Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Kónya Lajos

(TITE Könyvek 5.) Bp. 2014. 319. (Szeghalom, Békés megye)

1945. március 21. szerda

Megjelent a földreform-rendelet, azonnali hatállyal, márc. 15-i dátummal!!! Volt-e ilyen eredményes szép március 15-e? Tagja vagyok a Nemzeti Parasztpártnak.”

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 319. o. (Székesfehérvár)

1945. március 19. hétfő

1/2 10-kor kis riadó, de nem mentünk le az óvóhelyre… A rendőr elmondta, hogy az a hír van, hogy az oroszok Győr felé érkeztek és hogy Pozsony is veszélyeztetve van. Abszurdnak jeleztem ezt a hírt, mert akkor Komáromnak már el kellett volna esnie, erről pedig szó sincs. Azt is híresztelik, hogy Bicskénél áttörték az oroszok a német frontot. Egy támadás itt, ezen a térségben valószínűnek látszik, de hogy ilyen eredménnyel járt volna – kérdéses. A Wehrmachtberichtből azt olvasom ki, hogy a német támadás a Dunántúlon erős orosz ellenállásra talált s nehezen megy előre. A németek közlik az oroszok összes veszteségeit s nehezen megy előre. A németek közlik az oroszok összes veszteségeit Magyarországon szeptember óta – ez nekem nem tetszik, ez akkor szokott történni, ha megakad valami.

|Shvoy Kálmán|

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. március 18. vasárnap

Ma ünnepnap van, nem foglalkozunk. Egy kicsavart villanydúcra ülünk Nemere Jóskával és hosszasan beszélgetünk. Hiába, a tanítók jobban meg tudják érteni egymást, mint a más foglalkozásúak. Közben a társaság többi része valahonnan egy fotballt kerít, és buzgón rúgják a bombatölcsérekkel tarkított pályán. Én a naplót kezdem írni. Mikor azt is megunom, egy ideig nézem a játékot, majd összeverődünk néhányan komolyabb falusi emberekkel, és beszélgetünk az otthoni problémákról és az itteni tapasztalatokról. Érdekes, hogy mint falusi ember, milyen könnyen megtalálom hozzájuk a hangot. Igaza volt Geráthnak, hogy a tanítók inkább a falusi emberekből összeverődött gyalogsághoz, semmint a túlnyomóan iparosokból és városi stricikből összeállított tüzérséghez valók. Beszélgetés közben elmosódik a válaszfal, ami úr és paraszt között van. Már ők is kezdik érezni, hogy vannak közös magyar kérdések is. Legnagyobb sérelmük, hogy »a szegény népet elnyomják«. Ez azt jelenti, hogy hivatalos helyen nem veszik figyelembe járatlanabb voltukat, nehézkes kifejezési módjukat, és kurtán elutasítják őket. Most, hogy én is alárendelt helyzetben vagyok, meg tudom érteni ezt a megalázó érzést, amely eltölti őket. Kevés jóindulattal, egy-két jó szóval ezt is meg lehetne oldani.

Szerk. Bene János. (Jósa András Múzeum kiadványai 48.) Nyíregyháza, 2001., 210. o. (Bakonycsernye, Fejér megye)

1945. március 18. vasárnap

5 h-kor már erős lövöldözés volt hallható Mórtól északnyugatra, majd 6h-kor a Kisbérre vezető országút mentén lévő gépkocsi oszlop pánikszerűen megfordult, mert páncéltörő ágyúval, aknavetővel és géppuskatűzzel az oroszok elvágták az utat. Északnyugati irányból viszont már támadták is Mórt. Kocsijaink elirányítása után az osztálytörzzsel és a távbeszélő szakasszal megindultam Nagyvelegre. Odaérkezésem előtt három hullámban támadták az orosz csatarepülők a tüzérségi tűz alatt álló Mór községet. Nagyvelegről kocsijainkat Bakonycsernyére meneteltettem, hol a 2. páncéloshadosztály I. a. vezérkari tisztjétől érdeklődve, azt a választ kaptam, hogy helyzetjelentést a Maszlay csoporttól nem kaptak ma, tehát »valószínűleg ott vannak, ahol voltak.

18-án a vasárnap csendesnek ígérkezik. A Ferenc József hídon még kockázatos az átkelés, a civil lakosság részére gyakran lezárják a forgalmat, és csak orosz járművek közlekedhetnek. Elmentünk a Déli vasút és a Győri út mellett a Lejtő útra. Irtózatos kép tárult elénk. A fényképezőgépet magunkkal vittük, de nem mertük használni. Újból be kellett adnunk a házban lakók jegyzékét. 97 nő és 23 férfi a létszám. A tisztiorvos a halottak névsorát és helyrajzát kérte.

Szerk. Bene János. (Jósa András Múzeum kiadványai 48.) Nyíregyháza, 2001., 206. o. (Csákberény, Fejér megye)

1945. március 16. péntek

12 h. 30-kor – egynéhány Sztalin-orgona aknamezőjének becsapódására – mintegy vezényszóra, páratlan erejű tüzérségi tömegtűz indult meg és fedte az egész védőkörlet hosszát is. Ez a pergőtűz egy fél órán belül teljes megsemmisítő tüzzé fokozódott. Vegyesen csapódtak be repesz- és nehéztüzérségi romboló gránátok. A tűz a védőállásokon másfél óráig feküdt, de talán a leghevesebben a 15. kerékpáros zászlóalj állásait pusztította. Másfél óra után az oroszok a tüzet a védőállások mögé helyezték át és ezzel egyidőben tört ránk a páncélosokkal támogatott gyalogsági tömegtámadás. Ez a támadás elsőnek a kerékpáros zászlóalj védőrendszerét törte át teljes hosszában. E csapás súlya alatt a kerékpáros zászlóalj teljesen megsemmisült és ez a megsemmisülés végleges maradt. A mi huszárjaink támpontjaikban hősiesen a végsőkig ellenálltak, de a tág hézagokon is átözönlő orosz tömegek elől végül is hátrálni kényszerültek.

