Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

[Bp.], 2014. 121. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. március 6. kedd

Az Országos Szervezet Hivatalának ablakait a képkeretekből kiszedett üvegekkel raktuk be. A Vérmezőn dolgozó orosz tűzszerészek működése folytán a légnyomás másnap mind bezúzta. A Népkonyhán már 300 személynek főznek. Kedves Edina nővére Simon Ilonával kiskocsin költöztette ide Dubay atyát. Kedves Alice, Alexandra és Kolumba nővérek két bombát, négy gránátot és több kisebb aknát hordtak ki a Vérmezőre.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 314. o. (Székesfehérvár)

1945. március 6. kedd

Összeegyeztettem az összes híreket, amelyeket a mai nap folyamán hallottam; óriási nagy a német felvonulás, Fehérvár felé az úton a polgári közlekedés szünetel, Zirc irányába csak Zirc felől is lehet közlekedni, oda fel nem. A repülők szerint nagy német támadás indult meg, éspedig Zalából a Balatontól délre, Kaposvár felé, Polgárdi felől Siófok, Kisláng felé, azonkívül Pest felé. Hír szerint a támadás iránya és célja Pécs-Dunaföldvár-Budapest. A Dunántúlt hamarosan ki akarják pucolni… Fehérváron a palotai utat és a zsidótemplomnál a kaput befalazták. Hogy ez barikád e vagy pedig csak az út elzárása a közlekedés elől, azt nem tudni. Fehérváros sok az orosz partizán, de sokat ki is végezték közülük.

|Shvoy Kálmán|

Csepregi Imre

Makó, 2011. (Makó, Csongrád megye)

1945. március 5. hétfő

P. Erdélyi házfőnök mondja el, mily keserves állapotban érkeztek ide azok a magyar hadifoglyok – 56 –, akiket tegnap este hoztak a szegedi Csillag-börtönből lesoványodva 30 kg súlyig, ruhátlanul, elgémberedve, kivetkőzve emberi formáikból. Amikor a makóiak ki akarták hozni őket a börtönből (ahol kis lyukakban 50-60 ember egymás hátán szorongott, megüvegesedett szemekkel, réveteg tekintettel), nem akarták hinni, hogy magyar földön, és Szegeden vannak! Borzasztó, hogy így nem törődnek véreinkkel. Ha – mint mondják – az oroszok nem engedik a magyarokat, hogy véreinkhez férkőzhessünk, a hatóság erre használja fel befolyását, és ne a vidék kommunizálásába, ahol dúskálkodnak a rendőrségi közegek. Ajánlottam, hogy a volt tüdőgondozói nővéreket a kórházból rendeljék vissza ezeknek a szegény betegeknek ápolására, mert az önkéntes világi ápolónők nem bírnak ilyen esetben megfelelni.

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007.

1945. március 5. hétfő

Délelőtt az óvóhelyünket szabadítjuk ki. Nehéz munkánk között bizony sokan elvágták a kezüket. Én is. Majd a Kiss helynök úrnál segítettünk, ablakoztunk itthon. Átmentem a székesegyházba. Szörnyű dolgot láttam. Az ember nem is akarja elhinni. A püspökvár is borzalmas állapotban van. Térdeplő embereket láttam, akik sírtak. Majd autó járt a városon keresztül és hirdetéseket tett és mindenkit jelentkezésre szólított a munkára. Püspökvárban voltam és ott néztem meg a belső berendezést, mely szinte romokban hever.

|Dallos Imre|

[Bp.], 2014. 121. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. március 5. hétfő

A Közellátási Minisztérium budai kirendeltsége nálunk talált hajlékot. Orosz tisztek újból teherautókkal jöttek az Áldássy-berendezésért. A nővéreket kiküldték. Elszaladtunk az elöljáróságra, a polgármester telefonált az orosz parancsnokságra, de nem érkezett senki megakadályozni a rablást. Már a harmadik autót is megrakták. Azt a tanácsot adták, zárjuk rájuk a kaput, de ezt nem lehetett kivinni. Az újságban azt olvastuk, hogy az 507 m hosszú Horthy Miklós hídból 398 m, a 331 m hosszú Ferenc József hídból 148 m, a 374 m hosszú Erzsébet hídból 352 m, a 367 m Lánchíd egészen, a 607 m Margit hídból 288 m vált a robbanás miatt használhatatlanná. A helyreállításhoz 37 ezer tonna vasra volna szükség.

