A párt és az ország első embere 1956–1988 között

Fiumében született, 1918-tól élt Budapesten. Írógép-műszerésznek tanult, de szakmájában sohasem dolgozott. 1930-tól a Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének (KIMSZ) tagja. 1942. májustól a KMP Központi Bizottságának szervezési ügyekkel megbízott tagja, decembertől a Központi Bizottság Titkárságának tagja. 1943. februártól a KMP vezető titkára, 1943. júniustól a feloszlatott KMP utódjaként létrejött Békepárt vezetője. A szovjet megszállás után a főváros helyettes rendőrfőkapitánya lett 1945. áprilisig. 1945. januárban a Magyar Kommunista Párt (MKP) vezető titkári tisztségéről leváltották, 1945. áprilistól az MKP Központi Vezetősége titkárságának tagja, 1945–1947-ben Kiss Károllyal együtt a pártközpont káderosztályának vezetője. 1945. májustól a Politikai Bizottság tagja és az MKP Nagybudapesti Bizottságának titkára, 1946–1948-ban az MKP Központi Vezetőségének főtitkárhelyettese. 1948. augusztus 5-étől 1950. június 23-ig belügyminiszter. 1949-ben részt vett a Rajk-per előkészítésében. 1950. májustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője. 1951. áprilisban letartóztatták, májusban minden tisztségétől és testületi tagságától megfosztották. 1952. decemberben a Legfelsőbb Bíróság koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélte. 1954. júliusban szabadon bocsátották. 1954. októbertől az MDP budapesti XIII. kerületi Bizottságának, 1955. szeptembertől Pest Megyei Bizottságának első titkára. 1956. júliusban az MDP Politikai Bizottságának és Központi Vezetősége Titkárságának tagja lett. 1956. október 25-én az MDP Központi Vezetőségének első titkárává választották, október 28-án a Központi Vezetőség Elnökségének elnöke lett. 1956. október 30-ától november 4-ig (november 1-jétől csak névlegesen) a Nagy Imre-kormány államminisztere, látszólag azonosult a forradalommal. 1956. október 30-ától az ekkor létrehozott Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Intéző Bizottságának tagja. 1956. november 1-jén Münnich Ferenccel együtt Szovjetunióba távozott. 1956. november 4-én a Hruscsovval történt ungvári találkozó után Szolnokra érkezett, ahol vezetésével alakult meg az úgynevezett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, melynek elnöke volt 1958-ig. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke lett a forradalom leverésétől kezdve. 1957. júniustól az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és a Központi Bizottság első titkára. 1958-1961 között államminiszter. 1958-ban, többszöri ígérete ellenére kivégeztette Nagy Imrét, mellyel nemzetközi felháborodást váltott ki, és személyét hosszú időre nemzetközileg kiközösítetté tette. 1961-1965 között ismét kormányfő. 1964-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, 1965-től az Elnöki Tanács tagja. Az 1970-es évtized közepétől politikája és személye nemzetközileg egyre nagyobb elismerést kapott. 1985. márciusban az MSZMP XIII. kongresszusán a Központi Bizottság főtitkárává választották. A Szovjetunióban a Gorbacsov hatalomra kerülése után bekövetkezett változásokra már nem volt képes alkotó módon reagálni, ugyanakkor nem akart tudomást venni a rohamosan romló magyarországi gazdasági-társadalmi helyzetről sem. 1988. májusban az MSZMP országos pártértekezletén kihagyták a Politikai Bizottságból és nem választották meg a párt főtitkárának, ehelyett a hatalommal nem járó pártelnöki tisztséget kapta meg. 1989. májusban pártelnöki tisztségéből és központi bizottsági tagságából is felmentették. 1989. július 6-án halt meg, éppen azon a napon, amikor Nagy Imrét és társait a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellenük emelt vádak alól és rehabilitálta őket.