Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el.

Szabó Imre

Bp. 2001. 102. o. (Pest)

1945. február 13. kedd

Ma egy hónapja, hogy az oroszok az udvarunkon megjelentek. Ha ekkor eleshetett volna az egész város, fele részében megmenekül. Ma jött a híre, hogy Buda elesett. Nem tudjuk, hogy ez az egy hónap milyen rettenetes károkat és szenvedéseket okozott népünknek. Azt sem tudjuk, mi van Budán. Rémhírek érkeznek… Naponta megteszek sok kilométer utat, Kálvin térre, iskolába (Lónyay), amely a legsúlyosabb sebet az utolsó ágyúzási napon, 4-én vagy 6-án kapta, mert akkor még mindig voltak belövések. Kiss Józseftől lisztet, szilvapálinkát, Balázséktól is lisztet kaptam. A korpát elhozattam a gimnáziumból, már kenyeret is sütöttünk belőle (40%-ban). Igen jó volt. A gabonaőrlő is megindult. 10 kg kukoricát őröltünk meg Nagyéknál.

|Szabó Imre|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 65. o. (Buda)

1945. február 13. kedd

Reggel megjelentek az oroszok. A német katonákat felsorakoztatták az udvaron, és mint hadifoglyokat elhajtották őket. A magyar katonákkal barátságosan kezet fogtak. Aggházy ezredes vállalta a felelősséget, hogy senkinél nem akad fegyver, és minden katona megadta magát. A lakásokból még egész nap cipeltük le a fegyvereket és hadianyagot, és az udvar közepén halmoztuk fel, később pedig ruhakosárral az utcára vittük ki, és a kocsiut szélére kiborítottuk a hóba. A sebesülteket nekünk kellett hordágyon a kórházba juttatni. Egy súlyosan sebesült német őrnagyot, ki nem tudott volna saját lábán a foglyokkal menni, a helyszinen agyonlőtték. Általában csak magyar sebesülteket szabadott hordágyon szállítani, a németeket géppisztollyal intézték el. Egy haslövéses súlyos sebe­sültet én segítettem hordágyon a kórházig. Havas, jeges úton borzasztó nehéz volt cipelni. Az Olasz fasoron orosz teherautó oszlop vonult egész nap kifelé a dunántúli frontra, a gyalogjárdán pedig orosz lovaskocsik vonultak, és ágyukat vontattak. Mi az ut szélén a hóban botorkáltunk. Kerülgettük a hullákat, melyek változatlanul ott hevertek a kitörés óta. Az autók nagy zökkenővel hajtottak rajtuk keresztül. Mi már semmin sem csodálkoztunk. Az Uj Szent János Kórház tele volt sebesültekkel. Betegünket átvették az ápolók, mi pedig visszasiettünk. A Szilágyi Erzsébet fasoron foglyok végeláthatatlan tömegét hajtották. Futó lépésben mentek, alighanem lóval vagy autóval kergették őket. Vigyáztunk, ne hogy közéjük keveredjünk, a meggyötört arcu, rongyos ruhás alakok közé, akik alig vonszolták magukat a kimerültségükben. Javarészt németek voltak.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 116-117. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 12. hétfő

Délután újabb izgalom. Puchász rohan át hozzám: az összes oroszok egy tiszt megjelenésére és fölszólítására hirtelen őrül csomagolásba kezdtek és egy óra alatt kivonultak.Helyükbe megjelent vagy 8 uj orosz, ezek járják az összes szobákat, az ajtókat berugják, a szekrényeket feltörik és tönkrezuznak mindent. Szaladok át két kipróbált őrünkkel és a Csernyisov prikázával. Akkora már az ipsék az udvaron voltak és legártatlanabb arccal az ott rekedt beteg autó körül foglalatoskodtak, mintha egyebet nem is akartak volna tenni a házban. Nagy sürgés támadt megjelenésünkre, a ház népe is összeröffent, mindenki egyszerre beszélt. Az oroszok látták, a botrány teljes, tagadták, hogy az épületben lettek volna. Az össze-vissza kiabálás közben próbálták az autót megmozditani. Végre az összes házilakókat (férfiakat) kérték, hogy segítsék kitolni a gumi nélküli autót az utcára, hogy teherautóra rakhassák azt… Ugy látszik, az oroszok Budán nagyobb előmenetelt tettek, ezért a nagy költözködés. A mi légvédelmi tüzéreink azonban egyenlőre nem mennek, mert azok a város védői, ők aknavetéssel nem foglalkoznak.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 65. o. (Buda)