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. március 4. vasárnap

Ebéd 4 körül. Fél 5-kor sorakozó. A tűzoltólaktanya közelében levő templomba megyünk esti misére. Modern stílusú, gyönyörű, hatalmas épület. Mellette a plébánia romokban. A templom sarkát is megbontotta a bomba. A hatalmas orgona sípjai sajátosan, burkolat nélkül sorakoznak az evangéliumi oldalon. Néhányat kiütött a szilánk. A templom gótikus boltíveire dongaboltozat simul. Az oltáron csak két gyertya ég. Férfit alig látni, csak nők vannak. A mise egyes részeit németül olvassák. A latin feleleteket a nép is énekli. A latint torzítják. Énekük kellemes, összetanult. Mindig különös meghatottság fog el, ha először vagyok egy templomban. Ma fokozottan érzem ezt. Úgy látom, nemcsak engem fog el imádságos hangulat, a többiek is meghatódtak. Érdekesek ezek a fiúk! Otthon mosdatlan szájúak, itt meg Istenhez fordulnak. Mise után prédikáció. Háborús prédikáció az otthontalanok, szétszórtak, szétszakítottak vigasztalására…

Dallos Imre

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. (Szombathely)

1945. március 4. vasárnap

Életem legborzalmasabb napját éltem át. Szörnyű bombázást kapott Szombathely. Reggel 10 órakor még püspöki mise volt a székesegyházban, s ünnepélyes Te Deum a pápa koronázási évfordulójára. Hatalmas embertömeg szorongott a templomban. Különféle küldöttségek foglaltak helyet a stallumban. Semmi baj. Délben riadó. Lemegyünk a pincébe. Rossz előérzetem van. Pincénk tele van. Önképzőköri gyűlést tartunk. Egyszer csak megkezdődött a szőnyeg, s a villany kialszik. Hatalmas csapások döngetik a földet. A föld fölemelkedik, hullámzik minden. Egy hatalmas csattanás és hatalmas megrázkódás. Vészkijáratunkat valami baj érte. Tele van porral pincénk. Puskaporszag. A hullám véget ért. Fellélegzünk. Kimennek egyesek. Mi imádkozunk. Ki érettünk vérrel verejtékezett! Egyszer csak ismét elkezdődött a szőnyeg. Ripeg-ropog minden. A halál torkában érezzük magunkat. Szent Márton könyörögj érettünk, most már mindenki zokog. Vége a hullámnak. Kívülről jönnek azzal a szörnyű hírrel, hogy a székesegyház telitalálatot kapott, s mellettünk egy bomba. Kiss kanonok úr háza szintén telitalálatot kapott. Pintér kanonok úr már meghalt. Most felfutottam a második emeletre. Jönnek a gépek, kiáltják. Csak úgy csúsztam a lépcsőkön le, be az óvóhelyre, tele félelemmel. Ismét reng a föld, ripegnek-ropognak a bombák. Kitartóan imádkozunk. Nyakunkat behúzzuk, hiszen közeledik a hupogás. »Istenem csak még egyszer ments meg engem!« Itt-ott a pincében ájuldoznak. Most hoznak el előttem egy ájultat és itt locsolják. Közben a hullámszünetben hírek érkeznek. Egy kis szünet és ismét hupog minden. Megkezdődött ismét a bombázás. Borzasztó helyzet. Már mindenki térdel a pincében. Uram ments meg minket. Kis szünet és ismét egy újabb hullám. Sohasem akar véget érni. Uram, Istenem ments meg. Nem reméltem, hogy még egyszer felkerülök. Végre mindennek vége.

|Dallos Imre|

Kónya Lajos

(TITE Könyvek 5.) Bp. 2014. 318. (Szeghalom, Békés megye)

1945. március 3. szombat

A hír szerint új kormány alakult Pesten, kommunista. Mások szerint már angolok vannak Pesten. Az oroszok kivonulnak. Gyulán máris magyar p(arancsnok)ság van. Itt van immár a sorozó tiszt, sorozni fognak.

