Szovjet kezdeményezésre vállalta az ideiglenes magyar kormány vezetését

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia elvégzését követően, 1910-ben avatták huszárhadnaggyá. A Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadsereg katonája. 1921 és 1925 között a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott. 1933-tól 1936-ig berlini katonai attasé, 1939-ben vezérőrnaggyá léptették elő. 1941-től altábornagy. 1942-től az államfő főhadsegéde, katonai irodájának vezetője. 1944. augusztus 1-től Horthy Miklós kinevezte az Északkeleti-Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg parancsnokává. 1944. október 17-én Ökörmező (ma: Mezsgore, Ukrajna) térségében szűkebb törzsével átment a 4. Ukrán Front parancsnokságára. November elején Moszkvában csatlakozott a magyar fegyverszüneti küldöttséghez. Részt vett a kormányalakítási tárgyalásokon. Szovjet kezdeményezésre vállalta az Ideiglenes Nemzeti Kormány vezetését. 1944. december 16-án a Debreceni Nemzeti Bizottság pártonkívüli képviselőként delegálta az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. november 15-ig az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke. 1947 augusztusában belépett a Pfeiffer Zoltán vezette ellenzéki Magyar Függetlenségi Pártba. 1947. augusztus 31-én országgyűlési képviselővé választották, de mandátumát a választási bíróság megsemmisítette. Egy évvel később a harmadik infarktus végzett vele. Temetésén a kormány nem képviseltette magát.