Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Szabó Imre

Bp. 2001. 92-93. o. (Pest)

1945. január 14. vasárnap

A szláv lélek sötét mélységei ülték meg a várost és a lelkünket. A szilveszterező és újévező győzelem-ittas és vodka-ittas katonáknak volt kiszolgáltatva Budapest. Mindenütt ugyanaz és mindenütt rémület, fosztogatás. Órát, ételt és »barisnyát« [nőt – A szerk.] követeltek. Tudtuk, hogy a város elestekor ilyen fosztogatás elkerülhetetlen, de hogy az ilyen méretű, azt nem gondoltuk. Akiben eddig az oroszok iránt szimpátia élt, abban ez az éjszaka irtózatos csalódást támasztott. Az alattomosság és az erőszak – e kettő váltogatták egymást…

Délelőtt nem volt istentisztelet. Ez az első vasárnap az életemben, amelyen nem volt templomi istentisztelet, de nem is tudtuk, hogy vasárnap van. Délelőtt 11 órakor új csapat jött, a régi elment. Azonnal lejöttek az óvóhelyre. Künn a legnagyobb ágyú-, gépfegyver- és repülőgéptámadás dúlt. Az óvóhelyről mindnyájunkat kiparancsoltak, de előbb már egy kosarat megraktak a pincében sonkával, befőttel. Andrással ugyanis az asszonyoknak a krumplispincében éjjeli fekvőhelyet akartam berendezni. Míg ezzel el voltunk foglalva, leptek meg és jöttek be az óvóhelyen át a kis pincefülkékbe. A kis család menekült.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 58. o. (Buda)

1945. január 14. vasárnap

Az óvóhelyen szentmisét olvastak fel, és imaórát tartottunk pap nélkül. Egész nap bombáztak. Pesten nagy tüzek égtek. A Széll Kálmán tér is súlyos légitámadást kapott.

Szabó Imre

Bp. 2001. 95-96. o. (Pest)

1945. január 13. szombat

Délután nagy csendesség támadt. Lehetett úgy délután kettő, fél három óra, mikor a ház előtt, nem az utcáról, hanem a kertben a szanatórium felől egy csomó orosz katona tűnt fel. András is velük volt. A vezetőjük bizonyos barátságos hangon kérdi, hogy van-e német. Intek, hogy nincs. Megmotoznak, hogy nincs-e nálam fegyver. Valami olyat mondott, hogy engem tesz felelőssé azért, hogy van-e itt német vagy nincs. Átkísértem őket (miután a mi légópincénkbe mentem velük) a Julianna Iskola óvóhelyére. Ott a testvérek közül az egyik szláv nyelven szólt hozzá. Nagyon örül neki. Átvilágították a helyiségeket. Annus testvér iránt különös érdeklődést kezdett tanúsítani ez a drabális, kaukázusi, erős arccsontú őrmester, akiben sok jóakarat volt. Az otthonban sem ijedtek meg… De valami szorongatta lelkemet. Hirtelen azt mondtam, hogy Liló, Annus és Pintyő menjen át az iskolába. Pintyő eddig még sohasem aludt ott. Át is kísértem őket. Rosszat sejtettem. Amint a gyerekek, Pirkó és Magdi lefeküdtek, egy kissé elszunnyadtak. Nem vetkőztem le. András is az óvóhelyen maradt. Egyszer csak nagy dörömbölésre ébredek. Gyertyát gyújtok. Künn az óvóhely ajtaja előtt ott áll négy diakonissza orosz katonák közt. Feléjük tartok. Az őrmester visszanyom az óvóhelyre és berántja az ajtót. Ettől kezdve rám borult a borzalom, a Sátán művének fokozása. Hallom felhangzani az éneket: »Ameddig Jézus él« a másik pincéből. Egész strófát hallottam, majd hangos női beszédet és éles fájdalmas sikoltást. Aztán csend lett, őrjítő csend.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 57-58. o (Pest)

1945. január 12. péntek

Reggel bementünk a Lónyai utcába a WM [Weiss Manfréd – A szerk.] irodába. A Lánchid környékét verték az aknák. Félelmetes volt átrohanni. Az utcán való járás életveszélyes volt, de valahogyan megszoktuk már a gondolatot, hogy előbb utóbb úgyis elpusztulunk.

Pesten házról házra a kapuk alá menekültünk. A belváros 5 emeletes házainak tetejéről lőttek ágyuval a front felé és az állandóan támadó repülőgépekre. A hatalmas házak közt visszhangzott minden lövés, és soha sem tudtuk, voltaképpen saját lövés volt-e, vagy ellenséges becsapódás.

