„Aztán jött az 1944-es év, a csillagos ház, a sárga csillag, a félelem és a borzalmak ideje.”

A zsidók és a zsidótörvények által zsidónak minősített keresztények életét az 1938-ban felgyorsuló fokozatos jogfosztások, majd a német megszállást (1944. március 19.) követő, a korábbiaknál is súlyosabb "önsorsrontó" belpolitikai változások tették egyre elviselhetetlenebbé. Szinte azonnal kezdetét vette a zsidóellenes rendeletek sorozata, a zsidók gettókba gyűjtése majd deportálása. Budapest kivételével május és július között az ország minden területéből deportálták őket koncentrációs és megsemmisítő táborokba. A nemzetközi tiltakozások, illetve a romló hadi helyzet miatt az auschwitzi halálgyárról kiszivárgó hírek ismeretében Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállíttatta a deportálásokat.

gettoajto

A gettó szó a keletkezésekor nem teljesen azt jelentette, mint a 20. században. Eredete hosszú időre nyúlik vissza. Már az első században is voltak Európában: az első ismert dokumentum szerint 1084-ben Speyerben. Történetének egyik fontos mérföldköve volt, hogy Velencében 1423-ban egy rendelet megtiltotta, hogy zsidó személy a városon belül ingatlant vásárolhasson. Ekkor született meg az egyre szaporodó lélekszámú izraelita közösség számára egy zárt letelepedési hely igénye, ahol figyelemmel kísérhették életüket, és melynek falai között ők is biztonságban érezhették magukat. Így lett az övék a 16. század elején, az akkor még nádasokkal ékelt, lagúnákkal körbezárt terület, amely éppen egy öntöde szomszédságában volt. Az önteni szó olaszul: gettare, ebből származik ennek a sajátos telepnek a neve, a későbbi gettó kifejezés. A 20. században ennek a szónak a jelentése a megtörtént események hatására megrendítően drámai értelmet nyert.

A német megszállást követően közvetlenül a vidékkel ellentétben Budapesten nem hoztak létre gettót, helyette 1944. június 15-én egy polgármesteri leirat írta elő, hogy a kirekesztő rendelkezések alapján zsidónak minősített fővárosi lakosok kerületenként kijelölt ún. csillagos házakba kötelesek átköltözni. Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését követően a helyzet még rosszabbra fordult. A rendőrség, csendőrség és a katonaság a csillagos házakból zsidók tízezreit hurcolta el kényszermunkára és gyalogmenetekben indították el őket a nyugati határ felé.

1944 novemberében a zsidó lakosság számára létrehoztak egy nemzetközi gettót a Szent István park és Pozsonyi út környéki házakban - ezeket az épületeket "védett házaknak" is nevezték. Az ide került zsidók diplomáciai védelemben részesültek, vagyis ide a különböző semleges országok (svéd, svájci, vatikáni, spanyol és portugál) védleveléve l vagy védőútlevelével rendelkező zsidók költözhettek be. A nemzetközi gettó csak rövid ideig tudta ellátni funkcióját: 1945. január elején a legtöbb zsidót átköltöztették a központi („nagy”) gettóba.

zsido hazaspar budapesten 1944

1944. november 29-én Vajna Gábor nyilas belügyminiszter 8935/1944. B.M. rendeletére felállították a központi gettót a megmaradt budapesti zsidók számára. A VII. kerületben kijelölt gettó 0,3 km2 nagyságú összefüggő terület volt, s a határait a Dohány utca, Nagyatádi Szabó István utca (ma: Kertész utca), a Király utca és a Károly körút képezte. Ahhoz, hogy az ún. csillagos házakból a mintegy 40 ezer zsidót betelepítsék, ki kellett költöztetni a területről 12 ezer keresztényt. A létszámuk folyamatosan és gyorsan emelkedett, 1945 elejére elérte a 70 ezer főt: a többségüket 16 éven aluli fiatalok, betegek és 50 év feletti nők, illetve férfiak alkották. A budapesti gettó ezzel a fővárosban élő zsidóság jelentős részének elkülönítésére létrehozott, deszkapalánkkal körülvett kényszerlakhellyé vált a Szálasi-kormány idején.

A központi gettó területét tíz igazgatási körzetre osztották. Minden körzetnek megvolt a maga szervezeti felépítése: a körzet élén az elöljáró állt két helyettesével, az épületekbe külön-külön házparancsnokot neveztek ki, a lakásokat és azok rendjét a lakásparancsnokok felügyelték. Az állandó nélkülözés, az élelmiszerhiány, a túlzsúfoltság és a higiéniai feltételek teljes hiánya emberhez méltatlanná tették az itteni életet.

„Rajtunk kívül más családokat is bezsúfoltak oda. A gettóban olyan zsúfoltság volt, hogy mindenkinek csak egy fekhely jutott a padlón. Bútorok nem voltak. A WC-t nem lehetett használni, mert nem volt víz. A pince egyik oldal-ágában ástak egy latrinát és mindenki oda járt. Ennek következtében a pincében állandóan irtózatos bűz terjengett. […] az eredeti terv szerint, a gettóba zsúfolt zsidókat is likvidálni kellett volna, a hatóságoknak erre már nem maradt idejük.”

A gettó kaput rendőrök őrizték, ennek ellenére az ott élőknek többször el kellett szenvedniük nyilas fegyveres csoportok betöréseit: behatoltak a gettó területére, raboltak, gyilkosságokat követtek el. A gettóbeli embertelen körülmények okozta testi és lelki gyötrelmeket az állandó rettegés mellett súlyos járványok súlyosbították: a vérhas és a tífusz, gyógyszer hiányában kíméletlenül szedte áldozatait. Az elhunytakat temetkezési hely hiányában a Klauzál téren gyűjtötték össze...

„[…] egyszer csak a már megszokott fegyverzajt megtörve, valami irtózatos recsegés, ropogás hallatszott. Hátranéztem: a gettó fala kinyílt és egy hatalmas acél szörnyeteg, egy szovjet tank robbant be a Síp utcába és robogott tovább a Wesselényi utca felé.”

A nemzetközi gettó 1945. január 16-ra a Pest központját is elfoglaló szovjet csapatok kezére került, és január 17-18-án a központi gettó is felszabadult.

Forrás: Kutas Péter: Amikor vért könnyeztek a fellegek…Egy kisfiú emlékei a budapesti gettóból