem volt 4 hét előtt hír. Általában sok rémeset mesélnek Pestről, és nagyon aggaszt a jövő, ha Gyurikám ott lenne, semmi baj nem volna, mert ő agilis és ügyes, de így nagyon félek. Rettenetesen vágyom már Gabim, Gyurim, és a drága Szüleim és B. Anya után, de másokat egyenlőre látni se akarok.

Máj. 24. Tegnap ragyogó tempóban jöttünk, és azt hittük, hogy még éjjel Pesten leszünk, de sajnos ma reggel 8 – d.u. 4-ig álltunk Kelenföldön, és most meg a Ferencvárosi p.u.-n állunk órák óta. Sajnos, ma még nem kerülünk haza, pedig nagyon izgatott és ideges vagyok. Tegnap este még kaptunk 1 ½ kanál mézet, 1-1 kg. kenyeret és 1-1 drb. szappant. Ma csak teát és levest kaptunk, de mind a hárman megint elrontottuk a gyomrunkat. A Piri hányt, nekünk meg görcseink vannak. Nagyon örülök, hogy valami csekélységet vihetek haza enni, csak a fertőtlenítőben, ahová újból el kell menni, el ne vegyék. Boldog vagyok, hogy végre eljutottunk idáig, amire oly soká vártunk, és úgy, ahogy kimentünk, együtt. 

Hazaértünk! A jó Isten megjutalmazott a rengeteg szenvedésért, Gabim, Anyám jól vannak, és Gyurim is itthon van már. Bánatot is mért ránk az Úr. Drága jó Apám febr. 9. meghalt!

Piri egész családja is megvan! Itthon vagyunk végre, és remélhetőleg soha többé nem leszünk távol egymástól.

(Boinitzer Lívia naplója 1944/45-ből. A lichtenwörti tábor túlélője.)

1945. május. 24. csütörtök

1945. május 24-én megérkeztünk a József városi pályaudvarra, ahol Benedek professzor várta ezt a vagont.

Akkor még kijárási tilalom volt, 8 óra után bennünket külön villamos vitt a zsidó kórházba, ahol még kb. 1 évig feküdtem. Aki nem tudja mi az, mikor söpörjük magunkról a tetűt, amikor a gennyes sebes testünket marja a tetű, mikor az éhségtől, kíntól megőrülnek az emberek és a rajtuk levő rongyokat tépik, halottakon, élőkön keresztül csúsznak, vonyítanak, aki nem volt egy deportáló táborban annak csak egy rémregény. Én ott voltam!!

(Kincs Aurélné a többi 14-40 év közötti nővel 1944. október 23-án a KISOK pályán kellett, hogy jelentkezzen. Lichtenwörtbe deportálták, 1945. áprilisában szabadult fel.)

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 17-18. oldal

1945. május. 22. kedd (Bécs, Ausztria)

Most itt volt egy 23 éves lengyel zsidó gyerek. Buchenwald-Mauthausen. Ezer magyar zsidó nőről beszélt. Most jó, most azt mondta, hogy a nők sokkal jobban bírták, mint a férfiak. Te pedig ki akartad bírni! S én mindig bíztam benned. Kis Miki, mire vállalkoztam én. Nem is tudom egészen megérteni. Tényleg erőszakot kell magamon elkövetnem, mikor hatóságokkal tárgyalok, döntök kérdésekben, s főleg felelősséget vállalok, amit igazán nem szeretek. De mi történhet velem. Baj, kényelmetlenség, mi az ahhoz képest, amin Te keresztül mentél. Mindig erre gondolok, ha elindulok valahová, úgy, mintha a fogamat húznák. Ma elindítottunk Bécsből 25 deportáltat. Debreceniek nagyobbrészt. Remélem, megjönnek baj nélkül

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 11-12. oldal

1945. május. 21. hétfő (Bécs, Ausztria)

Végre sikerült egyedül maradnom; írhatok Neked. Szombaton elhagytam a vagont. Fájdalmas látvány volt, amint a rozoga teherautón tízesével hozták be a betegeket Lichtenwörthből, mely egy »jobbfajta« tábor volt tulajdonképpen. Soványak, sápadtak, fejük bekötve, hogy hajtalanságukat takarják. Mindet meg akarom kérdezni, kutatni utánad. Egyet-kettőt faggatok, elszoruló torokkal. Nagy hangon felelnek, mindegyik rá akar licitálni a másikára. Szörnyűségeket hallok, de nem lep meg semmi. Auschwitzot már az újságokban olvastam. Tudom, hogy Te nem lehettél ott. Ez megnyugtat némileg. De mennyi tábor volt még! És a hajad, folyton az jár az eszemben. Mi lett a hajaddal? Nem, nem izgat igazán. Kapjalak vissza haj nélkül, s a világ legboldogabb embere leszek. Csak visszakapjalak! Mikike, kis Mikike, miért kellett ez?!