Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 304-305. o. (Székesfehérvár)

1945. január 8. hétfő

Ruhástól aludtunk, mert féltünk egy német megrohanástól és erős lövetéstől. Elég jól, de keveset aludtam. Nemcsak én, de mindenki azon érzés hatása alatt állott, hogy az oroszok elhagyják, föladják a várost. Hajnali ½ 5-kor egy igen erős tüzérségi tűz kezdődött, amely alaposan felizgatta a kedélyeket. A tüzelés majd egész de. tartott s folyton erősbödött. A városba belőnek, még azonban alig kárral… Figyeltük erősen az utcát, hogy van-e mozgás és merre, nem volt semmi, ami arra mutatott volna, hogy kiürítik a várost. Az erős ágyúzás du. 5h-kor megszűnt, azóta csend. Az oroszok visszanyomták a németeket, akik tegnap előbbre jöttek.

|Shvoy Kálmán|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 153-154. o. (Pest)

1945. január 8. hétfő

Az éjszaka csendes volt. Erre persze reggel megindultak a rémhírek tömkelege: Bicskénél visszaszorították az oroszokat – a budapesti magyar hadsereg parancsnoksága felszólította Szálasit, hogy adja fel a várost, különben leteszik a fegyvert (azt hiszem, fel se vették) – Budapestet kettős orosz gyűrű veszi körül, és ma délben járt le az ultimátum – az oroszok megfenyegették a várost, hogy ha továbbra is ellenállnak, akkor az amerikai bombázók nehézbombákkal fogják tönkretenni. Én már nem is tudom, miket jöttek még mondani. Persze ha a hír jó volt, akkor földerültek az arcok, ha meg rossz, akkor mindenki a legnagyobb kétségbe zuhant. Úgy kapaszkodik mindenki a legkisebb reménybe is.

|Szabó Borbála|

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 304-305. o. (Székesfehérvár)

1945. január 7. vasárnap

Kora reggel riasztó hír: éjfélkor a Felsővárost a törvényszék épületéig kiürítették. Ez rossz jel, arra mutat, hogy az oroszok egy visszavonulással számítanak. Megéreztem, amikor 7 és ¾ 8-kor a rádiót hallgattam, amelyből megtudtam, hogy a németek elérték Bicskét. Hangulat ideges és deprimált, mert az utca tele hurcolkodó szegény felsővárosiakkal és jeleit látni az oroszok visszamozgásának. Skorka a hírt hozza, hogy a püspöki palotáig akarják kiüríteni… Amikor dél felé a portásszobán beszélgettünk, egy városi hivatalnok – Pősch – [Shvoy – A szerk.] Lajosért jött, orosz pk. akar vele és Kerekessel beszélni. Én rádióztam, ¾ 1-kor jött Lajos, szobájába hívott Skorkával és Neményivel és közölte a látogatást. Orosz pk. fogadta, az asztalon piros terítő, Sztálin képe a falon. Tárgy: »Új Fehérvár« megindulhat, ez közölte ünnepélyesen. Lajos kérte, hogy ne ürítsék ki a várost, s engedjék a kilakoltatottakat az élelemért. Pk. megígérte, hogy beszél telefonon a hadsereg-parancsnoksággal, s ezt előadja. Kérdezte Lajos a helyzetet, s azt felelték, változatlan, s szó nincs a visszamenetelről. Csak stratégiai okok vagy helyzetek kényszeríthetnék a város kiürítésére.

|Shvoy Kálmán|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 151. o. (Pest)

1945. január 7. vasárnap

Itt a vasárnapok se különböznek a hétköznapoktól, mert nem munkaszüneti nap hat dolgos nap után. Egyformán zajlik le minden nap – sok veszekedéssel, kevés megértéssel. Kenyeret már 4-ik napja nem kapunk, mert egy nagy tömeg lisztet elvittek a németek és a nyilasok. Ma is bejött egypár nyilas, levették néhány emberről a télikabátjukat, és mint ki dolgát jól végezte, távoztak. Az öregek, szegények nagyon rosszul bírják az éhséget, és sokszor halnak meg. A temető a Klauzál tér. Kint a városban sincs különbül. Miután nincs víz, a W. C.-t nem lehet lehúzni, és hamar megtelnek. Ki lett adva a parancs, hogy az udvarokban latrinákat kell csinálni. A halottakat a tereken kell eltemetni, de ha ez nem volna elegendő, akkor az udvarokon kell a sírokat megásni.

