Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Szabó Imre

Bp. 2001. 88. o. (Pest)

1945. január 4. csütörtök

4-e, 5-e csendesebben telt el. Az új magyar kormány megalakulásáról hallunk Debrecenben. Végig se meri gondolni az ember, mily tenger nyomorúság lesz ebből, testünk-lelkünk kettészakadásából. De nincs más választás. Végig kell menni ezen a szenvedésen is – hogy soha többé ilyen szétszakadozott és erkölcsileg felkészületlen ne legyen a magyar. Igen rettentő árat kell fizetni, ha egy nemzet nem találja önmagát és nem tud belül egy lenni.

|Szabó Imre|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 144-145. o. (Pest)

1945. január 4. csütörtök

Hazafelé jövet újabb menetekkel találkoztam, akiket hoztak be a gettóba. Védett házakat ürítettek ki és hoztak be a rendőrök. Itt egyelőre a téren tömörítették őket. Itt aztán most ebéd után végignéztem, hogy rabolják ki őket a nyilasok. Amikor készen voltak a munkával, elengedtek mindenkit, és a zsákmánnyal megléptek. Így őrzik a »nemzeti vagyont«. Hogy fogják tudni elhelyezni ezt a rengeteg embert, amikor máris túlzsúfoltság van, és mindig több ember lesz hajléktalan a bombakárosultság miatt? Szeretném tudni, hogy a nagybátyámék köztük vannak-e. Szegények, nem tudom, hogy bírják ezt a sok viszontagságot. Nagybátyámnak súlyos szívbaja van, a nagynéném pedig félig vak szegény.

|Szabó Borbála|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 55-56. o. (Buda)

1945. január 4. csütörtök

Erős ágyutűzre ébredtünk, a ház mellett felállított ágyuk minden lövése megremegtette a falakat, mintha csak a házat érték volna találatok. Az oroszok bevették magukat a Florida házba, és a felmentő seregek csak nem jöttek felmentésükre. Néha kimerészkedtünk az utcakapuba. Láttuk amint a 7.5 cm-es ágyút elsütötték bedugott füllel, kitátott szájjal. Egyet kettőt lőttek, azután ponyvával letakarták az ágyucsövet, és bementek a szomszéd házba melegedni. Időnként egy két harcikocsi dübörgött végig az Olasz fasoron, pár lövést adott le, azután visszacammogott a Széll Kálmán tér irányába. Az élelmiszerkészletek veszedelmesen fogytak, a háborus állapot pedig állandósult, ki tudja meddig elhuzódhatnak még a harcok.

Elrendelték a közös főzést. Összeirták a házban található készleteket. Meghatározott mennyiségü lisztet, babot, borsót, burgonyát zsirt kellett családonként leadni, és ezért naponta egyszer meleg egytál­ételt kaptunk. Tüzelőt is le kellett adni, és később az elhagyott lakások készleteit is lefoglalták a közösség részére. A fürdőkádakban tárolt vizet és jeget szintén a konyhában főzték el, és forralva mint ivóvizet fogyasztottuk.

Szabó Borbála

Bp. 1983. 139. o. (Pest)

1945. január 3. szerda

Ma felszentelték a házunkat. Ablakai már eddig se voltak, de ma bombát is kapott. Szerencsére az udvarra esett a bomba, és így emberéletben nem esett kár. Egyetlen sebesülés volt, szegény, szerencsétlen bajtársnőnk, Elza sebesült meg. Ahogy én láttam, nem súlyosak a sebei. A lábán több helyen megsérült, a homlokán voltak zúzódások, és eleredt az orra vére. Szegényke olyan teddide-teddoda ember, folyton ide-oda futkosott. Most is vízért szaladt le a földszintre, és biztosan nem ugrott fedél alá a nagy zajra, hanem ott maradt a helyén. Én magam is kint voltam a folyosón, mert pucoltam a cipőmet. Nemigen szoktam reagálni a repülőgépzúgásra, de most valami olyan vészjóslóan zúgott, hogy beugrottam az előszobába, és abban a pillanatban csapott be. A jó Isten vigyázott rám, ezt érzem mindig, és tudom, hogy megóv ezután is.

|Szabó Borbála|

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. 79. o. (Szombathely)

