1945–1956 között a magyar politika központi figurája.

A Kommunisták Magyarországi Pártjának 1918-tól tagja. A Tanácsköztársaság idején vezető pozíciókat töltött be, majd emigrált. 1924-es illegális hazatérése után letartóztatták. 1940-ben szabadon engedték, (államközi megállapodás értelmében Vas Zoltánnal együtt a Szovjetunióba távozhatott a cári csapatok által 1849-ben, a szabadságharc végén zsákmányolt honvédzászlókért cserében) de a Szovjetunióba kell távoznia, ahol a magyar kommunista emigráció vezéralakja lesz. 1945 januárjában hazatért, a novemberi választásokat követően pedig miniszterelnök-helyettes és államminiszter lett. A Magyar Kommunista Párt, majd 1948 júniusától a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára. 1952. augusztus 14-től a Minisztertanács elnöke. Sztálin halála után, 1953 júniusában a szovjet vezetés utasítására a miniszterelnökséget át kellett adnia Nagy Imrének. 1955 áprilisára sikerült elérnie Nagy Imre menesztését, de korábbi teljhatalmát már nem állíthatta vissza. Az egyre halmozódó bel- és külpolitikai gondokkal nem tudott megbirkózni, ezért 1956 júliusában leváltották első titkári pozíciójából. „Gyógykezelésre” utazott a Szovjetunióba, ahonnan soha többé nem térhetett vissza Magyarországra. Gorkijban halt meg, hamvait titokban szállították haza.