Csepregi Imre

Makó, 2011. (Makó, Csongrád megye)

1945. március 16. péntek

Szorongó érzés fog el, mert azt a hírt kaptam tegnap este helybeliektől, hogy városunkba nemcsak sebesült oroszokat hoznak, hanem egészségeseket is szállásolnak el magánházakban. Ezzel újra kezdődik a fosztogatás, erőszakoskodás családjainkban. Ez annál aggasztóbb lenne, mert az itthon lévő asszonyok és lányok elfoglalva lennének a tavaszi munkákkal, tehát nem érnének rá itthon kiszolgálni a beszállásolt oroszokat. Ha pedig nem mennek ki veteményes földjeik megmunkálására, ezek vetetlenül maradnak; távollétükben másrészről elhurcolnak mindent.

Szabó Imre

Bp. 2001. 120. o. (Pest)

1945. március 15. csütörtök

Szomorú, könnyes március, még a Himnuszt se merték sok helyen énekelni. De meggyávult, meggyengült nép lettünk! Mindenki magáénak akarja vallani márciust, de mindenki a másikat okolja, hogy nem valósult meg. Az ünnepélyt márc. 18-ra tűzték ki a pártok, hogy közös nagy felvonulás lesz a demokratikus március 15-e mellett. Tüntet a felszabadult magyar, amely 1848 óta először ül szabad március 15-ét. Az oroszok állítólag nem engedélyezték a nagy felvonulást, csak kerületenként lehet ünnepelni. A német ellentámadás játszott-e közre, vagy más az ok, nem lehet tudni. Éles és rikoltó figyelmeztetés ez, hogy megszállott ország vagyunk, és nem álltassuk magunkat, hogy fel vagyunk szabadulva. Ráadásul jött, hogy Észak-Erdély is román közigazgatás alá került. Nagyon soká tart a magyar földön az ellenállás, magyar katonaság segítségével is. Szegény Dunántúlt is összetiporják.

|Szabó Imre|

[Bp.], 2014. 123. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. március 14. szerda

Holnap nagy ünnep lesz a plakát szerint. 1848-1945, tehát szabadságünnep. Nálunk is ötféle kommunista falragaszt kellett kifüggeszteni. Szegény Kossuth apánkat és Petőfit gyakran idézik. De Krisztina, az idős dáma csak nem akar lelkesedni. Nem akar tudomást venni a változásokról, nem akar felébredni. Néha ki-kinyitja szemét, de bántja őt a sok vörös folt, az élénkpiros, megborzad, mert vérre gondol. Fülét bántják az idegen zajok. Ezt a gondolatot öntötte szellemes jelentet formájába az egyik elvtársnő a mi öreg Krisztinavárosunkról. Az I. kerületi pártiroda többször járt nálunk szívességet kérni. Viszont Pécsy elvtárs is szolgálatkész volt, amikor Csapkay kiszabadításához kellett kommunista ajánlás. Leszögezte ugyan, hogy csak azokat tudják vörös csillagos pecséttel igazolni, akik párttevékenységet fejtettek ki. Mi pedig feltételeztünk annyi emberi és hazafias érzést bennük, hogy egy tisztességes családapát és itteni kereskedőt kiszabadítsanak a hadifogságból, ha módjukban áll. Talán, ha biztosítékuk volna arra, hogy az illető beiratkozik párttagnak, mire a nővér azt felelte, azt nem fogja tenni. És Pécsy mégis kiállította az igazolványt.

Szabó Imre

Bp. 2001. 117. o. (Pest)

1945. március 12. hétfő

Gyakran kapom magam rajta az aggodalmaskodáson. Amint készleteink az élelmiszerben fogynak és nincs jelentős pótlás és tartalék, nehéz lesz a szívem, különösen estefelé. Gyermekeimmel szemben hamar indulatba jövök, különösen ha látom, hogy nem takarékoskodnak, még inkább, ha azt érzem, hogy nem látják a viszonyok nehézségét, és nem aggodalmaskodnak velem együtt. Különös, hogy derűjük, vidámságuk nemhogy felvidítana, inkább búsít. Ma nagyon ráemlékeztem, mennyire fogalmam sem volt a kommunizmus idején a viszonyok nehézségéről. Mindent szegény Mámi hordozott helyettem.

|Szabó Imre|

Szabó Imre

(Pest)

1945. március 11. vasárnap

Du. 2-re volt kitűzve a VI. kerületi Nemzeti Bizottság nyilvános gyűlése a Zeneakadémián, a Kisteremben. Odaérve látom, hogy 25-30 ember lézeng ott. Szombaton (10-én) láttam, hogy a plakátokat ragasztják, de röpcédulákat nem készítettek – és az egész előkészület hiányos volt. A plakáton a megnyitót tartó elnök neve (az enyém) nem volt felvéve. Nyomban bementem a Pártba (Kommunista) és ott Orlay titkárt kerestem, hogy jóvátegyem ezt a mellőzést. Oraly nem volt benn. Holicska volt ott. Mikor mindenkit elintézett, akkor vett észre újra engem. Mondta neki, hogy bizalmatlanságnak tekintem személyem ellen nevem elfelejtését. Holicska munkás lehetett, nehézkes, de őszinte ember (csak soha nem néz velem szembe). Nem ismerem még ezeknek a pártembereknek életfejlődését, nem értem meg könnyen őket. Hiányzik a közös élmény, s különösen a keresztyén alapfogalmakban és eszményekben való közösség.

|Szabó Imre|