Az irodában izgatott hangulat volt. A Keleti pályaudvar és Mester utca vége már az oroszok kezére került, a Lónyai utcában volt az első arcvonal. Csapkodtak az aknák. A kapu előtt bevágott, és a kapust véresen emelték be az épületbe. Visszafelé menet az Egyetem téren és Apponyi téren közelünkben robbantak az aknák.

[Bp.], 2014. 78. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. január 12. péntek

A tabáni partrészen, a Krisztina körúton az egyik bérház ötödik emeletébe fúródott egy repülőgép. Vajon mi lett a pilótával? Hol siratja az édesanyja? Az Alagút u. 1. sz. ház is telitalálatot kapott… délután kedves Franciska nővér bábszínházat rendezett a gyermekeknek, amit a felnőttek is élveztek. Mint utolsó éves óvóképzős, rendszeres nevelésben és szórakozásban részesítette az óvóhelyre szorult gyermekeket. Sok kívánatos egészségi és lelki jó szokást gyakoroltatott velük. A kis Gáspár Jóska rendetlenkedett. Mit csinálsz, ha kiteszünk az óvóhelyről? Akkor megtámadom a házat, volt az önérzetes válasz.

Bp. 2001. 93-94. o. (Pest)

1945. január 11. csütörtök

Reggel vízért mentem át az iskolába. Alig tudtam visszajönni, olyan nagy volt az ágyúzás és gépfegyverezés. Klára sem jött át a szanatóriumból, Ádám sem az iskolából. Délelőtt a lakásunk padlásáról hánytuk le a havat. Az eső miatt a hó nagy része a tetőről lecsúszott és leolvadt. Ha beázik is a plafon, nem sok víz csorog be. A tornyot ma megint egy lövés találta. Nagy kő van a torony alatt az utcán. Egy másik darab nagy rézlapot is találtam a szanatórium előtt a kertben, áthoztam azt is. Egy gránát ütötte a Lövölde tér 1. számú nagy ház 4. emeleti ablaka alatt a falat. Ma senki sem volt künn az utcán. Én akartam a szanatóriumba átmenni, de jöttek a repülők. Itt volt Gáncs, piros karszalagot hozott, azt mondotta, hogy a Keletinél vannak az oroszok. Igen veszélyes most már a künttartózkodás. Tegnap Bandit nem eresztettem el a Rózsák terére temetni a Szeretetotthon halottait. Ma délben az ebédet is az óvóhelyen főztük meg. Eddig még minden reggel mosakodtam és borotválkoztam... Tegnap este hangszóróval kiáltottak át az oroszok, hogy adjátok meg magatokat, lesz villany, víz, élelem. Most délután három óra van, nagy becsapódások.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 57. o. (Buda)

1945. január 11. csütörtök

Lakásunk újabb aknarepeszeket kapott, és a nemrég beszegezett ablakok kilyukadtak. A repülőgépek egész nap bombáztak. Lakásunk újabb aknarepeszeket kapott, és a nemrég beszegezett ablakok kilyukadtak. A repülőgépek egész nap bombáztak. Vermes tanár ur bátyám V. emeleti lakásában az erkély mögül figyelte a távoli becsapódásokat. Én is kimentem az erkélyre, és egy órán át figyeltem az Erzsébet hid és Gellérthegy környékének bombázását. Egy csoportban 17 Martin bombázó támadott, és heves német légelhárítás dacára dobálta le bombáit. Nagyszerü kilátás nyílt a Gellérthegyre. Pontosan láttuk az apró bombák hullását, a becsapódás pillanatában hatalmas füstfelhőt, és csak néhány másodperc mulva ért ide a tompa dörrenés hangja, és remegett meg az erkélyajtó és az ablakok. Órával mértük az időt, és számítottuk a távolságot. A gépek mindig ugyanazt a vidéket bombázták szakadatlanul.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 306. o.

1945. január 10. szerda

A Keleti pu. két oldalán és végig a Rákóczi úton erős harc. Ma 1000 háztömböt foglaltak el, 3000 fogoly. Budapest ¾ része orosz kézen. A városban a harcoló vonal kb. Parlament-Keleti pu.-összekötő vasúti híd vonalában van. Repgépről dobtak le élelmet és lőszert, de sok az oroszokhoz esett. A felmentő operációk 2 nap óta nem tudtak előnyre szert tenni. Bicskénél áll a harc, Esztergomból Szentendre felé némi tért nyertek. Német újra csoportosít, orosz fölénybe került. Sok tank és rohamágyú harca. Dunától északra, Komárom előtt 2 km-re áll az orosz és a várost lövi, ostromolja.

