Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 51. o. (Budai Vár)

1945. február 7. szerda

9 óra. Tegnap d.u. megjelent az udvarban egy német katona 4 orosz hadifogollyal, elkezdik a törmeléket lapátolni. Kérdésemre azt felelte, helyet csinálnak egy 2-dik teherautónak a kapu alatt. Különben azzal vigasztalt, hogy csak 1 ½ napig tart a nyomorúság, a fölmentő sereg már Budakeszinél van. Látszik a nyavalyásnak az arcán, maga sem hiszi, de bizonyára parancsuk van a polgári lakosságban a bizakodást fönntartani. Borzasztó ez az elszigeteltség! Semmi hír, semmit sem tudunk, se posta, se hírlap, se rádió – mi van a családom többi tagjaival? Sáriék oroszok-e már? Az utcán a pusztulás képe rémes, minden képzeletet felül múl!

|Széchenyi Viktor|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 103. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 6. kedd

Délben a múzeum udvarán agyonlövette Kubacska a Puchászék lovát, mert megfázott és ledőlt a lábáról. A húst füstölésre lesózzuk, a maradványokat igazságosan elosztottam. Délután az összes férfiaknak a villamos síneket kellett kiszabadítani a hó és jégtömegektől. Késő estére végeztek. Egy rész hajnalra maradt. A lóhusokat 4 ember leszállította a pincébe.

|Fettich Nándor|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 50. o. (Budai Vár)

1945. február 6. kedd

½ 10. Orosz reggel óta erősen vereti a várat. Vízhordó embereink gránát tűzbe jutottak, először Kapisztrán téri tartányhoz mentek, ott pohárral merte egy katona az utolsó sáros, iszapos csöppeket, közben gránát bevert a tartányba. Onnan Országház u. 8-ba mentek, ott van egy szűk, veszedelmes akna, nehéz bebújni – onnan, nagy kérésre, 6 vödör piszkos vizet meríthettek.

|Széchenyi Viktor|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 99. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 5. hétfő

Délelőtt Kiss Jenő altisztünk a múzeum előcsarnokában felbontott nagy ládát talált: arany és ezüst holmik, díszfegyverek stb. stb. hevert benne és körülötte össze-vissza hányva. Elbámultam, rögtön lehozatom a Történeti Osztályba. Véletlenül Kiss Jenő éppen abba a szobában tette le a nehéz kosarat, amelyben Tápió Szabó Gabriella dult-fult. Nézem-nézem a holmikat: ez a lánc arany! ez a dísztoll szintén arany! stb. Ő is megerősít benne és mondja, hogy bizony ezek Széchenyi István emléktárgyai, micsoda hallatlan dolog, hogy három hete volt a bevonulás és most kerülnek elő ilyen dolgok! Szabad ennek lenni? Ki a felelős ezért? stb stb. Mindezt kiabálva dobálja felém. Fölháboritott a hallatlan magatartás, de azt gondoltam, hogy most nem szabad hibát követnem el. Tehát halkan mondom neki: »Kérem tessék nyugodtan és tisztességes hangon beszélni velem«. Mivel tovább kiabált, megismételtem ugyanazon hangnemben. Harmadszor már azt is hozzátettem, hogy »tanu előtt kérem« stb. Otthagytam a dühösködőt és vittem Kiss Jenővel együtt a kosarat.

|Fettich Nándor|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 49. o. (Budai Vár)

1945. február 5. hétfő

9 óra. Erős ágyú- és gépfegyvertűz. A mai reggel katasztrofális bejelentéssel kezdődött. Vízért járt embereink üresen jöttek vissza – a mai nappal a két nagy tartányból az utolsó csöpp víz is kifogyott! Mi lesz most? Főzni, inni nem lehet, mosdani-mosogatni nem lehet! És mi a fő, az ürüléket a csatornába lebocsájtani sem lehet. Hagyján még a felnőttek – pár napig kibírják, de sok ezer gyermek, beteg sat., ezeknek halált jelent: Az ürülék és piszok fölhalmozódása – miazmákat és járványokat fog okozni. Néhány 100 lakó még lehet a bekerített Budán, mind sötét barlangokban összezsúfolva – mitévők legyünk?

|Széchenyi Viktor|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 94. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 4. vasárnap

Egész uton sürgettem Molnost: siessünk, mert rossz előérzetem van, hosszú ideig vagyunk távol, valami baj lesz a múzeumban ennyi idő alatt. Tényleg, már a múzeumkertben hatalmas üvegcsörömpölést hallunk. Először arra gondoltunk, hogy a mi üvegező embereink szedik ki az üvegtáblákat. De közelebb érve világosan kivehettük, hogy rombolásról van szó. Rohantunk föl ketten meggyőződni a valóságról. Az előcsarnokban találtunk három orosz katonát a mi lakosaink közül. Egyik erősen ittas volt. Díszmagyar szablya volt kezében. A másik egy szép barokk-veretes hüvelyű szablyát forgatott. Egyenest ehhez léptem és erélyesen rászóltam: »ez múzeumi épület, itt nem szabad járkálni, a kardokat azonnal adják vissza… stb«. Erre a siheder letérdelt és két kézzel nyujtotta felém a disz-szablyát. Intettem neki, hogy hagyja fenébe a gunyolódást, mire föl is kelt és azt magyarázta, hogy társa be van rugva, azért tört-zúzott.

|Fettich Nándor|

[Bp.], 2014. 96-97. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. február 4. vasárnap

