„...tivornyákat rendeztek és viselkedésükkel az egész templomot bemocskolták.” Budapest, 1945. május 10. Budavári Koronázó Főtemplom

A Budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) épülete Budapest ostroma során igen súlyosan megsérült. Az altemplomában német tábori konyha működött, a szentélyben szovjet lóistálló volt. 1945 tavaszára csak romok maradtak: meggyalázott templom, elpusztított plébániaépület, menekülő túlélők.

„A németek is okoztak kárt kivonuláskor, annál inkább a nyomban bevonuló oroszok.” Hédervár, 1945. június 7.

A szigetközi település Győr és Mosonmagyaróvár között félúton fekszik. A Khuen-Héderváry-kastélyban a második világháború alatt először a német nagykövetség költözött be, majd a szovjetek, akik hadikórházat működtettek itt – és a falu plébániáján is. A hédervári plébános főleg a kastélykápolnát ért veszteségeket részletezi.

„...a terméskőnek kb. ¼ részét elhordták német katonák óvóhelyek építéséhez.” Esztergom, Szent István-városi templom, 1945. június 2.

Esztergom Szent István-város helyi lelkészének beszámolójából is kitűnik, milyen heves harcok folytak Esztergomban és környékén. A Mária Valéria-híd középső három nyílását 1944. december 26-án robbantották fel a visszavonuló német csapatok. Ugyanezen a napon a szovjet haderő elfoglalta az érseki székhelyet, melyet 1945. január 7-én a német és magyar csapatok visszafoglaltak. A harcok 1945 márciusában értek véget.

„...állandóan feljöttem … a betegeket elláttam, a halottakat temettem.” Drégelypalánk, 1945. április 30.

1944 telén a Börzsöny északi lejtőin fekvő község súlyos harcok kereszttüzébe került. A szovjet bevonulás pedig itt is templomfosztással, iratmegsemmisítéssel és általános „zabrálással” járt együtt. A kárjelentés készültekor a legnagyobb gondot az építőanyag beszerzése és a munkaerő hiánya okozta, Drégelypalánk plébánosa is a károk enyhítésén fáradozott.

„A templom több Sztalin-orgona lövést kapott” Letkés, Ipolykiskeszi, 1945. április 21.

Letkés, az Ipoly parti település 1944 decemberében heves harcok színhelye volt, a lakosságot kitelepítették a szomszédos községekbe. A visszavonuló német csapatok december 20-án felrobbantották az Ipoly hídját. Csaknem egy héten keresztül tartottak a harci cselekmények, melyek során a falu nagy része, a szőlőhegyen álló Szent Orbán-kápolna, valamint a lelédhídi kápolna is elpusztult. Ipolykiskeszi, mely ma Szlovákiához tartozik, szintén megszenvedte a harcokat. A címben is kiemelt „Sztalin-orgona” (Katyusa) szovjet rakéta-sorozatvető köznyelvi elnevezése volt.

„...mindent védelmeztem, sokszor az életem kockáztatásával is.” Ipolytölgyes, 1945. április 21.

Az Ipoly parti település, filiáihoz hasonlóan heves harcok színhelye volt 1944 telén. A plébánost kilakoltatták, minden vagyona elveszett, csak úgy, mint a rábízottaknak. A plébániára 207 szovjet katona volt beszállásolva, a három településen (Ipolytölgyes, Letkés, Ipolykiskeszi) összesen 25-27 ezer katona volt összezsúfolva.

„...állandóan a földalatti pincében kellett tartózkodni, mert állandóan ide lőttek...” Nógrádmegyer, 1945. április 23.

A Nógrág megyei település plébánosa rendkívül részletes beszámolót ad, nem csupán az egyházi épületeket ért károkról, de az események egymásutánjáról is. Beszámolójából pontos képet kaphatunk, hogyan is zajlott egy-egy település bevétele, mit élhettek át az ott lakók. Miként lehetett életben maradni ilyen embertelen körülmények között.

„Az istentiszteleteket mindig megtartottuk” Zebegény, 1945. április 15.

A Dunakanyarban fekvő települést 1944. december 8.-án érték el a második világháború harcai: három monitor horgonyzott le a Duna zebegényi szakaszán, s 19.-ig folyamatosan tüzeltek a Törökmező irányába, feltehetően szovjet csapatokra. 19.-én délután megszűnt az ágyúzás, s néhány óra múlva szovjet katonák nyomultak a községbe.