1945. január 2. kedd

Reggel 4 órakor ébresztő van. Felöltöztünk melegen. ½ 5 mise. Ezután reggeli. 6 órakor már az állomáson vagyunk… Rengetegen vannak az állomáson. Itt igen hideg van. Fúj a szél. 8-as sorokba, majd 6-osba, végül hármas sorokba állítanak bennünket, s megszámlálnak. Itt állunk fagyoskodva ½ 8-ig. ¾ 8-kor indul a vonatunk. Tele van emberrel minden kocsi. Kőszegen kiszállva megint a borzalmas hidegbe állva lassan századonként sorakozunk… Majd végre megindulunk ki Kőszegről a posztógyár mellett. Majdnem a hegyekig megyünk. Itt felállítanak bennünket hatosával a csonttá fagyott földön, majd 10-kor megkezdődik a munka. Egy vezérőrnagy jön oda és rákiált Zadravetz Nácira, mikor a csákánnyal erőlködve vágja a földet: Mi maga, patikus, vagy mi a szar? Ez kétszer-háromszor megismétlődik, mire megmondja, hogy kispap. Erre megszelídül az arca. Később már a kabátját is oda akarja adni, hogy meg ne fázzunk. Ebéd: kenyér és lekvár. ½ óra és máris dolgozunk este 4-ig. Vonatunk ¾ 8-kor ér Szombathelyre. Bizony, nagyon is megfáztunk. Állandóan a borzalmas szél fújt.

|Dallos Imre|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 137-138. o. (Pest)

1945. január 2. kedd

A legjobban a háziállatoktól félek. Nagyon sok lakásban megtermettek már a tetvek, és soha nem tudhatja az ember, hol szed föl valamit. A légópincék olyanok, mint a nyomortanyák, éjjel-nappal vannak benne az emberek, de kb. öt-hatszor annyian, mint amennyi a férőhely. Képzelheted, mi folyik ott, mennyi szenny és piszok gyűlik föl ilyen föld alatti katakombákban!

|Szabó Borbála|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 19-20. o. (Budai Vár)

1945. január 2. kedd

Éjszaka több robbanás hallatszott. Reggelre kiderült, hogy szemben Coburg ház és a Bástya sétány kaptak. Pálffy lakás szemben lévő ajtaja és Zsiga lakásában rettentő pusztulás. D.e. Lilivel Zsiga lakásán próbáltuk a menthetőt menteni. Napról-napra tarthatatlanabb a helyzet. D.e. pokoli bombázás, levegőből, ágyúból. Kitűnt, hogy éjjel egy 6. találtatott kaptunk – a garage. Estefelé Zsiga egész magából kikelve átrohan. Lamotte házat egy légibomba teljesen összedöntötte, csak épp az életüket tudták megmenteni. Zsiga az 54-esben kapott egy óvóhelyet a házmesternél. A Vár további bombázása folyik. Már ép ház nincs. Víz fogytán van, holnaptól fogva nem lehet mosakodnunk. Hová jutunk! Zsiga ma törmelék közt holmiját össze akarta szedni.

|Széchenyi Viktor|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 134-135. o. (Pest)

1945. január 1. hétfő

Az éjjel nagyon keveset aludtam. Miután villanyunk nem volt, és gyertyánk igen kevés van, nem akartam égetni, és már 6 órakor lefeküdtem. Hamar elaludtam, és már 11 órakor felébredtem. Nem is tudtam azontúl már elaludni. Próbáltam mindenfélére gondolni, de minduntalan a gettóra terelődtek gondolataim. Az este azt mondták, hogy keddtől kezdve nem lesz víz. Itt még csak ez hiányzik! Úgyis elég piszok van, hátha még víz se lesz. A repülőgépek egész éjjel cirkáltak a fejünk felett, de olyan furcsa volt, egyetlen ágyúlövés sem dördült. Valahogy az volt az érzésem, hogy az éjjel folyamán átadják a várost, és a repülőgépek azért cirkálnak pont felettünk, hogy vigyázzanak ránk. Sajnos nem így volt. Korán reggel megkezdődött az erős légózás. A raták állandóan szólnak, a légelhárítók működnek, és időnként egy-egy bomba hullik. Ma reggel a Goldmark terembe becsapott egy bomba, és négy munkaszolgálatos fiú meghalt.

