Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 308. o. (Székesfehérvár)

1945. január 22. hétfő

Egy nagyon nehéz és hosszú éjszaka volt… A levegőben volt valami, ami éreztette, hogy különös valami fog történni… 9 óra után igen erős tüzérségi tűzre lettem figyelmes. Ez a tűz 12-től ½ 1-ig tartott, ½ 1-kor lefeküdtem. Később újból hallottam ismételt erős ágyúzást, erős becsapódások is voltak. Lefeküdtünk… 2h körül újból erősebb tüzérségi tűz, amelyből azt láttam és éreztem ki, hogy a tüzérütegek hátrább jöttek állásba, s több közülük a város belsejébe vett állást. A német becsapódások is mind gyakoribb és közelebbiek lettek. Időközben megfigyeltem, hogy erős orosz mozgás van a budai út és lovasberényi úton. Igen sok motorizált tüzérség, tank, páncélgépkocsi ment hátra, s szinte folyton mentek a lovas kocsis trének. Gyakorlott látta, hogy mennek vissza és ki a városból, éspedig a budai úton, de a berényi úton is mentek vissza, éspedig trén, ütegek, sőt gyalogság is. A Szöllőhegy felől erős világító tűz és egy kevés ágyúzás volt.

|Shvoy Kálmán|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 49. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 22. hétfő

Ma reggel órákon át igen heves pergőtüzet zúditott az orosz tüzérség Buda ellen. A kertünkben felállított sok aknavetőtől zengett az egész épület. Azt hittük, megindul az általános roham a Vár ellen, pedig csak a tegnap felállított és fölszerelt aknavetők első rendszeres üzembehelyezéséről volt szó. Egész nap jóformán és most este 9 ó körül, – mikor e sorokat írom – ritkábban és sűrűbben szólnak aknavetőink, amiből tudjuk, hogy Buda még nem esett el. Orosz »látogatóink« szerint a Vár már nem sokáig tudja tartani magát.

|Fettich Nándor|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 34. o. (Budai Vár)

1945. január 22. hétfő

Reggel 8 óta erős ágyútűz alatt állunk, 2 Volltreffer a házban. Most már összesen 13. Zsiga ajtaja előtt az udvaron és a Ricsováry lakásban. Egész estig bomba, gránát egymást váltja, óvóhelyünk meg-megremeg. Egy 28-as gránát az udvarba esett. Isten különös kegyelme folytán nem robbant, és most is itt fekszik. Különben alig írnám most e sorokat. Ez a fokozott ágyúzás igazolni látszik azt a hír, hogy tegnapelőtt az oroszok ismét megadási ajánlatot tettek, melyet németek visszautasítottak – ez most a megtorlás!

|Széchenyi Viktor|

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 308. o. (Székesfehérvár)

1945. január 21. vasárnap

Ebéd után a rádióban hallottuk, hogy a Velencei-tó és a Duna között van erős harc német és orosz erők között. Lajossal sétálni akartunk menni, megnézni az orosz visszavonulást. Skorka jött, s elmondta, hogy a Városházán van a front parancsnoka, plakátot készített sötétítés miatt 6-tól 6-ig, ez alatt lehet csak kimenni, holnaptól újból közmunka, 16-60 évig és 18-40-ig. Aki fosztogat, agyonlövik. Vízvezetéket azonnal meg kell csinálni, a németek oly távol vannak, hogy azok nem akadályozhatják. Mühlhauser jelenti, hogy oroszok futva menekülnek vissza, Szöllőhegyről elmentek, Seregélyesen túl van nagy harc, erős ágyúzás. Séta: Széchenyi utca, Virág Benedek utca, Prohászka Ottokár út és haza. Mindenhol csend, semmi csapatmozgás, visszavonulásnak még csak nyoma sincs.

|Shvoy Kálmán|

Szerk. Soós Viktor Attila. Körmend, 2007. 88. o. (Szombathely)

