A Nógrád megyei palóc község a környék településeihez képest viszonylag kevés kárral, kevés veszteséggel vészelte át a harcokat. Talán az egyetlen nógrádi falu, ahol 1944 karácsonyán volt szentmise. A helyi plébános már ekkor figyelmeztet: a helyi bányász lakosság igen fogékonynak mutatkozott a kommunista eszmékre.

„A nagy napok elmúltak, a nehezén túljutottunk és Isten iránti mély hálával eltelve jelentem, hogy élünk. Itt a környéken mindannyian megvagyunk. Sok mindenen keresztül mentünk, sokakat teljesen kifosztottak, de mi maradtunk és dolgozunk tovább. (…)

A templomunknak különösebb baja nem történt. A légnyomás a tetőzetet kissé megrongálta, de azt már rendbe is hozattam. Ugyancsak a légnyomás harminchat ablakszemet betört. (…) A templom felszereléséből és ruháiból semmit el nem vittek, abban ellenség nem volt, csak imádkozni.

Az amúgy is rossz állapotban lévő iskolánkat a háboru annyira megviselte, hogy annak az egyik oldala bedőlt és ott többé tanitani nem lehet. A tanitást még januárban megkezdtük a Hangya egyik helyiségében és az most is ott folyik váltakozó rendszerrel.

Plébániaépületünk nincsen. A bérelt ház, amelyben én lakom, szintén kisebb sérüléseket szenvedett a légnyomástól. Anyakönyveket és fontosabb iratokat elrejtettem, azok épen meg vannak. Az irattári szekrény egy kissé összeturkálták, de semmit el nem vittek. (…)

Hiveinket is a jó Isten különösképen őrizte. Egy sebesülés történt a harcok alatt és alig néhány ház rongálódott meg. Rablás és más erőszakoskodás is alig történt. Bizony más községekben másként volt.

Az élet zajlik. És bizony itt a bányászok között sok minden történik. Szervezkednek, gyüléseznek, itélkeznek elevenek és holtak felett. Az uj világ szele egy kicsit megszéditette őket. De az idő majd meghozza az orvosságot. Rólam és hozzám például még egy rossz szót sem szóltak. Pedig az nagy szó, ahol ennyi bányamunkás van, mert más helyeken történtek kellemetlen esetek.

Ötezer orosz csak néhány napja ment el a szomszédos falvakból, ahol pihentek. Most már nyugodt a helyzet és megindult a rendes munka mindenütt, mert bizony eddig sem éjjelünk, sem nappalunk nem volt nyugodt.”

Chikán János

adtr. iskolaszéki elnök