Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 63-64. o. (Buda)

1945. február 1. csütörtök

Reggel aknatalálat érte a Rüdiger lakást. Két Csepelről idemenekült fiatalember, Rausz és Kósa éppen vizért voltak fönt a lakásban. A becsapódás után hullott az üveg és cserép a IV. emeletről az udvarba, a lépcsőházból pedig valaki segitségért kiabált. Az elsők között rohantam fel én is a Rüdiger lakásba. Ott feküdt vérbe fagyva a két szerencsétlen fiatalember az előszobában a földön a törmelék között. Hordágyakat is hoztak fel hamarosan. Egy kis tétovázás után én vonszoltam rá az egyik szerencsétlent a hordágyra, azután ketten megfogtuk, és futottunk vele le a lépcsőn, miközben a tetőn ujabb akna robbant. Amikor az óvóhelyre értünk, már nem volt élet benne. A másik áldozatot rokonai azonnal az Uj Szent János Kórházba cipelték hordágyon. A műtőbe érve ő is kiszenvedett. Két sógor volt. Feleségeik és az egész rokonság, akik a Rüdiger lakásban laktak az ostrom óta, körülállták a szerencsétlent, és ájulások, összeesések után rettenetes sírással és jajgatással töltötték be az óvóhelyet. A kertben temették el az egyiket. Vermes tanár ur készített egyszerü deszkából keresztet sírjára. A másikat az Uj Szt. János Kórházban helyezték örök nyugalomra. Délután a férfilakosságot kirendelték az utcára havat lapátolni. Több ízben igazoltatások voltak.

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 85-86. o.)

1945. január 1. hétfő

Nem lehet segíteni az abszolút levegőtlenségen, mely, különösen mióta az ostrom második szakaszában a Lovas úti bejáratot befalazták egészen elviselhetetlen kezd lenni, hozzáadva az állandó 30 fok körüli hőmérsékletet, genny, vér, hulla és egyéb bűzt. Szabad levegőről jövet az ember pillanatokig nem jut lélegzethez. Mindezt tűrhetetlenségig növelte három körülmény: üzemanyag hiányában a hűtőkészülék nem működik, a szabad tér felől jövő szellőzés az ostrom miatt lehetetlenné válik, a teljes vízhiány miatt a betegek tisztántartásáról egyáltalán nem lehet gondoskodni (9 nap alatt Gyurkát egyetlen egyszer nem mosták meg). A vízhiány leírhatatlan mértékben súlyosbította a betegek szenvedéseit is. Az élelmezés is hagy kívánni valókat, de hát ezen az adott körülmények között igazán nem lehet csodálkozni, inkább megint az a rettenetes, ahogy az a betegekhez kerül. Több órás késéssel, nem egy ízben végre megkapja a szerencsétlen azt a bögre levest, vagy főzeléket (lehetőleg bab, vagy borsó), amit letesznek az ágya mellé és elmennek. Ha a beteg megissza, jó, ha nem, akkor is. Van úgy azonban, hogy a beteg meg is inná, még ha súlyos állapotában semmiképpen nem is való neki ez az eledel, de fizikailag képtelen lebonyolítani az evést. Ez senki nem izgat. Így fordulhat elő, hogy vannak, akik formálisan éhen halnak. Számunkra, akik örökös sötétségben tengődünk, felbecsülhetetlen az állandó villanyfény, de hogyan pótolhatná ez a napfényt! A betegek nem bírnak meggyógyulni, sebeikből felépülnek, és meghalnak, levegő és napfény hiányában. Ez a környezet, ilyen körülmények közé kerül Gyurka súlyos sebesülten január 31-én este.

Ney Klára Mária

Vári ostromnaplók, 1944-1945. (Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 85. o.)