„Mi egy volt mosókonyhában lakunk.” Bajna, 1945. április 9.

A Komárom-Esztergom megyei település plébánosa a környék falvainak helyzetéről is tudósít nagyon röviden, s kéri, káplánját mielőbb helyezzék el Bajnáról, mert erkölcstelen viselkedése méltatlan. Az sajnos a vizsgált dokumentumokból nem derül ki, pontosan, mi volt a káplán vétke, sem az, hogy elkerült-e végül a faluból más szolgálati helyre.

„a gyertyákat a plébániáról, sőt még a templomból is elvitték” Püski, 1945. május 22.

A világháború az olyan apró településeket sem kímélte, mint amilyen a szigetközi község. Még az 1945. áprilisában ezen a területen zajló utóvédharcok is követeltek halálos áldozatokat. Mind a templom, mind az iskola súlyos károkat szenvedett.

„Az oroszok a plébániát és a kastélyt kórháznak rendezték be.” Budajenő és Telki, 1945. május 15.

A Budajenőt a Budai-hegység koszorúja választja el a fővárostól. Közvetlen szomszédja, Telki. 1944. december 25.-én hajnalban vonultak be a faluba a szovjet alakulatok első csapatai, s nyomták ki a március óta itt állomásozó német erőket. Az 1945. február 11.-én induló, a német arcvonal elérését célzó kitörési kísérletkor a budai várban állomásozó német haderő egy része – kb. 5000 fő támadta a Tinnye – Budajenő – Biatorbágy vonalat. A szovjet légierő és tüzérség azonban teljesen megsemmisítette ezt a csapategységet. Budajenő határában körülbelül 120 német katona vesztette életét, Zsámbék és Tinnye között 3000 fő esett el.

„...az eső a falakon, a mennyezeten át a templomba csurog.” Csáb, 1945. április 22.

Solymossy Dezső esperes plébános 1936-tól teljesített szolgálatot a Nógrád megyei Csáb községben, 1945-ben még biztosan itt plébános, hiszen a kárjelentés az ő tollából származik. Azonban az csupán feltételezhető, hogy itt működött akkor is, mikor az ismét csehszlovák uralom alá került Felvidéken 1948-ban letartóztatták és bebörtönözték. Életének, sorsának további alakulását nem ismerjük, de Hetényi Varga Károly azon személyek között tartja számon, akik papságuk miatt szenvedtek üldöztetést.

„a kórusról már kézigránátot is hajigáltak a templomba” Dorog, 1945. április 12.

A 10-es főútvonal mentén fekvő Dorog határába 1944. december 25-én értek a szovjet csapatok. A német-magyar védők és az előrenyomuló szovjet erők között lezajlott egy kisebb csata, a szovjetek estére bevették a települést. A lakosság nagy része a dorogi bányaaltáróban keresett menedéket, de a háború így is kb. háromszáz halálos áldozatot követelt. A háború után pedig több száz német személyt telepítettek ki Dorogról.

„Bizony más községekben másként volt.” Etes, 1945. április 23.

A Nógrád megyei palóc község a környék településeihez képest viszonylag kevés kárral, kevés veszteséggel vészelte át a harcokat. Talán az egyetlen nógrádi falu, ahol 1944 karácsonyán volt szentmise. A helyi plébános már ekkor figyelmeztet: a helyi bányász lakosság igen fogékonynak mutatkozott a kommunista eszmékre.

„Inkább magam vállaltam mindent, csak az idemenekülteket védjem” Mohora, 1945. április 28.

A Nógrád megyei falut, ahol Tolnay Klári színművésznő gyermekkorát töltötte, sem kímélték meg a második világháború pusztításai. Plébánosa példaértékűen óvta a hozzá menekülőket és viselte az őt ért atrocitásokat. A szovjet hadsereg katonái folyamatosan zaklatták, ennek ellenére senkinek sem történt komoly baja, aki hozzá menekült, hozzá fordult segítségért.

„A német katonaság 49 ló és egy tehén beköltöztetésével szentségtelenitette meg a templomot” Budapest, Országúti R. K. Plébániahivatal 1945. május 15.