|Szabó Borbála|

[Bp.], 2014. 70-71. (Buda, Krisztinaváros)

1945. január 7. vasárnap

Egymás után jönnek az óvóhelyet kérők. Délelőtt német katonák érkeztek autókkal és kocsikkal Pestről. A 129-es udvar is tele van velük. A 125-ös udvarra is belöktek egy kis szekeret, a kapualjban egy trénkocsi áll. Hátrább egy lovas fogat indulásra készen, éjjel-nappal nyeregben vártak itt hetekig. Kezdetben még abrakot kaptak, később szénát, majd korpát és szalmát, aztán semmit. Budán nem volt takarmány tárolva, és szegény lovak is megszenvedték a folyton szűkülő ostromgyűrűt. Az összes kapunak éjjel-nappal nyitva kellett lenni.

Szabó Imre

Bp. 2001. 89. o. (Pest)

1945. január 6. szombat

Reggel hallom, hogy felmentő seregek vannak útban Budapest felé. Gondoltam, hogy nehéz nap lesz a mai. Erős ágyú- és gépfegyverszó hallatszott közelről. Korán lementem a légópincébe. Augusztinus vallomásait olvasom néhány napja. Közben megtudtam, hogy a földszinti vízvezeték is ad a parochiára vizet. Nekiláttam, Ádám fiamat is mozgósítottam, és minden üres edényt telehordtunk vízzel. Újból Augustinust olvastam, majd fél kettő körül a három német katona sírjára elhozták a katonai kereszteket. Az őrmester nagy gonddal elegyengette a sírt, telerakták fenyőágakkal. Kértem, hogy hozzátartozóik címét adja ide. Kérdeztem, hogy mondjak-e imádságot? Intett, hogy igen. Három német katona jelenlétében, az udvaron palástban elmondtam a Vater Unser-t és az áldást… Alig végeztem el ezt a megrendítő temetést, egy asszony jön, hogy atyját a Hunyadi téren kell eltemetni. Adatait felvettem és azonnal indultam a palásttal. A Király u. 78. sz. ház kapuja alatt volt a koporsó. Ott sokan gyülekeztek. Palástosan átkísértem a Hunyadi téren megásott sírhoz. Szemben a Király utcában 8-9 holttest hevert. Gettóból szökötteket lőttek le és nem temették el őket.

|Szabó Imre|

[Bp.], 2014. 70. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. január 6. szombat

A repülőgépágyúk tüzelése a konyhaszolgálatot életveszélyessé teszi. Az ilyen eshetőségre az óvóhelyen felállított tűzhelyen a lakók főznek. A nővérek, bár félnek, de helytállnak. Az ügyeletes kopog be ablakunkon, ha jönnek a repülők. Akkor ők is leszaladnak. Az új Szent János Kórháznál és a Fillér utcában házról házra folyik a harc. A lakásokat, üzleteket feltörik és kirabolják. Utána felgyújtják.

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 21. o. (Budai Vár)

1945. január 6. szombat

Vízkereszt. D.e. aránylag nyugalom, távoli harci zaj. Lilivel rendbe tettük, kisöpörtük Irma lakását. Ebéd után ugyanazt kezdtük Zsigánál, egyszerre csak nagy repülő búgás, menekülés pincébe. 3 óriási csattanás, minden megremeg. Még nem tudni, hova vágott, valószínű Mátyás templom és Coburg ház. Két litánia. Az Isten meghallgatott – a ház csöndesen leégett. A bombáknál a csendőrök kisütötték, hogy ártalmatlanok, mert a gyújtókészülék kiesett belőlük, mind a 3 az utca közepén. A pánik lassan elült. Maradunk az odúnkban. Hírek: a németek agyonlőttek 2 orosz parlamentert! Ezért vad támadást fogunk kapni.

|Széchenyi Viktor|

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. 80-81. o. (Szombathely)

