A Magyar Királyi Honvéd Vezérkar, a Magyar Királyi Honvédség felső szintű hadászati szerve 1944. szeptember 11-én egy tábori erődrendszer kialakításába kezdett Budapest körül, hogy feltartóztassa a főváros elfoglalására készülő szovjet csapatokat. Az átlagosan 2 méter mély és 4 méter széles erődvonal gerincét kézzel (!) ásták ki. A harckocsi árkon keresztül a szovjet járművek a műszaki csapatok segítsége nélkül képtelenek voltak átkelni. Az árkokat a német és a magyar gyalogság és tüzérség biztosította a támadókkal szemben. A Pest körül kiépült erődvonal az Attila-vonal megnevezést kapta, amely három védőövből állt.

harckocsi arok

Mindezek folytatásaként Budapesten belül további védelmi vonalak létesültek, házakkal, és harckocsik elleni akadályokkal. A legbelső ilyen védelmi vonal a Nagykörút vonalán épült ki. Az erődvonal kiépítésére a műszaki alakulatok mellett kivezényelték a budapesti zsidóságot, és sok településen a helyi lakosságot is igénybe vették a munkálatok során: 1944 novemberében már több mint 25.000 fő dolgozott az építkezéseken!

1944 novemberében a szovjet csapatok Budapest elleni első támadási kísérletét az Attila-vonal déli részén, Soroksár-Vecsés térségében sikerült feltartóztatni.

Míg a pesti oldalon igen, a budai oldalon nem épültek ki sem állandó, sem tábori erődítések (ez a térképen is szembetűnő). A német katonai vezetők eredetileg az Attila-vonalak áttörését követően ki akarták volna üríteni Pestet. Hitler rendelete azonban megtiltotta a kitörést, és a fővárost „erőddé” nyilvánította. A führer parancsba adta, hogy a védőknek háztól házig kell védeniük Pestet. A szovjet csapatok Dunántúlon való előretörése nyomán csapdába kerültek a Budapesten lévő német és magyar alakulatok. A szovjet erők nyugaton elvágták a visszavonulás útját a német-magyar csapatok elől, ugyanakkor Budán nem állt rendelkezésre semmilyen védelmi vonal a szovjetek ellen, amely végül 1944. december végén, rögtönözve készült el.