Magyarországon a németek nagy erősfeszítéseket tesznek a b.pesti helyőrség felmentésére, amely még mindig nagyon kétséges. Ha a Duna vonalán állítottak volna fel ilyen erőket, s azt védték volna így, mint most Pestet, nem pusztult volna el Budapest s a Dunántúl.

|Shvoy Kálmán|

Szabó Imre

Bp. 2001. 92-93. o. (Pest)

1945. január 10. szerda

Reggel siettem Ágihoz, krumplit vittem neki… Hazafelé jövet a Király utca közepén (a Hársfa utcát elhagyva) egy ember feküdt vérében. Gránát találta el. Ha Ágitól egyenest hazajövök, engem is találhatott volna. Hazajövet már nagyon erősen folyt a harc a Liget felől. Bementem Heintzhez, hoztam három kenyeret és két préshurkát. Még fent ebédeltünk… Egész nap nagy támadás volt, szinte szakadatlanul szólt az ágyú és a gépfegyver. Délután fél kettőkor két katona jött be az udvarra, és figyelmeztetett, hogy az utcára ne menjen senki, mert az oroszok már a Ligetben vannak. Több nagy csattanás hallatszott ebben az időben. Egy gránát a torony rézsisakját érte, egy rézlemezt a szobor mögött találtam lehullva. Lassan beesteledett, szitálni kezdett az eső. A sokfelé megrongált tetőn beesett a hó. Gyertyánk már elfogyott, a vastag gyertyából még nyolc centiméter van, de nincs bele. Mikor meggyújtottuk, azt mondtam, mire végig ér, valamilyen irányban meglesz a döntés. Villany már egy hete nincs. Aki olyan szenvedélyes rádiós voltam, milyen könnyen meg tudok lenni rádió nélkül.

|Szabó Imre|

[Bp.], 2014. 71. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. január 10. szerda

…a Vöröskereszt Kórház udvarán Csaba ft. úr 17 halottat temetett el, volt köztük kéthetes is. A fagyos földben, folytonos pergőtűz alatt nehéz volt megásni a sírokat. Az asztalosok csak élelemért hajlandók koporsót ácsolni. A rádió a honvédelmi miniszter üzenetét közvetíti, hogy a főváros népe még csak 24 órát tartson ki. Kantner Gizi tagunk kiszökött a gettóból, és egy éjszakát a Gömbös Gy. úti otthonban tölt.

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 24-25 o. (Budai Vár)

1945. január 10. szerda

10-kor jön Kátay plébános, 14-en gyónnak. Majd óvóhely megáldás s Szent áldozás. Kedves kis beszéd – megkapó – katakomba. »Nemzetőr«: jön a német felszabadító hadsereg. Ellenkező hír: Kispestet és Soroksárt oroszok elfoglalták. Lilivel 10-esben, kissé jobban a betegek. 12-esben jól vannak. Úri utcában 50 orosz foglyot kísérnek. Lamotték jönnek, vizet hoznak, náluk két órát működött a vízvezeték. Dísz téren villany, nálunk sem egyik, sem másik.

|Széchenyi Viktor|

Szabó Imre

Bp. 2001. 91. o. (Pest)

1945. január 9. kedd

Du. 1 órára a MÁV kórházba mentem úrvacsorát osztani sebesült katonáknak. Fél kettőkor megkezdhettem és fél ötre befejeztem. Lenn az alagsorban és az óvóhelyen a folyosón voltak a betegek. Egy ágyban több helyen ketten is feküdtek. Aznap 3 gránátbelövés is érte a kórházat. Legalább 15-17-szer is mondtam kis beszédet és imát. Az ápolónő buzgósága meghatott. Saját kenyerét adta úrvacsorai kenyérnek, mert amit vittem, elfogyott. Csia Lajos orvos fiával is ott találkoztam, és feleségével. Nagyon fáradtan jöttem haza. Hétfőn délelőtt bevásárolni mentem, mert az új évben még egy krajcárt sem adtam ki, kivéve jan. 5-én vettem 1 P 30 f-ért kenyeret. A fűszeresnél csak kávépótló és WC-papír volt, azt vettem. Elmentem Heintzhez, kaptam sonkát és két kenyeret. Nagy diadallal vittem haza, 100 P-t fizettem érte. Villany nem volt. Hamar besötétedett. Gyertyánk fogytán. Víz még van. Aránylag a legcsendesebb nap volt.

|Szabó Imre|