1945. február 12. hétfő

Aggházy nyug. ezredes háztömbparancsnok azt tanácsolta a házunkba menekült katonáknak, hogy reggelre tegyék le a fegyvert. A legtöbben tényleg belátták, hogy a helyzet reménytelen, és reggel az udvar közepén letették fegyvereiket. Egész hegyet képezett a rengeteg géppisztoly, lőszer, páncélököl, kézigránát. Ezzel még sokáig lehetett volna harcolni, de nem a nyomasztó túlerővel szemben. Fehér zászlót tüztünk a bejárat fölé megadásunk jeléül, ne hogy az oroszok ujból ostromolják a házat. Egész nap vártuk vissza az oroszokat, de nem jöttek.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 112. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 11. vasárnap

A mai egész napot a költözködés apró gondjai töltötték ki. Holnap már az egész családom fönn alszik a Mágócsy Nelli szobájában. Major Ervin nemzeti zenedei tanár a feleségével és mi négyen leszünk e szoba lakói. A volt Hillebrand-féle szobába kerültek: Nemeskériék, Mériék és Bakyék, összesen tehát heten. Kubacskáék, Molnosék, Kretzói és Huszár, valamint Gurdonék Mayer urral együtt már korábban felköltöztek. A pincelakást rövidesen felszámoljuk s a pincét lezárjuk. A székesfővároshoz benyujtott élelmiszer-kérvényünket nagy meglepetésünkre 2 nap alatt elintézték. Egy hétre szép mennyiségű élelmiszert utaltak ki.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 64. o. (Buda)

1945. február 11. vasárnap

Néhány közömbös nap után délután 5 órakor irtózatos ágyuzás kezdődött, és a Városmajorban felujultak a harcok. Az oroszok észrevétlenül eltüntek házunkból, és egy SS katona futott be izgatottan az óvóhelyre. Én éppen a kijáratnál álltam. Közölte velem, hogy kitörésben vannak, és ellentámadást hajtanak végre a németek. A felmentő seregek Budakeszin lehettek. Ők három csoportban törtek ki a Várból. 8000 ember az Olasz fasor felé, 8000 a Bécsi úton át, 8000 pedig a Farkasréti temető, illetve Budaőrs felé tört előre. Az utcán harcikocsik zaját hallottuk. A német katona érdeklődött, nem lehetne-e az óvóhely vészkijáratán át messzebbre jutni, mert az utcát az oroszok tűz alatt tartják. A páncélosok előrerohantak, a gyalogság pedig utánuk igyekezett. Az óvóhelyen nagy izgalom támadt. Nem örültünk, mert akkor már hallottuk, milyen szörnyű az, ha egy helység a harcok során többször gazdát cserél. Ismertük már az oroszok hatalmas harci felszerelését, és az orosz túlerő megállítása valószínütlen volt, ha Stalingrádtól Budapestig nem sikerült. Az este és éjszaka rengeteg német és magyar katona, nyilas és civil, férfi és nő menekült be házunkba. Hozták a sebesülteket.

[Bp.], 2014. 104. o. (Buda, Krisztinaváros)

1945. február 10. szombat

A sebesültek élelem, fűtés és ápolás hiányában meghaltak. Napokig hallottuk fájdalmas üvöltésüket, azután mind erőtlenebbek voltak, végül elhallgattak, mind megfagytak. A Déli pályaudvar hídját is felrobbantották. A Bors utcában óvóhelyről óvóhelyre folyik a harc. A vészátjárókon menekülnek. Újból lángszórókkal ijesztgetnek. Ha utcai harcok lesznek, mindenkinek át kell jönni a fő óvóhelyre. Délután Csaba főtisztelendő úr tartott szentbeszédet. Új vonások jelennek meg lelkünk arculatán: a szomorúság, a fájdalom, de a bizakodás és a reménység is. Bármit tartogasson is számunkra a Jóisten, egyet biztosan tudunk, mert Ő mondta: elég neked az én kegyelmem.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 110. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 9. péntek

A felköltözködés meggyorsítását a hihetetlen méreteket öltő lopások tették szükségessé. Az emberi lélek lealacsonyodásának, elállatiasodásának tünetei ezek. Élelmiszereket, szerszámokat, szappant stb stb lopnak altisztek és tisztviselők és hozzátartozóik egyaránt. Az ágyam köré kezdtem gyűjteni élelmiszereim jó részét, hogy szem előtt legyen mind. Onnan lopták el a borsóm felét stb stb. Kubacska ma a lopások és egyéb veszély miatt a törzslakók között szétosztotta a krumplit.

