Élete nagy vágya volt, hogy fiatalon haljon meg olyan módon, hogy halála közelebb vigye Jézus Krisztushoz a fiatalokat. 1945. március 23-án elért életcélját, amikor a körülötte lévő lányokat és asszonyokat élete árán védte meg az erőszakoskodó szovjet katonáktól.

Gyermekkora

Bódi Mária Magdolna, vagy ahogyan a család és az ismerősök hívták, Magdi 1921. augusztus 8-án született Szigligeten. Szülei szegény sorsú emberek voltak, édesapja, Bódi János a trianoni döntés következtében menekültként érkezett Magyarországra, és mivel nem voltak hivatalos iratai nem köthetett házasságot Magdi édesanyjával. A szülők cselédként dolgoztak, hogy elő tudják teremteni a család megélhetéséhez szükséges anyagiakat. Magdi édesanyja, Nika Mária hamar megérezte lányában az erős vonzalmat az ima és a vallásos élet iránt. Így emlékszik vissza lánya gyerekkorára: „Testvérei között már kiskorától apostolkodott. Hívta és vitte őket a szentmisére. Az időjárás nem számított… Sokszor biztatta őket az imádságra is.”

Életcéljának megtalálása

Az 1938-ban rendezett Szent István emlékév, amelyet István király szentté avatásának 900. évfordulójára rendeztek az ország egésze számára nagy ünnep volt. Az év – egyházi szempontból – kiemelkedő eseménye az XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus, amelynek híre és mondanivalója különböző népmissziókon keresztül eljutott a legkisebb falvakba is. Bódi Magdolna az ünnepségsorozat részeként a balatonfűzfői népmisszión vett részt, ahol megérlelődött benne az elhatározás, hogy teljesen Isten iránt elkötelezett életet akar élni. Szeretett volna szerzetesnő lenni, de szülei házasságának hiányában nehezen tudott volna bármilyen rendbe bekerülni. Magdi azonban gyermekkorától érezte a hívást arra, hogy az elesettekkel, a rászorulókkal foglalkozzon. Nem volt idegen számára a kétkezi munka sem, a család megélhetéséhez azzal járult hozzá, hogy gyári munkásnak állt. 1939-től a fűzfői Nitrokémia gyárban dolgozott, közben pedig gyereket készített fel elsőáldozásra és fiatal lányokat segített az elkötelezett keresztény életben. A II. világháború idején ápolónak jelentkezett, de a gyárból nem engedték el frontszolgálatra, mert munkaadói ragaszkodtak a megbízható és jól dolgozó fiatal lányhoz. Különös érzéke volt a kirekesztettek iránt, természetes kedvességével sokakat megnyert a katolikus hitnek. A fűzfői plébános Magdi szociális érzékenységével kapcsolatban a következő történetre emlékezett vissza: „A háború alatt csak jegyre lehetett cukorhoz jutni. Mi dohányjegyeinket cukorjegyért cseréltük el, hogy a gyári tanoncfiúknak fagylaltdélutánt rendezhessünk. A tanoncfiúk is jó páran szereztek cukorjegyet. A kedves találkozó előkészítésében és megrendezésében Magdi is részt vett, mint egyik főmunkatárs. Nagy problémát okozott a fagylalt ízesítése, mert semmit sem lehetett már kapni. Az ő mentőötlete volt, hogy karamell fagylaltot csináljak, mert ahhoz újabb anyagra nincs szükség. A megrendezés, a kedves felszolgálás, a jókedv és a hangulat megteremtése főként Magdi érdeme volt. A fiúk nagyon boldogok voltak, hogy őket, a lenézett tanoncokat ilyen kedvességben részesítették.”

Az Istennek adottság útján

1941-ben Krisztus Király ünnepén szüzességi magánfogadalmat tett, ezzel gyakorlatilag elkötelezett életet élhetett világi környezetben is. A háború éveiben Litéren élt szüleivel, ahová a front érkezése előtt már elért a szovjet katonák kegyetlenkedéseinek híre. Elhatározta, hogy minden áron, akár az élete árán is megőrzi ártatlanságát. Erről a szándékáról többször beszélt gyóntatójával, aki ismerve Magdi hitét, buzgóságát és Istennek adott életét a következőket ajánlotta figyelmébe: „A fogadalmas mindenekelőtt az Urat tartja szem előtt. Érte hal meg inkább, mint a tisztaságért. Magdi, ezért legyen mindig magánál zsebkés vagy kisolló, amivel védekezni tud. De ezt csak akkor szabad használnia, amikor minden kétséget kizáróan ismertté lesz a támadó szándéka. Amikor már biztos lesz abban, hogy támadója nem kirabolni akarja magát vagy bántalmazni, hanem a tisztaságától akarja megfosztani. Csak ebben az esetben szabad védekeznie. De ebben az esetben már védekeznie kell! A támadót képtelenné kell tennie önvédelemből. Ezt csak úgy érheti el, ha rendkívül heves fájdalmat okoz neki. Ezért gondoltam arra, hogy a magánál lévő hegyes szerszámmal vágjon támadója szemébe! Mert ha csak ellenkezik vele, annál vadabbul kívánja magát tisztaságától megfosztani. Ha azonban szemen szúrja, ennek a fájdalomnak a hatására elmúlik az ellenség testének fellángolása. Bűnös tervének meghiúsításáért fogja megölni Magdit. Ebben az esetben azonban mindaz, amit Magdi tesz, tisztasága védelmében teszi és Istenhez való hűségében hal meg, tehát vértanú. Választás elé kerül ugyanis bűn és halál között, és a halált választja. Magdi! Meg meri ezt tenni?” – kérdezte tőle József atya. „Meg merem tenni. Majd a Jóisten ad erőt hozzá.” – válaszolta Magdi.”

Halála és emlékezete

1944. március 23-án a szovjet csapatok elfoglalták Litért. Bódi Magdolna ekkor került abba a helyzetbe, amire régóta készült. Az óvóhelyre menekült nők közül Magdira támadt az egyik szovjet katona, aki ellenállt és életét védve megsebesítette támadóját. A katona bosszúból több lövéssel ölte meg, de a lányoknak és asszonyoknak ezután nem esett bántódásuk. Magdi élete és halála olyan példaként állt kortársai előtt, hogy az akkori veszprémi érsek, Mindszenty József el is indította boldoggá avatási eljárását. Az elkészült életrajz és tanúvallomások azonban nem kerültek Rómába, és hosszú évtizedeken keresztül nem volt szabad a fiatal lányról beszélni. A hallgatást a rendszerváltás törte meg, újraindították a boldoggá avatási eljárást, halálának színhelyén pedig 2005 óta minden évben megemlékezést tartanak.