1945. január 21. vasárnap

A megindult orosz támadás mind nagyobb és nagyobb területet nyer. Már Németországban bent vannak az oroszok. 300 km-re vannak Berlintől. Magyarországon pedig mi megyünk előre.A szobában mi is hallgattuk. Ma volt öreganyámnak neve napja. Ma a szentmisét és a szentáldozást érte ajánlottam fel. Kértem a jó Istent, hogy éltesse sokáig erőben, egészségben. A jövő évben békében élhessük meg ezt az ünnepet.

|Dallos Imre|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 40-41. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 21. vasárnap

A város borzalmas pusztulások nyomait mutatta. Alig van ház, amelyen ne lennének erősebb, gyengébb rongálódások. Az ablakok majd mindenütt üveg nélküliek. Sok ház bombatelitalálatot kapott, sok teljesen kiégett. Mindenütt lovak hullái, kocsik, ágyuk romjai. A Szerviták temploma félig meddig elpusztult. A városháza egy része teljesen beomlott. A barrikádokat már kezdik szétszedni, hogy legalább az ut közepén szabad út legyen a közlekedés számára. Itt-ott a házak erősen serénykednek, hogy a házak előtti utcarészt kitakarítsák a romoktól.

|Fettich Nándor|

Szabó Imre

Bp. 2001. 99. o. (Pest)

1945. január 21. vasárnap

…kaptam egy meghívót a Kommunista Párttól (Teréz krt. 15), hogy délután 1 órakor kérnek, menjek fel. Kissé késve felmentem. Az előszobában, akinél jelentkeztem, már tudott rólam. Nagyon előzékenyen bevezetett három-négy szobán át a titkárhoz, Holicska úrhoz, aki egy karosszékbe ültetett, míg valakivel valamit tárgyalt. Majd hozzám jött, és elmondta, hogy a VI. ker. Nemzeti Bizottságot a kerületben meg kell szervezni. Kért, hogy vegyek részt benne. Azt az információt kapták rólam, hogy én jó magyar ember vagyok… Azt feleltem, hogy én nem tartozom egyik politikai párthoz sem, mint pap meg is akarom tartani ezt a párton kívüliségemet, de az újjáépítésben azon az alapon, amit mondott, hogy jó magyar ember vagyok – mivel ennek érzem magam – készséggel részt veszek, párt- és felekezeti különbség nélkül. Holicska azt mondotta, hogy ő katholikus. A Kommunista Párt belső megbízottja, elő van írva neki, hogy mit tegyen. Egy egyszerű, jóindulatú ember, nem politikus. Bizalommal, kölcsönösen jó benyomással váltunk el egymástól.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 59-60. o. (Buda)

1945. január 21. vasárnap

Reggel társaimmal bementem a laktanyába, és ott ácsorogtunk hanyag sorba állítva délig, amikor is az alagsorban szent misén vettünk részt. Délutánra reméltük hazabocsájtásunkat, de nem úgy történt. Este 6-kor az udvaron sorakozó volt, és a Horthy hidfőhöz rendeltek ki éjszakai erődítési munkára. Persze gyalog indultunk el 8-10°C hidegben, havas csúszós utakon, libasorban, hangtalanul. Nem lehetett a Dunaparton menni, mert azt a pesti oldalról tűz alatt tartották. Nagy kerülőt, a Délivasut mögötti útvonalat választottuk. Minduntalan tankárkokon kellett átkelni. A Vérmezőn szükségrepülőtér volt. Piros és zöld jelzőlámpák gyulladtak ki időnként, hogy tájékoztassák a német utánpótló repülőgépeket. A levegőben állandóan zúgtak a német szállító gépek és suhogtak a tehervitorlások, melyek a sötétség leple alatt ejtőernyőn dobták le a lőszer, benzin és élelmiszer utánpótlást. Mindenfelé hullottak az ejtőernyők. A németek rengeteg energiát fektettek ezekbe a vállalkozásokba, mert a bekerített csapatok csakis légi uton juthattak utánpótláshoz.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 307. o. (Székesfehérvár)