1945. január 30. kedd

A súlyos sebesültek száma ugrásszerűen megnőtt. A kórház nemcsak hogy megtelik, de háromszorosan túlterhelődik, a fekvőbetegek száma az ostrom második szakaszában 300. A súlyos sebesültek száma ugrásszerűen megnőtt. A kórház nemcsak hogy megtelik, de háromszorosan túlterhelődik, a fekvőbetegek száma az ostrom második szakaszában 300. Tekintettel arra, hogy földalatti, természetesen meglehetőségen szűkre szabott helyiségekről van szó, ahol például már eddig is a kórtermekben az ágyak már addig is részben egymás fölé vannak helyezve, ez hihetetlen zsúfoltságot idéz elő. Nemcsak hogy lent is, fönt is a páronként egymás mellé tolt ágyakon fekszik mindenütt két-két személy helyett három-három, de sebesültek fekszenek az ágyak között földre tett matracokon, hordágyakon, minden talpalatnyi helyen a kórtermekben, folyosókon, fürdőszobákban, kötözőkben. Ez utóbbi helyeken már az asztalokra, padokra, sőt a puszta kőre terített kabátokra és takarókra is betegek kerülnek. Elképzelhető, hogy ez a tömeg, mely kizárólag a legsúlyosabb sebesültekből tevődik össze – hiszen mást nem is vesznek fel –, micsoda feladatokat ró a kórházra.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 79. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 31. szerda

Éjjel igen heves, pergőtűz szerű ágyuzás tartott bennünket ébren órákon át. A nagy dörgésben-ropogásban a legkülönfélébb fegyverek vettek részt. Még gépfegyver-ropogást is jól lehetett hallani. Reggelre elült a nagy zaj és ma délután ½ 3 óra tájáig, mikor e sorokat írom, a legteljesebb csend honol. Délben a városból jövő múzeumi emberek azt a hírt hozták, hogy a Szent György térig benyomultak az oroszok, most már csak egyes háztömbök kifüstölése folyik.

|Fettich Nándor|

Ney Klára Mária

Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003., 84. o. (Budai Vár)

1945. január 31. szerda

Mindnyájan együtt vagyunk a kis krumplis pincében. Ott kuporgunk a ládák tetején és beszélgetünk. Gyurka fölkel közülünk és elmegy vízért. A Mátyás-templom melletti ciszternához megy, hiszen ilyenkor már nem lehet máshol vizet találni… Először visszajön, »ehhez is idegek kellenek – mondja Katinak –, most is egy fej nélküli hulla fekszik ott.« Mégis újra elmennek ketten. Házmesternénk, Majorné tizenkétéves kisfiát küldi utánuk. »Szaladj csak Árpikám, ha Gyurka nagyságos úr kimegy akkor mehetsz nyugodtan!« Hárman mentek el és egy sem jött vissza közülük. Fél óra múlva szegény kis Árpit holtan hozzák haza, Hásznét ugyancsak holtan, Gyurkát halálos sebekkel viszik a Sziklakórházba.

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 63. o. (Buda)

1945. január 31. szerda

Egész nap jöttek mentek az oroszok, és bár tarkólövés és elhurcolás nem történt, megismerkedtünk a zabrálás és davaj fogalmával. Az óvóhelyen is folytonosan órákat követeltek, és elvitték a hosszu bőrkabátomat, este pedig álmatlan éjszakát rettegtünk végig, amikor nőket követeltek.

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 63. o. (Buda)

1945. január 30. kedd

Hajnalban a magyar és német katonák kivonultak a házból, és reggel 6 óra után megjelentek az oroszok. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nem lőtték szét a házat, de szorongó szivvel vártuk az orosz megszállást és a velejáró megpróbáltatásokat. Történelmi pillanat volt, amikor az első géppisztolyos orosz katonák beléptek az óvóhelyre. Aggházy ezredes háztömbparancsnok és Lupkovics Brunóné mint tolmács fogadták őket. Az oroszok először csak fegyvert és német katonákat kerestek az óvóhelyen. Hamarosan egy orosz sebesültet is hoztak be, és a mi nyug­ágyunkra fektették. Szörnyen vérzett a karján, és félős volt, hogy elvérzik majd. A házunk előtt sebesült meg, mielőtt belépett, valami német géppisztoly lyukasztotta végig a karját. Feleségem és mások nagy gonddal ápolták. Azután következett a lakások felnyitása. Én is feltártam lakásomat, ott is csak német katonát kerestek, de nem találtak. A harc odakint még tartott, és a mi lakásunk is gránáttalálatot kapott. Több belövés is érte lakásunkat. A Trombitás utca végén orosz ágyu állt, és folyton lőtte a házunkat, végig a földszinttől az emeletekig. Néhány találat az ablakon bejövet átfurta a szembenső falat, és a konyhán is keresztülhatolt, majd a szomszéd lakásba ment át. Óriási lyukak tátongtak a falakon. Egyik gránát az ebédlőnkben robbant szét, és okozott súlyos károkat.

