Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. május 29. kedd

Egy hónapja estünk fogságba. Fél éve vonultam be, most pedig megkezdem az élelemért és lakásért való munkát, és ezzel végleg elszakadok a katonaságtól, csupán a ruháját viselem. Van igazolványom, mellyel szabadon mozoghatok. Napi 8 órát dolgozom, 8-tól 12-ig és 1-től 5-ig. Még a barakkban reggeliztünk, és az üde reggeli napsütésben elindultunk. A barakk-konyha előtt egy halom burgonyát hámoz sok ember. Mi is közibük állunk. Később a Hoffer is hoz 11 mázsát. Egész nap hámozunk és krumplit válogatunk. Az étel több, egyharmad a kenyérjárandóság. Az emberek egy csoportja a mester épületét építi, néhányan szanaszét dolgoznak, a 34 levente a reptéren és valahol egy kis krumpliföldön munkálkodik nem nagy kedvvel.

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. május 28. hétfő

Kellemes az idő, mosáshoz fogok, mert ma kivételesen nem kezdenek el már reggeltől kezdve hajtani bennünket. Reggel új hír bolygatja meg a népet: az oroszok június 15-én kivonulnak Ausztriából és Magyarországról, és utána minket is hamarosan hazavisznek. A laktanyában állítólag egy orosz tiszt is tett hasonló kijelentést. Újra fellobban bennünk a reménység.

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 22-23. oldal (Bécs, Ausztria)

1945. május 27. vasárnap

Itt ülök a K. P. előszobájában. Nagy nyüzsgés van itt. Jönnek-mennek. Csupa kis ember, apró ügyes-bajos dolgaikkal. Az utóbbi napokban folyton várok valamire, vagy valakire. Most már például a borbélyra várok. Az első pár sort ugyanis még reggel írtam, a folytatás most délután 6-kor a borbélynál. (Nem tudok sohasem egyedül lenni.) Itt körülöttem, ebben az ócska külvárosi kis műhelyben nagyban szidják a nácikat. Egy kékkötényes bécsi a szónok. A kék kötényhez kemény gallért és előre megkötött masnit hord. Nagy csizma egészíti ki a számomra kissé szokatlan öltözetet. Alig értem a beszédét, de Hitlert szidja. Rólam persze nem tudják, ki vagyok, az oroszokról tartózkodóan nyilatkoznak. Persze a borbély is részt vesz a diskurzusban. Sajnos e miatt még tovább kell várni. Jeremiás jut az eszembe, a jó öreg pesti borbélyom. Míg otthon voltam, nem tudtam bemenni hozzá, pedig lett volna alkalmam. Túlságosan ismertem már a műsort: először kitörő öröm, aztán sajnálnak. Hát erre nincs szükség, s nem is bírom. Tényleg nem bírom a sajnálkozást. Ha már valamit éreznek velem kapcsolatban, inkább irigyeljenek.

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 17-18. oldal (Bécs, Ausztria)

1945. május 22. kedd

Most itt volt egy 23 éves lengyel zsidó gyerek. Buchenwald-Mauthausen. Ezer magyar zsidó nőről beszélt. Most jó, most azt mondta, hogy a nők sokkal jobban bírták, mint a férfiak. Te pedig ki akartad bírni! S én mindig bíztam benned. Kis Miki, mire vállalkoztam én. Nem is tudom egészen megérteni. Tényleg erőszakot kell magamon elkövetnem, mikor hatóságokkal tárgyalok, döntök kérdésekben, s főleg felelősséget vállalok, amit igazán nem szeretek. De mi történhet velem. Baj, kényelmetlenség, mi az ahhoz képest, amin Te keresztül mentél. Mindig erre gondolok, ha elindulok valahová, úgy, mintha a fogamat húznák. Ma elindítottunk Bécsből 25 deportáltat. Debreceniek nagyobbrészt. Remélem, megjönnek baj nélkül

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 11-12. oldal (Bécs, Ausztria)