|Szabó Borbála|

[Bp.], 2014. 62. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. január 1. hétfő

Repülőfőhadnagyot részesítettünk elsősegélyben. Feleségével akart kirepülni az ostromlott területről, a Vérmezőről, amit most futárgépek repülőtérnek használnak. A gép azonban a túlterhelés következtében lezuhant. Teljes erővel tombol a légi harc, új és újabb harci zajokat kell megkülönböztetnünk és megszoknunk. Az iskolánál felszerelt aknavető pukkanós, köhögős rikácsolását hamar felismerjük, de az ágyúk gránát- és bombalövedékei, a küldött és érkező belövések, a légelhárító és gépágyú golyószóróinak különféle hangjai zavarba hoznak. Kérdezzük is a mechanikában jártasabb és tehetségesebb férfiakat: ez a mi lövésünk volt-e? Mire megszületik még a bombazáporban is a szellemi embert annyira jellemző humor: »A mienk az, kedves nővér, akár adjuk, akár kapjuk.«

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 55. o. (Buda)

1945. január 1. hétfő

Újév napja. A Városmajorban gyalogsági harcok folytak. Ki sem lehetett lépni az utcára. Állandó légitámadások folytak, melyekből ugyan az óvóhelyen nem sokat hallottunk, mert a hatalmas ház vastag fa­lai a hangot is felfogták, és 170 ember zsibaja, be­szél­getése, veszekedése töltötte be a sötét pincét. A vizszolgáltatás is megszűnt. A lakásokban tárolt vízzel takarékoskodtunk. Az óvóhely zsufolt volt, mert a legmerészebbek is lejöttek lakásaikból, és csak ülve lehetett aludni. A gyermekes asszonyok gyermekeikhez húzódva matracokon jutottak egy kis fekvőhelyhez. Az első helyiséget a szamárköhögéses gyerme­kek részére rendezték be, mert ennek volt a legtöbb levegője. Sajnos sokan elkapták tőlünk a betegséget, és szidtak is emiatt eleget. Német katonák is jöttek mentek tele reménységgel, a felszabadításba vetett hittel, de éhesen, fagyosan. A lakók élelmiszere fogytán volt. Minket többek között a libazsir mentett meg az éhenhalástól. Kenyér is kevés volt. A tartalék lisztből sütöttünk a házmesterné tűzhelyén. Egész pékműhely volt Balainé konyhájában.

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 77. o.)

1945. december 1. szombat

Minden házban nagy gondot okoz a nyilas hatóságok állandó razziái ellen való védekezés. Elsősorban a 18-48 éves férfiakat keresik. Néha futótűzként terjed a hír pincéről-pincére, hogy jönnek. Ilyenkor aztán ki-ki úgy védekezik, ahogy tud.

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 74-75. o.)

1944. december 1. péntek

A víz! Még akik Pesten élték át az ostromot, azoknak sincsen sejtelmük arról, mi igazán az ostrom, mert volt vizük. Nekünk már az első napoktól kezdve legsúlyosabb problémánk a víz. A vízvezetékek működésének megszűnése után 2 vízgyűjtő ciszterna és 5-6 barlangpincében működő kút szolgáltatja a Vár összlakosságának egész szükségletét. A két ciszterna közül az egyik körülbelül 600 m2 nagyságú beton medence a Mátyás-templom mellett, a volt barakkiskola helyén, a másik a Helyőrségi templom mellett készült még a múlt év folyamán légó célokra. Mindez azonban elenyészően csekély mennyiség volt, hat hétre és körülbelül 10-12 ezer ember számára, akik az ostrom alatt a Várban tartózkodtak. Még ha csak egy fél liter vizet számítunk is ivásra, főzésre, mosdásra, mosásra, mosogatásra, ami pedig soha nem elég, még a legszigorúbb korlátozás mellett sem – akkor is micsoda mennyiség kell egy napra! Tartalékolni is kell azonban állandóan, hiszen jöhetnek napok, amikor egy csöppet sem tudunk pótolni. Már a kora reggeli órákban megindulnak a karavánok minden házból. Többnyire csak nők vesznek részt benne, mivel a férfiak alig mernek az utcára kimenni: lépten-nyomon elfogják őket, viszik munkára, vagy kezükbe nyomnak egy puskát és bevetik őket a tűzvonalban.