|Fettich Nándor|

Széchényi Viktor

Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-1945. Szerk. Buzinkay Géza. Bp. 2003. 53. o. (Budai Vár)

1945. február 9. péntek

10 óra. Erős ágyú és fegyverropogás a vár nyugati lejtőjén, a Svábhegyen. Legnehezebben a reggeleket bírom! Ismét egy oly undok nap kezdődik – barlangi sötétségben! Meddig még?! Semmi változásra nincs jel. Oroszok Krisztina templomnál vannak. Mi van leányaimmal, unokáimmal, Ferivel?! Esemény-telen és hír-telen nap. Oroszok Krisztina templomban, Karácsonyi utcában és Déli Vasút érkezési oldalán vannak és állítólag a sziklaközpontban (Gellért hely). D.u. kötszert kapunk a Sziklakórházból ujjam számára.

|Széchenyi Viktor|

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 107-108. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 8. csütörtök

A Vas-u. 2 alatti temetkezési vállalkozónál megtudtuk, hogy ma bőségesen érkezett koporsó… Siettünk tehát oda. Ugy is volt. Sőt Schrank és Szilágyi rövidesen hozták is a múzeum kétkerekű rozoga kocsiját. A hatalmas méretű fekete fenyőfa-koporsóban szinte elveszett szegény összetöpörödött teste édesanyámnak. Papirossal takarták le. Mégegyszer megtekintettem arcát, a fedelet néhány hosszú vasszeggel megerősitettük s a koporsót feltéve a kordéra, a keresztet magunkhoz véve megindultunk… A szörnyű hólében teljesen átáztunk, mire a temető tulsó végébe, a falon tulra átvergődtünk. Minél kivülebbre értünk, annál több eltemetetlen halottat láttunk uton-utfélen ruhástól, félmeztelenül és egészen meztelenül is sokat. Egyik másik valami ruha-félébe volt takarva, másik primitiv, házi készítményü, láda-szerű tákolmányba volt téve. Egy nagy csoportban német katonák hullái, odébb hatalmas tömegben zsidó hullák, nők, férfiak vegyesen. A sír megásását nem várhattuk meg, holnap reggel 9 ó-ra ujra kimegyek s akkor elföldeljük anyámat.

|Fettich Nándor|

Pentelényi János

Közreadja Tamási Miklós. Beszélő, 2009. február, 64. o. (Buda)

1945. február 8. csütörtök

Délelőtt katholikus pap jelent meg az óvóhelyen, és elhozta az Oltáriszentséget. A legtöbben gyóntak és áldoztak a szentmise alatt, amit egy rögtönzött oltárnál az óvóhely belsejében mondott a pap. Elcsigázott, agyon szenvedett lelkünknek végtelenül jól esett a vigasztalás, hosszú idők után újra szentmisét hallgatni.

Szerk. Bándi Gáborné. Bp., 2000. 104. o. (Pest, Magyar Nemzeti Múzeum)

1945. február 7. szerda

Szokásos módon korán reggel kelés. Reggel egy csomó apró-cseprő múzeumi dolog elintézése. 8 ó tájban egy üveg finom borral fölszerelten megjelentünk ketten: Kubacska meg én a kapu alatt orosz őreinknél. Egy-egy jó pohár borral kináltuk meg őket; koccintottunk. Mikor a bor elfogyott, elővettek egy rumos üveget és ők kínáltak bennünket. Konzerveket nyitottak, kenyeret szeltek és kentek meg számunkra zsirral, káposztát is kínálgattak. Kellemesen elbeszélgettünk a derék emberekkel. Mikor ők is jóllaktak, elővettem a Csernyisov tábornok által láttamozott három orosz kérvényt, hogy olvassák el, mi írt rájuk a tábornok, mert én nem tudom kibetűzni. Magunkban azt gondoltuk Kubacskával, hogy legalább látják, hogy a tábornok foglalkozik a múzeum ügyeivel, és jobban vigyáznak a múzeumra. Magyaráztam is nekik: a tábornok nagyon szigorú, de igazságos ember. Egy orosz századost valami bűnért saját kezűleg felpofozott egyik nap.

|Fettich Nándor|