Péter, a 10. sz. légósegélyhely ápolója attól fél, hogy ha katonák között találják az oroszok, hadifogolynak elviszik őket is. Ajánlottuk, hogy a két ápolónő szaladjon át ez esetben a civilekhez, a két férfi pedig jöjjön át a közös óvóhelyre. Szentmise alatt a házfelügyelő ajtaján szakította ki egy gránát, átütötte a falat, tönkretette Nagy kamarás fürdőszobáját és a vasrácsot. A kertben csak úgy röpködnek a kis szárnyas aknák. Kráter kráter mellett van. A bokrok mind elpusztultak, a fáknak a felét ki kellett vágni, annyira sérültek voltak. 11 órától szünet nélkül lőttek bennünket, a reggelit is lent fogyasztottuk el, ebédre pedig egy szeletke kenyér és szalonna volt.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 92. o (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 3. szombat

Este Huszár Lajos meséli, hogyan járt orosz őrjeinkkel. 5 óra tájban kérdi az egyik orosz, merre van a burzsuj magazin. Györke mondja, hogy itt van elég üzlet, de mind ki van fosztva. Később kettő, eltávozott és 6 ó felé visszatérve sok élelmet hozott: kenyér, cca 1 kg füge, egy halom konzerv. Azt mondták, hogy a kenyeret, fügét hivatalosan kapták, a füge Algirból érkezett számukra. A konzervek magyar gyártmányok voltak. Ebből mindenkit megkínáltak, aki éppen ott volt: Huszárt, Gurdonékat, a magyar rendőröket.

|Fettich Nándor|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 47-48. o. (Budai Vár)

1945. február 3. szombat

10 óra. Nyugodt éjszaka. Olvadás. Köd. Ugyanolyan közepes harcizaj, mint az utolsó két nap – semmiféle változás nem észlelhető, és az kétségbeejtő! Meddig fog ez még tartani?! Úgy látszik kiéheztetésre van az egész fölépítve. Holnap lesz kerek 42-ik napja, vagyis 6 hete, hogy itt szenvedünk a föld alatt!... Később német altiszt jár a házban körülnézni – garage falát akarja áttörni, és kapu elé gépfegyverfészket építeni, hogy a védők egyik oldalról átfuthassanak a másikra. Állítólag parancs a Führertől, várat és Gellérthegyet utolsó emberig tartani! Lilivel épp készülődünk, hogy kis burgonyát vigyünk Kissékhez, mikor az udvarra, pinceablakba egy kis foszforgránát esett, s bűzzel, fojtó füsttel égni kezdett. Elment a kedvünk a látogatástól.

|Széchenyi Viktor|

Szabó Borbála

Bp. 1983. 178. o. (Pest)

1945. február 2. péntek

Villany még mindig nincs, és így – miután világítóeszközt nem lehet szerezni – alig tudok írni, mert sötétedéskor már nem lehet csinálni semmit. Nappal pedig nem lehet engem itthon találni. Állandóan futok élelmiszer és tüzelő után, néha sikerrel, de bizony sokszor sikertelenül. Sokkal könnyebb lenne a helyzetem, ha kettesben mehetnék valakivel, mert például faszerzésnél kell egyvalaki, aki vigyáz a fára, nehogy míg egyet kiszedek, a már meglévőt valaki elvigye. Ugyanis a faszerzésnek az a módja, hogy az ember valamelyik romházból kitermeli, és deszkából szánt csinál, úgy viszi haza. Élelmiszert meg csereberél, ahogy lehet. Jól nézünk ki! Ruhaneműnk és fehérneműnk egy része eltűnt. De sebaj, hisz mindig azt mondtuk, hogy a háború végét teljesen meztelenül fogjuk megérni! Ami tehát megmaradt, az tiszta haszon.

|Szabó Borbála|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 64. o. (Buda)

1945. február 2. péntek

A lakásokba oroszok költöztek be. Bátyám V. emeleti lakásába telefonisták telepedtek, és az erkélyen megfigyelő állás volt. A Mohácsi lakásban is oroszok laktak, és átjöttek a mi lakásunkba is. A Széll Kálmán téren még folytak a harcok. A Retek utcát kiürítették. A szerencsétlen lakosság kofferokkal és batyukkal vándorolt a Hüvösvölgy felé, ahol már nem voltak harcok. Az Olasz fasor kiürítése is tervbe volt véve. Ettől rettegtünk állandóan. Lakásainkat feltúrták az oroszok, és elvittek, amit akartak.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 86. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 1. csütörtök

Délután katona-temetés volt: az Arany János-szobor előtt három orosz tisztet helyeztek őlomra. A menet élén haladt egy tábornok, utána négy közkatona, azután a teherautó három koporsóval, melyek piros papirossal voltak letakarva. Mindegyik koporsón egy-egy papirból készült primitiv csokor volt. A koporsókat követte 20-25 főből álló katonazenekar, majd cca 40 tagú, legkülönfélébb fegyvernemhez tartozó katonai küldöttség. A Rákóczi-út felől érkeztek. A koporsókat a küldöttség tagjai leemelték és a megásott sírok mellé helyezték. A küldöttség négyszögben állt föl a sírok körül. A tábornok felállt az egyik sírhányás tetejére és egy cca négyperces beszédet mondott, amely után diszlövéseket vezényelt… Mikor a koporsókat leeresztették, a tábornok sirva fakadt. A többiek eléggé közömbösen nézték az ünnepélyt.

|Fettich Nándor|