A magyar katolikus egyház legfontosabb vezetője 1945 után

1915-ben szentelték pappá, majd káplán Felsőpatyon és hittanár Zalaegerszegen. A Tanácsköztársaság idején kiutasították Zala vármegyéből. 1919-től zalaegerszegi plébános, férfi- és női zárdát, iskolákat, egyesületeket, nyomdát alapított. Címzetes apát (1924), pápai prelátus (1937). 1944-től veszprémi püspök. Apor Vilmos, Shvoy Lajos püspökökkel, Kelemen Krizosztom főapáttal közös emlékiratban Szálasihoz folyamodott, hogy ne tegye ki a Dunántúlt az utóvédharcok pusztításainak. A nyilasok ezért 1944. november végén Sopronkőhidán bebörtönözték, ahonnan 1945. március végén a csendőr fegyőrség megszökésekor szabadult. XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki 1945-ben, 1946-ban pedig bíborossá kreálták. Ellenezte az iskolák államosítását. Hűtlenséggel, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekményekkel hamisan gyanúsítva 1948 decemberében letartóztatták, a koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélték, azonban egészségi állapotára való tekintettel egy idő után a felsőpetényi püspöki nyaralóban tartották házi őrizetben. 1956. október 31-én a forradalom és szabadságharc oldalára állt katonák Budapestre hozták. November 3-án nagy hatású rádióbeszédet mondott. November 4-én hajnalban az USA budapesti nagykövetségére menekült, ahol 15 évig tartózkodott. 1971 őszén végleg elhagyta Magyarországot, Bécsben telepedett le. VI. Pál pápa 1973-ban lemondásra szólította fel, de miután ezt megtagadta, a pápa az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította. 1975.ben az ausztriai Mariazellben temették el. Hamvait 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában.