Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 61. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 27. szombat

Az óvohelyeken nem volt nyugtalanság. Ellenben fönn annál zajosabban lüktetett a katona-élet. Fél kettő órakor a Hóman lakás egyik ablakán, amelynek rácsát gránát kitörte, mulatozó orosz katonák hatoltak be a francia konzulátusi rész szobáiba – nőkkel együtt. Világosságot gyujtottak és hajnalig dorbézoltak. A nők vihogását is többször világosan lehetett hallani. A butorokat összetörték, írógépeket földre dobálták, lábbal taposták. Még a múzeum távolabbi részeit is fölkeresték… Mindenesetre ezt jelenteni fogjuk az orosz városparancsnoknak.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 62. o. (Buda)

1945. január 27. szombat

Komisz éjszaka után reggel német katonák szállták meg a házat, és innen harcoltak az oroszok ellen. Az erkélyen és háztetőn géppuskákat állítottak fel. Féltünk, hogy a házat védeni fogják, és velünk együtt lövik szét az ostromló oroszok, vagy alacsonytámadásban szétbombáznak. Veszedelmes és gondterhes nap volt ez. Nehéz leirni azt a lelkiállapotot, amelyben voltunk. Szegény feleségemért és a gyermekekért aggódtam, számolva közeli fogságba jutásommal, ha ugyan életben maradunk.

Szabó Imre

Bp. 2001. 101. o. (Pest)

1945. január 26. péntek

26-ára újból kaptam meghívót. Megjelentem. Akkor már a három pártból (Kommunista, Szocdem, Kisgazda) jelen volt négy-négy ember és egy katholikus káplán is. Rövidesen üléssé alakultunk át. A jelenlévők egy rész intelligens ember. Holicska terjesztette elő, hogy a Kommunista Párt volt az első, amely megmozdult az újjáépítésre. Ismertette (kissé zavarosan), hogy miért jöttünk össze, és hogy mit akarunk, s javasolta, hogy alakuljunk meg, válasszunk elnököt, titkárt stb., és meglepetésemre engem nevezett meg, mint akit elnöknek javasol. Még nagyobb volt a meglepetésem, mikor mindnyájan helyeselték elnökké választásomat. Azt a választ adtam, hogy az újjáépítésben, az élet megindításában félre kell tenni a régi különbségeket. Elvállalom az Elnökséget, hogy bizalom ébredjen sok csüggedt lélekben, hogy az újrakezdés megindult. Isten segítségét kértem munkánkhoz. Hangsúlyoztam, hogy mi tanácsadó szerv vagyunk, mely a VI. ker. szükségeinek kíván hangot adni, és az erőket megszervezni. Belecseppentem ebbe a munkába, akaratom ellenére. Engem párton kívüli közéleti embernek tekintenek.

|Szabó Imre|

[Bp.], 2014. 89. o (Buda, Krisztinaváros)

1945. január 26. péntek

Rettenetes hóvihar van, hosszú sorban állnak az emberek az udvarunkon vízért. A Naphegy utcából, az Istenhegyi útról, sőt a Várból is lejönnek. A parancsnok tartja fenn közöttük a rendet. Orvosok, kisgyermekes anyák, öregek előnyben részesülnek. Katonaesküvő volt kápolnánkban. Anyakönyvi hivatal Budán nincs. Az új pár vacsorája egy darab kenyér lenne, egy hét óta nem ettek főtt ételt. Kedves Paula nővér volt a házasságrendező. Nagy a hideg, fűtetlen helyeken mínusz 9 fok.

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 62. o. (Buda)

1945. január 26. péntek

Az oroszok előretörtek, a házunk körül is harcok folytak, és heves tüzérségi tüz alatt álltunk. Pánikhangulat uralkodott. Számolni lehetett bármikor azzal, hogy az oroszok elfoglalják házunkat. Éjjel a felnőtteknek nem szabadott elaludni. Felöltözve, legszükségesebb csomagjainkkal utrakészen vártunk. Fogalmunk sem volt, mit hozhat az orosz megszállás, nem hajtják-e rögtön el a lakosságot, a férfiakat nem cipelik-e azonnal fogságba, nem veszik-e el minden ruhánkat.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 56. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 25. csütörtök

Napok óta amiatt remegek, hogy az oroszok elviszik utolsó lámpánkat s akkor mi lesz a sötét konyhában? Tehát kiadtam a szigorú rendelkezést: ha orosz jelenik meg a láthatáron, azonnal értesitendők a konyha asszonyai, a lámpát el kell oltani és el kell rejteni. Ma azután megtörtént a katasztrófa: jött az orosz, a lámpát el is oltották, de el nem rejtették. A muszka leemelte szépen és nevetve elvitte. Most azután itt vagyunk minden nélkül a sötétben. Pár rossz mécsesünk még van, de azután…?

|Fettich Nándor|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 37-39. o. (Budai Vár)

1945. január 25. csütörtök

½ 9. már hétkor ismét erős detonáció és megrázkódtatások, mindenki korábban kel. ½ 2. Lilivel 10-kor megindultunk, hogy egy kilátásba helyezett 10 órai misét meghallgassunk a Sztáray-ház pincéjében, de fele útról visszazavart egy becsapódás. Felhagytunk a tervvel. Ettől fogva mind sűrűbb ágyúveretésnek és légibombázásnak vagyunk kitéve. Zsiga itt járt, de nem maradt ebédre. Pont ebéd előtt egy iszonyú telitalálatot kaptunk a kapu fölé, mely az emelet középső harmadát teljesen leborotválta, s minden még ép udvari ajtót és ablakot kidöntött. Óvóhelyünk reszketett, egymás kezét fogtuk, s azt hittük itt a vég – de még nem, még ép a pincénk és mindnyájan élünk még! Isten irgalmazz!