Szabó Imre

Bp. 2001. 101. o. (Pest)

1945. január 29. hétfő

Január 29-ére hívtam össze a már megalakult Nemzeti Bizottságot az elöljáróságra, mert a Szocdem részről az az indítvány hangzott el, hogy ne egy párthelyiségben tartsuk a gyűlést, félreértés elkerüléséért. A Kommunista Párt is nagy politikai önmérsékletet tanúsít, nem akarja pártszempontból a maga számára kiaknázni a kezdeményezést. Összefogást hangoztatnak. Nem tudom még, mi a pártok között a különbség. Ma még mindenki az orosz katonai összefogdosás veszélyének van kitéve. Azt hallom, hogy a polgármester előszobájából vittek el embereket.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 63. o. (Buda)

1945. január 29. hétfő

Nyugtalan éjszakánk volt. Magyar katonák és nyilasok jöttek a házunkba és az óvóhelyre, s mindent elárasztottak. Már néhány éjszakán át nem aludtak. Kutvölgyiék lakását, ami alattunk volt 2 emelettel, gránátbecsapódás érte, és súlyosan megrongálódott. A Trombitás és Nyul utcában folytak a harcok. A ház ostrom alatt állt.

Almásy Pál

Bp., 1984. 76. o. (Sopronkőhida)

1945. január 28. vasárnap

A vasárnap csendesen telt. Délelőtt mise, gyóntam, áldoztam. Délben hosszan sétálhattunk az udvaron hármasban, írnokok. A délutáni órákban szabadlábra helyezték Lakatos Gézá-t és feleségét, Ruszkiczay-Rüdiger vezérezredest és dr. Lupkovics György kúriai bírót, aki feleségemnek szegről-végről rokona. Délelőtt kaptam egy tegnapi újságot. Szó sincs benne a nyilas győzelmekről. Mindössze azt lehet megállapítani, hogy Dunapentelénél, tehát a Duna partján visszaverték az oroszok átkelési próbálkozásait. Harcok vannak a Duna és a Velencei-tó térségében, a Vértes és a Pilis hegyvidékén. Buda védői »állják az ostromot«. A keleti front egyéb területeiről nem volt benne áttekintő jelentés.

|Almásy Pál|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 65. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. január 28. vasárnap

Egész délelőtt a Történeti Osztályban feldult raktár-anyagokat mentettünk le a pincébe. Még mindig sok aranyat találtunk. Ezüst edényeket, evőeszközöket, kelyheket, monstranciákat kilószámra szedtünk össze. A Történeti Osztály tisztviselői közül ma sem segített senki. Ezeket osztályuk anyaga egyáltalán nem érdekli. Méri Pista összeszedte a gyűrűket is. A földön szétszórt rengeteg holmi között még aranygyűrűk is szép számmal akadtak. Éppen ebédelni kezdek, mikor hallom: »minden ember föl, mert ég a lapidárium!« Rohanunk föl, valóban teljes erővel égett. Hamar elrakattam az ajtó körüli fadolgokat, a szomszédos Kiadványraktárt is kiüríttettem. Azután léket vágtunk a befagyott vízmedence jegén, és vödörláncot alkotva nekiláttunk az oltásnak. Egyidejűleg azonban óriási tömeg, ládákba csomagolt municiót kellett elhordanunk, mert a tűz pár méterre odébb javában pattogott. Az utcáról is befogtunk nőket-férfiakat. Előkerítettünk egy nyomorult, kézzel hajtható fecskendőt is.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 62. o. (Buda)

1945. január 28. vasárnap

Irtózatos ágyuzásra ébredtünk, a ház falán dörögtek a gránátok, és szakadatlanul kattogtak a géppuskák. A gyermekek betegsége kissé javult, élelmiszerünk azonban egyre csökkent. Cigarettáért és dohányért cseréltünk, és szereztünk itt ott egy üveg lekvárt vagy lisztet. Gyufakészletemet is áruba bocsájtottam, és nagyon jó cserecikknek bizonyult.