1945. január 5. péntek

Ma ismét dolgoztunk. A vonatban pedig el-elbeszélgettünk az emberekkel. Egy cipésszel beszélgettem, aki a Kossuth utcában lakik, szemben a Vasvármegyével. Ma ismét dolgoztunk. A vonatban pedig el-elbeszélgettünk az emberekkel. Egy cipésszel beszélgettem, aki a Kossuth utcában lakik, szemben a Vasvármegyével. Elég értelmes ember. Kifejtette nézetét, hogy ő innen el nem megy. Én is elhatároztam magamban, hogy ki nem megyek Németországba. Ma a helyünk jó volt. Tegnap a megkezdett munkát folytattunk és 11-re befejeztük. Délután egy egészen új árkot ástunk. Németünk megdicsért bennünket. Este a vonatban a prefektus úrral jöttünk haza, ki sok dologról beszélt.

|Dallos Imre|

Szabó Imre

Bp. 2001. 87. o. (Pest)

1945. január 5. péntek

Öt nap óta erős ostrom alatt áll Budapest. A legerősebb légitámadás január 2-án volt. A gépfegyverezés szünet nélkül tart. A légópince életet éljük – sokan már hetek óta. Feleségem Piroskával már egy hónap óta. Az új év szomorúan kezdődött. E pillanatban a fejünk fölött egy erős légicsata van, lenn a templomkertben két német katona csákányozza a jeges földet, hogy sírt ásson elesett bajtársuknak. Kettőt már 3-án este eltemettek a szobor előtt, a virágágy helyére. Esztendő utolsó napján délelőtt prédikáltam, voltak 140-150-en. Jer. Siralmai. »Csak az Isten nagy kegyelme… Jó dolog megadással lenni.« Ezt az üzenetet kaptam. Azóta csendes megadással várom, amit az Úr végez. A mértéknek be kell telni.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 56. o. (Buda)

1945. január 5. péntek

A vizhiány következtében tarthatatlan volt a helyzet az óvóhely egyetlen mellékhelyiségében is, ami vizöblítés nélkül állt. Ezért elhatároztuk, hogy az udvaron pöcegödröt ásunk. A vizhiány következtében tarthatatlan volt a helyzet az óvóhely egyetlen mellékhelyiségében is, ami vizöblítés nélkül állt. Ezért elhatároztuk, hogy az udvaron pöcegödröt ásunk. Hosszas munka ered­ménye az lett, hogy az udvaron napokon át ásott gödörben feltört a talajviz. Nagy lett az öröm, és az agyagos sárga viz mosás, mosakodás és öblítés cél­jaira megfelelt. Napi 150–200 liter vizet emeltünk ki kötélen lebocsátott vödörrel. Időközben híre járt, hogy a Retek utcában valahol vizvezetékből folyik a viz. Vállalkozó emberek vödrökkel és demizsonokkal jártak ettől kezdve vízért, mit sem törődve a harci veszéllyel. Vermes tanár úr bátorsága engem is magával ragadott, és én is vele mentem. Házról házra a kapuk alá behúzódva, óvatosan tettük meg az utat odáig. Az utcán szörnyü pusztulás képe fogadott. Légitámadás és aknatüz által frissen leomlott és ki­égett házak, az úton keresztben fekvő fák, villany­drótok összevisszasága, leszakadt redőnyök feküdtek mindenfelé. A Térképészeti Intézet előtt több ágyú tüzelőállásban volt, és az Olasz fasort tankárok ke­resztezte. A Retek utcából balra letérve egy teljesen leégett barakktábor izzó romjai között megtaláltuk azt a szabadon álló vizvezeték csövet, melyből széles sugárban éjjel nappal ömlött a víz. Megtöltöttük edényeinket vízzel, és ugyanolyan óvatosan háztól házig előrelopakodva mentünk haza. A Fillér utca sarkán a járda szélén friss sírt találtunk. Egy anya gyermekével tegnap vízhordás közben itt kapott aknatalálatot, el is temették a helyszínen. A házak kapuiban német katonák élesretöltött fegyverrel húzódtak meg, és kérdéseinkre halálos biztonsággal mondták el, hogy már Budakeszin vannak a felmentő seregek.