|Széchenyi Viktor|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 175. o. (Pest)

1945. január 24. szerda

Nehezen elképzelhető, hogy fog itt megindulni a gazdasági élet. A régi Pest, Európa legszebb városa már csak a múlté. Alig van ép ház, mindegyik kapott belövést vagy bombát. Ablak csak külön csoda folytán maradt egypár helyen. A gettó elfoglalásával Pest felszabadult, Budán azonban még folynak tovább a harcok. A deszkafalak, amelyeket egy nap alatt emeltek körénk, egy-két óra alatt leomlottak, és az emberek kitódultak a városba. Hiszen a gettó se nézett ki másképpen, de hogy az egész város így össze van lőve, azt nem akartuk elhinni. És hogy ki van fosztva! Ami üzletet a németek és nyilasok nem bántottak, azt most az oroszok nyitják föl. És a nép, tekintet nélkül arra, hogy zsidó vagy keresztény, hűségesen csatlakozik a fosztogatókhoz.

|Szabó Borbála|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 62. o. (Buda)

1945. január 24. szerda

Reggel a nagy lövöldözés miatt nem léphettünk ki a kapun, s nem mehettünk be a laktanyába. Este 6-ra a Lukácsfürdőhöz mentem, és ott találtam a munkaszolgálatosok 100 főnyi csoportját fürésszel, csákánnyal, lapáttal felszerelve. Heves aknatüz között kimentünk a Dunapartra. Esett a hó. A fagyos földet csákányoztuk, és a vasuti talpfák szélét kellett lefürészelni, hogy a sinek és a járda között árkot áshassunk. A Margitsziget felöl és Pestről géppuskatüzet kaptunk. Félóráig hasaltunk a hóban. Amikor kissé elcsendesedett, tovább dolgoztunk. Éjfél tájban szörnyü pergőtüzet kaptunk. 8–10° hidegben a földhöz lapulva feküdtünk másfél óra hosszat. Fütyülve repültek el fölöttünk az aknák, és mindegyiknél azt hittem, hogy engem talál. Állandó halálfélelemben reszkettünk, de többnyire a Lukácsfürdő házai előtt robbantak az aknák. Istenem, csak most jussak ki ebből a pokolból, sóhajtoztam, és állandóan családom lebegett szemem előtt. A saját szempontomból nem sajnáltam volna életemet. Később a géppuskatüz lanyhult, mire vettük szerszámainkat, és visszavonultunk az épületek közé. Az őrszemek derékig a földbe ásva továbbra is ott maradtak az éjszakában, és figyelték a pesti oldalt, hogy a Duna felöl nem támadnak-e oroszok. Fáradtan értem haza, és csak hosszas dörömbölésre engedtek be a kapun.

Szerk. Perneki Mihály. [Bp.], 1983. 312. o. (Székesfehérvár)

1945. január 23. kedd

Nagyon nehéz éjszaka volt. Már kora este, tiszta holdvilágnál tüzérséggel kezdték a Szöllőhegy vidékéről lőni a várost. A torkolattüzet láttam felvillanni, majd a palota fölött elrepülve a búzapiacon becsapódott a lövedék. Röviddel utána minduntalan erős 3-as detonáció. Rájöttünk, hogy repülő bombázza a várost, amely félóránként visszatér és kis bombákat dob le. Egész reggelig tartott ez, úgy ½ 5-ig… Sok német megy át a városon. Észak felé még elég közel harci zaj van. Megjelentek a plakátok, nyilasok és egyéb mozgalmi alakulatok. Köpedelem, ahogy kinéznek.

|Shvoy Kálmán|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 51. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 23. kedd

Este egy orosz tüzérőrmester látogatónkkal beszélgettünk vagy egy óra hosszáig: Ortutay, Bédy meg én. A többiek inkább csak hallgattak. Sokat és igen hangosan beszélt a háboru okairól, folyásáról, várható esélyeiről stb. stb. A gyerekeknek hozott több, mint 1 kg porcukrot és kenyeret. Jóindulatú, értelmes, hatalmas erejű és idegrendszerű, himlőhelyes arcú ősember, a szláv fajtából. Mutattam neki az orosz hadifogoly-faragványok publikációját: látszólag megilletődött kissé.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 60-61. o. (Buda)

1945. január 23. kedd

Reggel bementünk a laktanyába, természetesen aknatüz közepette. A laktanya meglehetősen szétlőve, helyenként lerombolt lépcsőházzal már nem nyujtott elég biztonságot, és túlságosan felfedezték már az oroszok. Költözködés folyt a Fő utcai Pestvidéki Törvényszék hatalmas, erős épületébe. Repülőtámadás közben átmentünk mi is oda. Ott a mérnököket kiválogatták, és különleges beosztást igértek. Örültem, hogy talán nem kell csákányozni és lapátolni, hanem valami szakmába vágó munkát kapunk. Rengeteg ismerőssel találkoztam a törvényszék pincéjében, akiket az ostrom óta nem láttam, és akiket szintén a nyilasok tereltek ide. Egy 8 főből álló mérnök csoportot egy vezetővel a Toldi utcai iskolába irányítottak. Én is ide lettem beosztva. Azt beszélték, hogy a Toldiban kosztot is kapunk, naponta főznek gulyást az akna sújtotta lovakból. Állandó bombázás mellett valahogyan eljutottunk a Toldi reálba. Kiábrándító volt az ottani zsúfoltság és szervezetlenség. Utasítást kaptunk, hogy menjünk fel a Várba, és a sziklapincében valami magas parancsokság dönt majd további beosztásunkról.