1945. május 21. hétfő

Végre sikerült egyedül maradnom; írhatok Neked. Szombaton elhagytam a vagont. Fájdalmas látvány volt, amint a rozoga teherautón tízesével hozták be a betegeket Lichtenwörthből, mely egy »jobbfajta« tábor volt tulajdonképpen. Soványak, sápadtak, fejük bekötve, hogy hajtalanságukat takarják. Mindet meg akarom kérdezni, kutatni utánad. Egyet-kettőt faggatok, elszoruló torokkal. Nagy hangon felelnek, mindegyik rá akar licitálni a másikára. Szörnyűségeket hallok, de nem lep meg semmi. Auschwitzot már az újságokban olvastam. Tudom, hogy Te nem lehettél ott. Ez megnyugtat némileg. De mennyi tábor volt még! És a hajad, folyton az jár az eszemben. Mi lett a hajaddal? Nem, nem izgat igazán. Kapjalak vissza haj nélkül, s a világ legboldogabb embere leszek. Csak visszakapjalak! Mikike, kis Mikike, miért kellett ez?!

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. május 19. szombat

Ma jelent meg egy nagyon szellemesen szerkesztett tábori újság első száma. Címe: Rabok Szava. Tisztek szerkesztették, géppel írták le néhány példányban. Benne van görbe tükörben az itt élő magyarok minden megoldandó kérdése, az egyhangú babélelem, a kivándorlás, tisztek bogarai stb. Ha lehet, egy példányt szerzek.

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1 4-5. oldal (Wiener Neustadt, Ausztria)

1945. május 17. csütörtök

Wiener-Neustadtban vagyok, a vagonban ülök, végre egyedül. S írok neked, valami őrült vágy hajt. Beszélnem kell Veled. Mi történt velünk? Hol a mi boldog jövőnk, amiről annyit álmodoztunk?! Igen, kicsi, azt keresem. Most megyek a nyomodba. Holnap, ha igaz, Bécsbe megyek, a deportáltaknak »segíteni«. Igen, ilyen aljas vagyok, ezt a munkát vállaltam, hogy hírt kapjak felőled. Hírt, amitől félek, nagyon félek. De nem szabad kishitűnek lenni. Ezt hajtogatom magamban örökösen. De persze kishitű vagyok, mint mindig. Nem akartam gyereket, tudod, miért, kis Mikim? Mert féltettelek a szüléstől. A többi, amit mondtam, mind hazugság volt. Politikai helyzet, anyagiak, kivándorlás, mind csak hazugság volt. Téged féltettelek a szüléstől, de ezt már restelltem megmondani, még Neked is.

Csepregi Imre

Makó, 2011. (Makó, Csongrád megye)

1945. május 15. kedd

Dél felé megjött Reibel Mihály eleki esperes-plébános, kinek ügye van a földbirtok-rendező tanácsnál, itt írt megfelelő beadványt, azt elvitte a vármegyére, s délután Szegedre utazik. Tőle küldök levelet, melyet dr. Balogh Sándor írt püspök úrnak és a bánhegyesi kegyúri váltságföldek tegnap vett meghagyási végzését. Délben jött Szabó Imre főmérnök úr, elmondta, hogy múlt pénteken a főispán úr elnöklete alatt a városházán tartott pártértekezleten a főispán úr nagyon erélyesen szólt (Széll nevű kommunistával szemben) a fegyelemről, a földosztásról. Úgy hallotta, hogy mielőtt ő odament volna, szó esett a javadalmi földek megkíméléséről is. Megemlíté a közeli tisztviselői választásokat (két jelölt a polgármesteri állásra, cipész és géplakatos, mert állítólag kivételesen itt és most nem kötik iskolákhoz az állást). Ügyészi állásra pályázik dr. Kapus István ügyvéd, keresztény; tanácsnokira dr. Kiss Károly, Kovács József főbíró veje, aki Máramarosban megyei főjegyző volt. A rendőrségi parancsnok már nem Igaz Lajos bognár, hanem Szabó József cipész, kommunista párttitkár. Egyébként – úgymond – a pártok között nincs meg a harmónia.