1945. január 20. szombat

Nagy volt a meglepetésünk, mert az éjjel feltűnő csendes volt… Reggel is feltűnő csend… orosz nincs az utcán, alig van forgalom, a fronton halotti csend, városparancsnokságon nincs senki, nem lehet semmit megtudni. Legfeltűnőbb, hogy semmi repülőgéptevékenység nincsen… magyar, illetve német jelentés szerint a németek áttörték több helyen a frontot, és az oroszoknak nagy tank- és lövegveszteséget okozva, elérték a Dunát. Ezt nem értjük, de most már tudjuk, miért itt e nagy csend, de vajon nem-e a vihar előtti csend?

|Shvoy Kálmán|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 35. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 20. szombat

Délelőtt két ődöngő orosz katonát látok bemenni a Történeti Osztály feltört ajtóján. Utánnuk tartok, ami a legkevésbé sem akadályozta őket abban, hogy értékek után kutassanak. Délelőtt két ődöngő orosz katonát látok bemenni a Történeti Osztály feltört ajtóján. Utánnuk tartok, ami a legkevésbé sem akadályozta őket abban, hogy értékek után kutassanak. Végre a Bárányné szobájában a raktárszekrény körül megállapodtak és a kidöntött rengeteg ékszerben elkezdtek kutatni… Csakhamar ki is bökték: órát keresnek. Végre talál az egyik egy gyönyörű, zománc-diszitésű aranyórát. Nézegeti-nézegeti, én meg eltitkolva szörnyű aggodalmamat, kikapom kezéből, s azzal a magyarázattal, hogy nem jár, szerkezete teljesen rossz, bevágom a fiókba a többi ékszer közé. Ő azonban akkor már látta, hogy aranyóráról van szó, kikereste szépen és jobb felső kabátzsebébe csusztatta szemem láttára azzal a megjegyzéssel: ez jó lesz neki. Hiába rimánkodtam, bizonykodtam, hogy ez állami, múzeumi tulajdon, legyintett kezével és nekilátott egykedvűen a további kutatásnak.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 59. o. (Buda)

1945. január 20. szombat

Azt mondták, hogy reggel átkísérnek bennünk a Radeczky laktanyába. Ujabb civil csoportokat hajtott be az őrség, és közénk préselődtek be. Délelőtt bombáztak, mi rettegve álltunk a pinceablak mellé támaszkodva. Délben sorakozó volt. A nyilas párttagok kiléphettek a sorból, és irodai beosztást kaptak, a többieket orvosi vizsgára a Radeczkybe utalták. Elindult a menet hosszu libasorban. A falhoz simulva sietve kiértünk a Fő utcára. Pest már az oroszok kezén volt, onnan állandó géppuskatüzzel pásztázták a Duna felé nyíló utcákat. Sivítottak a puskagolyók körülöttünk. Nem mertünk kimenni a Bem József utcába, hanem visszakanyarodva egy bérház udvarán 2 méteres kőkerítésen másztunk át egyenként és befutottunk a Tölgyfa utcába. Ujabb halálraszánt nekirugaszkodással sürü golyósivítás között egyenként futottunk be a Radeczky laktanya oldalsó kapuján. Itt hallottuk, hogy Pestet tényleg feladtuk, és a Dunahidakat felrobbantották a németek.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 307. o. (Székesfehérvár)

1945. január 19. péntek

Nagyon nehéz és rossz nap volt. Éjjel csak úgy ruhástól feküdtünk le az ágyba. 2h-kor, majd korán reggel erős ágyúzás. Lehetett érezni, hogy valami nagy harc lesz. Úgy is lett. Portán beszélgettem Bergendyvel… A harci zaj mind erősebb s közelebb jön. Dél felé már egészen a város alatt hallatszott. Állandó igen erős német berepülés, sőt ismételten bombát dobtak le. Közben hírek jöttek, hogy Szabadbattyánt és Tácot elfoglalták a németek, tényleg úgy nézett ki, hogy félkörben körülveszik a várost. Az utcák teljesen üresek. Oroszoknál is nagy az idegesség. A százados, aki nálunk lakott, búcsúzó nélkül autójával elutazott. A városparancsnokról is az a hír jött, hogy elutazott, ez azonban nem volt igaz, mert du. már itt volt. Az egész házban nagy a lehangoltság, amit csak fokoz a félelem és ijedtség, a folytonos légitámadás és erős légvédelmi ágyúzás és bombázás.

|Shvoy Kálmán|