Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

[Bp.], 2014. 57. o. (Buda, Krisztinaváros)

1944. december 27. szerda

…kialudt a villany. Egy idő múlva még felgyulladt pár órára, de azután végleg megszűnt az áramszolgáltatás. Az összes nélkülözések között ezt viseltük el a legnehezebben. Szenvedtünk a helyszűke, kenyérszűke, vízszűke miatt, de ezek nem hasonlíthatóak az általános, éjjel-nappali sötétség kínjához. Kezdetben, míg volt petróleumunk, 3 lámpa is égett. Később már csak egy, s e közül igyekezett a papság breviáriumát elmondani. Szentmise alatt még sokáig égett 1-1 karácsonyfagyertya, de a vége felé már ide sem jutott. Mindenki elégette már a gyertyavégeit, s kezdtünk a hulladékokból mécsest készíteni. Ez égett a tabernákulum előtt a szépen berendezett kis óvóhelyi szerszámkamránkban.

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 13. o. (Budai Vár)

1944. december 27. szerda

Lili ágyban, én kanapén, jól aludtunk jéghideg szobában, de sok takaró alatt – félig ruhásan 8-ig. Öltözni átmegyünk Sigray házba, mert ott valamivel melegebb van. A budapesti hídfő csata nagy erővel tombol. Rádió bemondja, hogy d.u. 5-től senki utcára nem mehet. Hatalmat nyilas párt vette át, s minden karhatalom nekik van alárendelve?! Reggelre a villany kialszik, úgy látszik találatot kapott. Mi lesz itt este, mikor már 4-kor sötét van. Rettentő szűken vagyunk!

|Széchenyi Viktor|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 115. o. (Pest)

1944. december 26. kedd

Este tényleg visszagyalogolt a tizi, és elmondta, hogy sajnos a plakát igaz, csak nem pont olyan a szövege, mint ahogy hallottuk. Az a tény, hogy 31-én déli tizenkét óráig minden csillagviselésre kötelezett zsidó köteles bevonulni a gettóba. Tudomásunk van arról, hogy sokan járnak a városban keresztény papírokkal csillag nélkül, és azokat is felszólítják a bevonulásra. A védett házakban bent maradhatnak, de a házmestereknek listát kell csinálniuk a lakókról, és internálás terhe mellett senkit be nem fogadhatnak. Tehát lélek az ajtón se be, se ki. A hadiüzemes főnököknek pedig a rendelet megjelenésétől számított 48 órán belül be kell jelenteniük, hogyha zsidó munkásokat foglalkoztatnak. Erre aztán ismét fellángolt a »télach«-mánia [szökés-mánia – A szerk.]. Hova menjünk, mit csináljunk, maradjunk, bújjunk, legyünk, ne legyünk stb. stb.

|Szabó Borbála|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 54. o. (Buda)

1944. december 26. kedd

Karácsony másodnapján rettenetes éjszakánk volt. A szinte kibírhatatlan ágyuzás miatt felkeltünk éjjel, és a gyerekekkel lementünk a pincébe. Aludni sehogyan sem tudtunk, csak ültünk az óvóhely padjain. Éjfél után újra felmentünk a lakásba, és állandó csatazajban, géppuska és ágyutűzben értük meg a reggelt. A nap legnagyobb részét az óvóhelyen töltöttük, csak az étkezésekre merészkedtünk fel a lakásba. Minden nagyobb robbanásra sírógörcsöt kapott feleségem és Babyka. A gyerekek sírtak, köhögtek, hánytak és fuldokoltak a szamárköhögési rohamban. Állítólag Budapest teljesen be volt kerítve, és az oroszok az Uj Szent János Kórházat is elfoglalták. Az Olasz fasor végén volt az arcvonal. A közelünkben felállított ágyúk dörögtek egész nap.

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. 71-72. o. (Szombathely)

1944. december 25. hétfő

A kis Jézus példát adott nekünk a szenvedések, a nehézségek elviselésére. Ő mondja: Fiaim, nézzetek rám, lám én mennyit szenvedtem, mégsem zúgolódtam, hanem tűrtem a hideget, tűrtem a nélkülözést, tűrtem a szalmának szúrását, tűrtem a menekülést, hát ti miért vagytok megijedve. Ne legyetek kis hitűek és én veletek vagyok. Kapaszkodjatok csak belém és ne féljetek. 1944. év karácsonyának ez a kis Jézus üzenete, ezt kiáltja a háborúban szenvedő emberiségnek. Ne féljetek, veletek vagyok. Ma konvent misén kisriadó volt. Ezt aztán nem gondoltam volna, hogy karácsony ünnepén megzavarjanak bennünket. 12-kor aztán riadó volt. 20 percig voltunk a pincében. Utána ebéd. Ebéd alatt ismét riadó. Ez azonban 1 óra múlva véget ért, mi pedig ebédeltünk. Egész nap nem volt aztán semmi zavarás. A vesperás elmaradt.

|Dallos Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 53-54. o. (Buda)