Az Országúti ferences rendház és templom, ahogy a legtöbb környékbeli épület súlyos károkat szenvedett Budapest ostromakor. Érdekesség, hogy az újvidéki ferences atyák ide menekítették az ottani rendház és templom értékeit, majd vonatra szálltak és visszatértek híveikhez. Sajnálatos módon a Margit körúti rendháznak az a része kapott találatot, ahol ezeket az értékeket őrizték.

„Végül is 27-én egy orosz katona első kérésemre kivitte a golyót a templomból.” Budaörs, 1945. május 24.

Budaörsnél 1944 karácsonyán folytak a harcok. Azonban a helyi lakosság számára nem ez volt a legnagyobb próbatétel, amelyet a második világégés hozott: 1946. január 19-én Magyarországról elsőként innen indultak el a németeket kitelepítő vonatszerelvények. Budaörs 1947-re elveszítette lakosságának 85%-át.

Szőnyegbombázás Győrött Győr – Révfalu, 1945. május 25.

Az angolszász légierő magyarországi és szerbiai célpontok bombázására kapott parancsot, s 1944. április 13-án a győri vagongyár repülőgyártó csarnokait és üzemi repülőterét lőtték, de nem kímélték a munkáslakásokat sem, rengeteg civil áldozatot szedett. A révfalui plébánia viszonylag messze esik a gyárvárosi területtől, mindazonáltal a templom és a plébánia is súlyos károkat szenvedett.

„Orosz harckocsi lövedékei következtében kigyulladt a templomunk.” Nagyoroszi, 1945. május 1.

A Börzsöny északkeleti lábánál fekvő településen is keresztülhaladt a front, sok kárt okozva emberéletben, állatállományban, épületekben. A szovjet csapatok nem kímélték az egyházi épületeket sem: a templom sekrestyéjében gépfegyvertisztító műhelyt alakítottak ki, a plébánia hivatal irattárát nagyrészt elégették, de tűzre kerültek az istálló fedéldeszkái is. Több helyen is előfordult, hogy tüzelőnek használták az iskola bútorzatát, felszerelését sőt padlódeszkáit is.

„A főoltár oltárszekrényét puskatussal betörték, az Oltáriszentséget kiszórták.” Pilisszentlélek, 1945. május 4.

A ma már Esztergom részét képező település kárjelentéséből a bevonuló szovjet csapatok kegyetlen és értelmetlen pusztítása rajzolódik ki. Mindent tönkre tettek, ami a kézügybe akadt. Nem kímélték sem a templomot, sem az iskolát. A település lakóit pedig nem kímélte a háború utáni politika sem: lakosságcsere-egyezmény értelmében 183 lakost telepítettek Csehszlovákiába az ekkor még szlovák többségű községből 1947–1948 folyamán.

Nagyvárad, 1944. október 6.

A nagyváradi püspök 1944. szeptember 25-én kelt köszönő levelét már nem tudta elküldeni a hercegprímásnak, aki ötvenéves papi jubileuma alkalmából köszöntötte Fiedler Istvánt. Mire a postaszolgálat újraindult Nagyváradon Fiedler püspök a következő utóiratot fűzte a köszönő levélhez:

„Isten útjai kifürkészhetetlenek és a rosszat is jóra fordítja.” Balassagyarmat, 1945. július 23.

Akad példa olyan „kárjelentésre” is, amely sokkal inkább szubjektív élménybeszámoló, mint a háborús károk jegyzékbevétele. Balassagyarmat plébánosának habitusa átsüt minden során: beszédes, kedélyes ember, aki még az orosz katonákkal is szót tudott érteni. Nyolc oldalon át mesél és mesél – tulajdonképpen másodlagos dolgokról.

„Sipekre golyózáporban is kimentem...” Varsány, 1945. április 7.

A varsányi káplán sommás beszámolója mellett meg kell jegyeznünk, hogy Szalai az elsők közé tartozott, akiket az új, „demokratikus bíróság” börtönbe juttatott. Hetényi Varga Károly kutatásai során adatok hiányában nem tudta kideríteni, pontosan milyen „vétség” lehetett, amely okot szolgáltatott a káplán letartóztatására. Annyi azonban bizonyos, hogy Szalai József 1946-ban egy évet raboskodott a balassagyarmati börtönben.

