Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 67-69. o.)

1944. december 1. péntek

…egy tál ételnél többet úgysem lehet enni, hiszen már az ostrom előtti időkben is igen keveset, az ostrom kezdete óta pedig egyáltalában semmit nem kapni. Egyedül kenyér van még egy ideig, de ezt is milyen keserves beszerezni! …sort állás a péknél. Itt azután már igazán csak a Jóisten különös kegyelme őrzi meg az embert bombától és aknától, de legalábbis egy alapos tüdőgyulladástól, melyet a huzatos félig bedőlt kapu alatt ingyen és bérmentve szerezhettünk volna mindnyájan. A hosszas torúra eredménye azután legjobb esetben 10, néha 5 dekagramm kenyér, fejenként. Ettől eltekintve az egész ostrom ideje alatt mindössze a gyermekek kaptak egy kevés zsírt és lisztet, mi pedig egy ízben lóhúst. Ilyen körülmények között aztán nem csoda, hogy akinek nem volt semmi tartaléka az lopott, ahol tudott, vagy éhen halt.

A Mátyás-templom Historia domusából, 183. o. [Kátay Béla plébános bejegyzése]. In: Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye. (Budai Vár)

1944. december 31. vasárnap

Istentiszteleteinket vasárnapokon és hétköznapokon egyaránt zavarta a sok légitámadás. Szinte alig volt egy kivételes nap. A hívek szorgalmasan jártak a délutáni szentmisékre. A Karácsonyi éjféli szentmisét is délután 3 órakor tartottuk, de ezzel azután le is zárult végleg a templom használata, mert teljesen az óvóhelyekre szorultunk. Hogy a hívek lelki gondozása biztosítva legyen, felosztottuk a plébánia területét körzetekre… Bárhová mentünk misézni, a hívek mindenütt tömegesen járultak a szentségekhez. Egy-egy házban 70-80 embert vigasztaltunk meg.

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. 74-75. o. (Szombathely)

1944. december 31. vasárnap

Az év utolsó napja elérkezett. A nap nyugodni tér, éppen úgy, mint máskor. Az esti homály földre teríti sötét köpönyegét, éppen úgy, mint máskor. Az óra üt és tovább jár, a percmutatója minden érzék nélkül üti a perceket, negyedeket, órákat, éppen úgy, mint máskor. A harangok szava éppen oly búgással száll végig a város felett, ki a nagy pusztaságok felé, mint máskor. És mégis, mintha a nap nyugvása, az est leszállása, a harangok szava, mintha valamiképpen ma mást jelentene, mint az esztendő többi napján. Az elmúlt esztendőt búcsúztatjuk – mondja a püspök úr. – Igen bizonytalan jövőnek nézünk elébe.

|Dallos Imre|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 133. o. (Pest)

1944. december 31. vasárnap

Nagyon sok sajnos a bomba általi sebesülés és halál is, mert a repülőgépek bizony nem válogatnak, hova dobják le terhüket. Itt a közelben van felállítva két légelhárító ágyú, és így állandó légi harcban élünk. Az ágyúkat is szakadatlanul halljuk, de a vége még mindig nem jött el. A villany tegnap délután elaludt, és azóta még nem gyulladt ki. A gáz csak pislákol, azt is csak néha-néha. A legszomorúbb, hogy az emberek nem is törik magukat, hogy tisztálkodhassanak, mert sokan vannak, és bizony nem kerül mindenkire reggel a sor. Más időpontban pedig nem hajlandók mosakodni, inkább kiélik magukat abban, hogy egymást és a sorsot szidják.

|Szabó Borbála|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 54-55. o. (Buda)