1944. december 25. hétfő

Karácsony első ünnepe. Heves ágyuzásra ébredtünk. Az utcán alig jártak emberek. Híre jött, hogy az oroszok elfoglalták Budakeszit, és a Pasaréti útnál támadnak. Házunk körül egyre több akna robbant. Feleségem és a gyerekek szörnyen féltek. Egy-egy közeli becsapódásra, az irtózatos reccsenésre összerázkódtak. Próbáltam őket vigasztalni, de nem használt. Teljesen az arcvonalba kerültünk. Magyar ellentámadás megindulásáról beszéltek. A gyerekek tovább köhögtek. Délután kissé ritkultak a becsapódások, és a ház előtt néhány kisgyereket sétáltattak szülei. Elhatároztam, hogy Babykát levegőre viszem. A Széna téri gyógyszertárba igyekeztünk, ahol a szamárköhögés elleni gyógyszer már meg volt rendelve, csak érte kellett menni. Az Olasz fasor elején egy 7.5 cm-es ágyu volt tüzelőállásban, és polgári lakosság állta körül a katonákat. A Térképészeti Intézetnél egy 4 cm-es és 8.8 cm-es ágyu csöve meredt az Uj Szent János Kórház felé. Amikor a Retek utca közepén mentünk, irtózatos robbanás reszkette meg a levegőt, de körülöttünk nem történt semmi. A Széna térre érve láttuk, hogy a Szegényház előtti járdára esett az előbb egy 12 cm-es orosz akna, és végzett kisebb rombolásokat, és a környék összes ablakait kiverte. A járda szélén egy kutya hevert élettelenül. A patikához siettünk, de nem engedtek be. Egy pillantás az üvegajtón át, és láttam, amint nagy embertömegben néhány ember feküdt a földön. Élesztgették őket, és elsősegélyben részesültek a patikában az előbbi akna áldozatai. A gyógyszert nem tudtam kiváltani.

Kádár Gyula

Bp., 1978. 771. o. (Sopronkőhida)

1945. december 24. hétfő

A cella ablakából láttuk, amint halálra ítélteket kivégzésre kísértek. Bajcsy-Zsilinszky emelt fővel, kemény léptekkel ment, egyedül. A cellákban csend, lehorgasztott fejek. Engem nagyon megviselt a látvány. A kivégzés után bejött hozzánk egy hadbíró főhadnagy – sajnos nem tudom a nevét, akkor nem tudtam –, kidüllesztett mellel vágta oda: »Na, végre ezzel a piszok hazaárulóval is elbántunk.« Mindenki hallgatott, én nem tudtam szó nélkül hagyni, szemébe mondtam: »Ennek a hazaárulónak a sírját egy éven belül koszorúzni fogja a magyar nemzet.« Megvetően végigmért, de nem válaszolt.

Szabó Imre

Naplók 1914-1954. Bp. 2001. 84. o. (Pest)

1944. december 24. vasárnap

Így virradt ránk a karácsony. Nagyon sokan voltak a templomban – majdnem tele volt. Ágyúdörgés között folyt az istentisztelet, de én nem hallottam semmit beszéd közben az ágyúdörgésből. Még a karácsonyfa alatt a család együtt volt. A család a legnagyobb nemzet- és életfenntartó intézmény. Valóban Isten ajándéka és alkotása. Belőle jön a megújulás. Ajándékokat is tudtunk adni egymásnak. Gyermekeim versenyeztek benne egymással. Ádám nagyon kedves volt ajándékával. Már akkor tudtam, hogy Fehérvárnál a nagy áttörés megtörtént. Az ünnepi istentisztelet után Oláh vezérőrnagy mondta ezt. Könnyezve vettünk egymástól búcsút, mert neki, mint katonának el kell mennie.

|Szabó Imre|

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 64. o.)

1944. december 24. vasárnap

Még égnek a gyertyák, még szól az angyali ének, amikor az első aknabecsapódások megrendítik az öreg vári falakat. Pest napok óta tűz alatt áll. Még égnek a gyertyák, még szól az angyali ének, amikor az első aknabecsapódások megrendítik az öreg vári falakat. Pest napok óta tűz alatt áll. Karácsonyi bevásárlásainkat egyik kapu alól a másikig futva állandó detonációk és üvegcsörömpölések között végezzük el. Mindeddig csak keleti irányból a pesti oldal felől jött a támadás, december 24-én azonban a Duna jobb parti oldalon is váratlanul elvágják az oroszok a még szabadon lévő összes Budapest felé vezető utat. Bent vagyunk az egérfogóban. Ettől a pillanattól kezdve lélek Budapest területére se be, se innen ki, pedig éppen az ünnepekre való tekintettel igen sokan akaratukon kívül kinn- vagy bennrekednek.

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 65. o.)

1944. december 25. hétfő

25-én már olyan méreteket ölt a bombázás, hogy Karácsony első ünnepének ellenére sem merünk a templomba elmenni. Szomorú ünnepeket élünk át együtt. Összezsúfolva, idegesen, munkával agyonhajszoltan. 25-én már olyan méreteket ölt a bombázás, hogy Karácsony első ünnepének ellenére sem merünk a templomba elmenni. Szomorú ünnepeket élünk át együtt. Összezsúfolva, idegesen, munkával agyonhajszoltan. Apám, anyám és én már október utolsó napjaitól kezdve Kati húgom és férje, Gyurka földszinti négyszobás lakásában laktunk velük együtt. Első emeleti lakásunkat ugyanis átadtuk a Nemzetközi Vöröskereszt egyik gyermekotthona számára abban a reményben, hogy általa az egész ház területenkívüliséget fog élvezni. A németekkel szemben sikerült két ízben elhárítani betelepülésük veszedelmét.