Szabó Imre

Naplók 1914-1954. Bp. 2001. 87-88. o. (Pest)

1945. január 1. hétfő

Újév reggelén negyed nyolc körül nagy dörejre ébredtünk. Három egymást követő dörej hangzott. Tudtam, hogy az épületet érte találat. Jön is a jelentés, hogy a templom hátulsó részét, a vízcsatornát érte a lövés. Négy négyzetméter területen lecsúszott a cserép, felszakadt a csatorna két méter hosszúságban. A cserép a légópincénk kijáratára omlott. Egy erős tartóvas is leszakadt. A lelkészi lakás tetőzete is a közel eső részen megrongálódott. A másik találat a tornyot érte. Egy nagy követ letört. A kő a templom palával fedett részére esett, ott nagy lyukat vágott és az udvarra zuhant. A palatető több helyen át van lyuggatva. Fájdalmas újévi tapasztalat volt… Híreket egymásról egyre kevesebbet hallunk. A telefon egyre ritkábban szól. Villanyszolgáltatás néha csak 2-3 óra naponta az egyenáramon. 3-án teljesen meg is szűnt. A rádióból is egyre kevesebb hírt hallunk. A budapesti harctéri helyzetről sem kapunk sem belföldi, sem külföldi megbízható híreket. Még újévig lehetett kenyeret kapni, de azóta nem. Egyre inkább a puszta létfenntartásra szorul az érdeklődés és tevékenység. Hamar dél van és hamar este lesz – mégis hosszúak a napok. Már a légópincében lakik mindenki.

|Szabó Imre|

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. március 1. csütörtök

Este gyümölcsíz és ami szinte hihetetlen a magyar hadseregnél, tejeskávé a vacsora. Ma érdekes híreket hallottam. Egyik, hogy a törökök a magyar katonaság és leventék hazaszállítását kívánják, és akkor ők szállnák meg az orosz helyett az országot. A másik, hogy Svájc, abban az esetben, ha a német és az angol megegyezik, hadat izen az orosznak. A vacsora gyümölcsíz. A fiúknak az a gyanúja, hogy a fejesek zsiványkodnak, mert mint az egyik hadapród elszólásából kitűnt, este vaj kellett volna vacsorára. Most alighanem a reggelire járó lekvár másik felét kapjuk. Ezzel szemben, amint a suttogó propaganda mondja, Pribék zászlós felesége, egy dísznőstény, vajas dzsemet óhajtott reggelire. A családok kihozásának más oldalról is jelentkezik következménye. Két úriasszony összeszólalkozott az óvóhelyen, és az egyik azzal torkolta le a másikat, hogy ő érettségizett.

A Mátyás-templom Historia domusából – folyt. 183-184. o. [Kátay Béla plébános bejegyzése]. In: Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye. (Budai Vár)

1944. december 31. vasárnap

A pénzügyminisztérium és az illetményhivatal (az öreg pénzügyminisztérium) épületei alatt készült óvóhelyek a legtágasabb óvóhelyek közé tartoztak. A kettőben együtt kb. 200 ember lakott. Itt miséztem minden vasár-, és ünnepnapon, az elsőben d.e. 10 órakor, a másodikban 11 órakor. A földalatti csatornán át, jutottunk az egyikből a másikba. A szentmiséket mindig tömeges gyóntatás előzte meg. A betegekhez is szorgalmasan hívtak bennünket. Nagyon sok épületes példát, lelki átalakulást és komoly megtérést láttunk. Különösen megható volt mindig a katonaság alázatos és töredelmes bűnvallomása. Alig akadt egy-kettő, aki nem végezte volna el a szentgyónást.