1944. december 31. vasárnap

Szilveszter napja. Délelőtt szörnyü élményben volt részünk. 10 óra tájban aknavető pergőtüzet kapott a házunk. Körülbelül ¾ órán át egyfolytában zúdultak az aknák a házra, valószínüleg a Kis Svábhegyről lőtték az Olasz fasori frontot. Az épület rengett, kémények, cserepek, üvegek hullottak, mint a jégeső, és irtózatos robbanások hallatszottak be az óvóhelyre. A lakók egy része az emeleti lakásokban rekedt, és nem tudott idejében az óvóhelyre menekülni. Az óvóhelyen riadó volt. Galambos házparancsnok összegyüjtötte a férfiakat, csákányt, ásót, lapátot nyomott kezükbe, és a bejáratnál mindenre elkészülve vártuk, hogy mikor omlik össze a ház, mikor kell menteni. Az anyák gyermekeiket magukhoz ölelve sírtak, reszkettek. Azt hittük, mindennek vége, szétlövik a házunkat. Ugyanakkor sejtettük, hogy az oroszok támadásra készülnek, és talán még ma el is foglalnak bennünk. Amikor alábbhagyott a robbanások zaja, kibujtunk az udvarra, és láttuk, hogy a ház még áll, de megtépázva és az udvar tele volt törmelékkel, üvegekkel és téglákkal. Teljesen az óvóhelyen laktunk a nagy sötétségben. A Városmajorból időnként bejött néhány fiatal magyar katona melegedni, hozott biztató hireket a felmentő csapatokról, amiket kételkedve fogadtunk. A lányok körülvették őket, tréfálkoztak, nevetgéltek. Egy kislány gitáron mélabús melódiákat pengetett, és énekelt hozzá. Szilveszter éjjelén egy kis alkohol is jutott még a készletekből, koccintottunk. A fiatalság egy földszintes lakásban gramofon mellett vigadt. Kint ezalatt dörögtek az ágyuk, ropogtak a géppuskák szünet nélkül.

Szabó Borbála

Bp. 1983. 130-131. o. (Pest)

1944. december 30. szombat

...már reggel volt egy vitám Magdával. Elképzelheted, hogy nem találtunk paradicsomi állapotokat itt. Közel 50 ember egy lakásban, egy konyhában, egy fürdőszobában! Mindegyik kikaparná a másik szemét, marják egymást, örökké szitkozódnak, mindenki a másikra tol mindent. Ez tény, hogy így van, de ezt se Magda, se én nem tudjuk egypár perc alatt megváltoztatni. Minket eddig még senki se bántott, sőt mint jövevényhez mindenki nagyon kedves volt hozzánk. Magda ma reggel mégis igen kemény hangon kikelt mindenki ellen, és kijelentette, hogy ha neki bárkivel összeütközése támadna, felhívja az első nyilast, és az majd elintézi. Ezt már nem tudtam szó nélkül hallgatni, és rászóltam, hogy ne ilyen módon nyilvánítsa véleményét, jó szóval talán többre menne, és főleg senkit se fenyegessen nyilasokkal, van éppen elég bajunk.

|Szabó Borbála|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 54. o. (Buda)

1944. december 30. szombat

Lakásunk előtt a kertben egy fa tetején robbant egy 12 cm-es akna, ami repeszeivel teleszórta mindkét szobánkat, és az ablakokat kitörte. Testi épségünk védelmére az erkélyajtó elé huztunk egy nagy kombinált szekrényt, melyen egyes repeszek ezuttal áthatoltak, és a szekrényben függő ruhák egy része is kilyukadt.

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 54. o. (Buda)

1944. december 29. péntek

Az orosz repülőtevékenység erősödött. Este 11 óra körül légitámadást kaptunk. Egymást követték a támadási hullámok. Rengett a ház. Én a lakásban próbáltam aludni, de a közeli becsapódásokra felugrottam, felöltöztem, és az előszoba sarkába húzódva vártam a fejleményeket. Minden egyes bomba fütyülését hallottam, utána pedig a robbanást, amelyre megingott a ház. Az ajtók ide oda jártak, féltem, hogy kiszakadnak tokjukból, de az épület még állt. Néhány Csepelről hozzánk menekült férfi a szomszéd szobában aludt. Az volt a felfogásuk, hogy sorsát senki sem kerülheti ki, és a dunyhák alá bujtak. A repülőgépek közeledése, távolodása követte egymást, közben hatalmasakat rengett a ház. Egyik hullámszünetben lerohantam én is az óvóhelyre, és családommal ott voltam reggelig. A légitámadás hajnalig tartott, és utána megszünt a villanyszolgáltatás. Az óvóhelyen ettől kezdve petróleumlámpák és gyertyák világítottak halványan. Az a hir érkezett, hogy felszabadító csapatok közelednek Budapest felé, és kívülről kísérelik meg az orosz gyűrü áttörését.