Somfai János

Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 20. 2001. 37-61. oldal (Friedrichshafen, Dél-Németország)

1945. május 9. szerda

A híráradat tovább pereg. Beregffyt, a Szálasi-kormány honvédelmi miniszterét elfogták. Japán harmadik legnagyobb városát 500 szuperbombázó támadta. 20 négyzetkilométert tönkrebombáztak. Az új békének nem szabad Genf kudarcaiba esni. A német hadifoglyokat is beállítják a polgári élet megindításába. Erre bennünk is fellobog a remény, akkor talán minket is hazavitet a kormányunk. A »górék« egy csoportja melegnek tartja az otthoni talajt. Nyugat felé szándékoznak elszelelni. A nép bízik Szigethy ezredes úrban, ő talán nem szegi meg a szavát, és hazavisz bennünket.

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. (Szombathely)

1945. május 9. szerda

Ma egész nap szóltak a harangok. A háborúnak vége. Németország feltétel nélkül megadta magát, s letette a fegyvert. Úgy féltünk, hogy baj lesz, mert innét 30 km-re Németországban körülzárták a 2. SS hadosztályt és a Hungarista halálfejeseket. Irtó harc tombolt itt. Állandóan ágyúztak és mind jobban közeledtek erre felé. Már Felbach vidékén voltak. Ezek a németek halálukig küzdöttek, mert úgyis agyonlőtték volna őket. Ma azonban letették a fegyvert. Már vasárnap nagy plakátok jelentek meg Szombathely utcáin, mely szerint Németország 14 óra 41 perckor kapitulált. Az állomáson Dálnoki katonák mentek Németország felé, ahol bevetették volna őket.

Kónya Lajos

Bp. 2014. 320. (Szeghalom, Békés megye)

1945. május 9. szerda

Béke!!! A németek letették a fegyvert. Európa csendes, ujra csendes. 1938 óta. Kidobolják. Délután 4-kor ünnepély a piactéren. Emelvény, nagy fehér táblán kék felírás: Éljen a béke! Örök békét! Soha többé háborút! Örülni kellene, tombolni. Reggeligtartó tánc lesz három helyen. Beszédek. Zászlós, zenés felvonulás.

Délelőtt levél: áthelyeztek Vésztőre az állami iskolához. Kinek a keze van benne? Dobolják: Vésztőt kerüljük, ragályos betegség. Micsoda sors-játékok?

Előadás tartottam: Demokrácia és nevelés címen a Nevelők Szakszervezete átképző tanfolyamán. Óriási siker. De útban vagyok, nem tudok szürke lenni.

Minden semmiség ahhoz, hogy béke van!

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. (Szombathely)

1945. május 6. vasárnap

Mai nap az Eucharisztikus Úr Jézus diadalmenete volt Szombathelyen. Szent Flórián ünnepét, a régi fogadalmi ünnepet, a legyőzött Szombathely nagy fénnyel ünnepelte. A püspök kertben a romok között állott az oltár. Körös körül tele az egész kert, hatalmas tömeg szorongott. Az egész Szombathely itt lehetett. Püspök Úr mondta a misét. Az oltár előtt a székeken a vármegye vezetősége ült, Laczkó főispánnal. Mellette ült Tulok volt alispán. Madisz zenekar rázendített »Kegyességgel hívsz Óh Jézus« – énekre. Evangélium után püspök úr szentbeszédet mondott. Hosszú, kényszerű szünet után ismét itt állok előttetek Szombathelyi kedves jó híveim! – kezdte beszédjét püspök úr. Az Úr Jézus itt jár köztünk a romokon és egy parancsot ad: Szeressétek egymást! Ő mondta: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek. – Összehasonlította a 301 évvel ezelőtti felajánlást a mostanival. Ma nagyobbak a romok és nagyobb a nyomor, pusztítás. Most is fogadjuk, hogy ezt a várost újra felépítjük. Mint a bombától kettéhasadt fa kezd zöldellni és virágba borulni, úgy Szombathely is újjá fog épülni és további virágzásba fog kezdeni.