„13 személyt, köztük csecsemőket is a nyilas éra alatt az SS katonák végeztek ki” Héreg, 1945. július 25.

A Gerecse déli oldalán fekvő község kétszer is hadszíntérré változott: 1944 telén és 1945 tavaszán is bombázták. Itt lelte halálát feleségével Magyary Zoltán, a közigazgatás-tudomány világhírű művelője 1945. március 24-én. A jelentést készítő Molnár Kálmán héregi esperes 1951 körül vált a Szabad Nép Békénk ellenségei című cikksorozatának célpontjává. A lejárató cikksorozat 1950-ben indult kizárólag papok ellen, azzal a céllal, hogy a azok tekintélyét, becsületét a közvélemény előtt a sárba tiporja, s a híveket az egyháztól elidegenítse. Egy-egy ilyen cikk megjelenése általában a letartóztatás előhírnöke volt. Molnár esperesről 1950. június 3-án jelent meg hosszabb írás ismeretlen szerző tollából, amely után egy évet ült börtönben „beszolgáltatás elmulasztásának vétsége” miatt.

„Mindenki csak a templomot féltette és azt kereste a szemével, hogy létezik-e még?” Rimóc, 1945. július 28.

1945 nyarára a legtöbb jelentés már nem csak a háborús károkat részletezi, a lassú, nehézségekkel teli újjáépítés folyamata is kirajzolódik belőlük. Az ún. Karola-vonaltól északra eső területen, a Cserhát északi nyúlványai alatt fekvő Rimóc községet sem kerülte el a front 1944 decemberében. A helyi plébános sorai mély hitről tesznek tanúbizonyságot, ő maga csaknem mindenét elvesztette a harcokban, s csak a hívek jóindulatára és segítő szándékár hagyatkozhatott, s hagyatkozott is, s amint alkalom nyílott rá, megindult az újjáépítés.

Érsekújvár, 1945. augusztus 1.

Az egyházi kárjelentések általában a következő kérdésekre adtak választ: milyen kár érte az egyházi épületeket, a templomot, a plébániát és a népiskolát; milyen kár érte az istentisztelet bemutatásához szükséges felszerelést, plébániai iratokat, anyakönyveket; milyen felszereléssel tudná támogatni az egyházközség a teljesen kifosztott templomokat; továbbá általában részletezi a plébános személyes tulajdonában esett károkat. Az érsekújvári szűkszavú kimutatást Dr. Prenner Béla plébános írta, akit 1946-ban a kommunista államapparátus sikeresen eltávolított a városból. 1946-tól a közeli Tardoskedden teljesített szolgálatot, ahol 1949-ben minden vád, feljelentés nélkül letartóztatták és vizsgálati fogságban tartották. A börtönből 1951. február 3-án szabadult.

„Még állom a sarat.” Eger, 1944. november 27.

1944. november 20-án az egri főispán elhagyta a várost, a legtöbb köztisztviselő maradt, addigra a szovjet csapatok már a város széléhez közeledtek. Az Eger november végi helyzetéről szóló beszámolót nem helyi plébános, hanem Jelenffy Szilárd rendőrfelügyelő írta a hercegprímásnak, aki a közigazgatási hatóságok közül utolsóként hagyta el a várost. Czapik Gyula érsek (1943–1956) szavait tolmácsolta Serédi Jusztiniánnak (esztergomi érsek 1927. november 30.–1945. március 29.).

„Szomorú szívvel jelentem...” Scheffler János, Szatmár, 1944. szeptember 22.

Az esztergomi Prímási Levéltárban őrzött háborús kárjelentések egyik legszívbemarkolóbb darabja Scheffer János szatmári püspök (1942–1952) saját kezű beszámolója az átélt szörnyűségekről. Szatmárnémeti 1944. szeptember 16-i szőnyegbombázása rettenetes károkat okozott a városban, sokan lelték halálukat az óvóhelyeken, pincékben. A támadásban elpusztult a püspöki palota, s maga alá temette a püspökség dolgozóit, kispapokat, papokat, apácákat. Scheffler püspök a bombázás idején nem tartózkodott Szatmáron, ő maga néhány évvel később, 1952-ben halt vértanúhalált a zsilavai börtönben, mivel elutasított mindenféle közreműködést a békepapi mozgalom megszervezésében.