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. 73. o. (Szombathely)

1944. december 28. csütörtök

A szünet a legviharosabb jókedvben telik el. A jókedvünk nagy jó, sőt túl jó. Sokat nevetünk. A »Ne nevess korán« játékot játsszuk délelőtt, míg riadó nincs, mert minden nap az van. Lent a pincében azután vesszük a lelki olvasmányt és a Szentírást. Pincénk teljesen megtelik. Mi most már általában csak állunk. Piroska Jóska itthon volt és csomagot hozott. Egy óra körül aztán ebédelünk. Utána lent a pincében egyik szép karácsonyi nóta után a másikat énekeljük a hallgatóinkkal. Az oroszok Budapestet bekerítették, Esztergom elesett.

|Dallos Imre|

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 302. o. (Székesfehérvár)

1944. december 28. csütörtök

A rádiós hírek szerint B.pest körül a német-magyar erőket két részre szakították a Szentendrénél átkelt erők segítségével. Tolbuhin és Malinovszkij hadseregei itt csatlakoztak. B.pest német parancsnoka rém szigorú rendelkezéseket adott ki, estétől reggelig nem mehet ki senki az utcára, akinél fegyvert találnak, a helyszínen agyonlövik. Ezt a félelem diktálta, attól félnek, hogy a körülzárás alatt a németek ellen fellázadnak a magyarok. Szomorú, hogy az aljas, erőszakos, önző német vezetés Budapestet teljesen tönkrelöveti a buta kitartás elméletével. Ha be van már kerítve minek tart ki, hiszen úgysem tudja már felszabadítani Pestet. Itt mutatkozik most Szálasiék aljas, önző árulása.

|Shvoy Kálmán|

[Bp.], 2014. 58-59. o. (Buda, Krisztinaváros)

1944. december 28. csütörtök

Hosszú vonat állt meg házunk előtt a villamossínen, telve innen menekülő magyar katonákkal. Mozdony húzza. Pár nappal később így szállítottak lőszert a Duna-partra, telitalálat kapott, s az egész környék összes ablakait bezúzta a légnyomás. Hűvösvölgy felől az éjszaka orosz tankok látogattak le a Széna térre. A Pest felé visszavonuló tüzéreknek konyhánkon meleg levest főztünk, és csoportokban 300 embernek kiosztottuk. Hét nógrádi katonai is meggyónt, megáldozott. Az egyházközségi kultúrházból viszont elvitték a szegények összes élelmét. Házunk újabb és újabb belövéseket kap. Katonáink bizalmasan megmondják, hogy 15 km-nyire vagyunk a nehézágyúktól. Tehát a halálvonalban.

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 16. o. (Budai Vár)

1944. december 28. csütörtök

4-5 közt ép Lilivel szobánkban olvasgattunk, s a kis Bálint nálunk aludt, egyszerre óriási robaj – s máris szaladt begyulladva Pepák – (…) állítja, ház (…) fele beomlott. Maritta beront a gyerekért, s mennek az óvóhelyre. Én ki az udvarra, minden telve üvegcseréppel és tetőcseréppel. A déli traktus tetője közepén nagy lyuk tátong, ott jött be a lövedék a Ricsováry lakás konyhájába. Fölrohanok, csak Dr. Fejér van ott, nyugodtan jön ki – nincs semmi baj –, családja a pincében. Mindenünk átvisszük az udvari részre. Épületkár csakis a jelzett tetőrészlet, és a Ricsováry lakás konyhájának a mennyezete – de ezenkívül csak üvegkárok – de az tetemes!

|Széchenyi Viktor|