1944 telén a Börzsöny északi lejtőin fekvő község súlyos harcok kereszttüzébe került. A szovjet bevonulás pedig itt is templomfosztással, iratmegsemmisítéssel és általános „zabrálással” járt együtt. A kárjelentés készültekor a legnagyobb gondot az építőanyag beszerzése és a munkaerő hiánya okozta, Drégelypalánk plébánosa is a károk enyhítésén fáradozott.

„1944. dec. 8.-án délután kezdték az oroszok ágyúzni Drégelypalánkot, az igazi ütközet dec. 9. délután kezdődött és este az oroszok elfoglalták a községet, ellepték a plébániát is. Az egész idő alatt az épületben tartózkodtunk, mely egy ágyútalálatot kapott. Az oroszok részéről senkit inzultus nem ért. (…) Dec. 11.-én délben súlyos német légitámadás érte a községet, mely a pleb. épület falát teljesen elpusztította. A konyhában egy asszony meghalt, egy súlyosan megsebesült, a többi sértetlen maradt, én az irodában tartózkodtam.

A pleb. melléképület is teljesen elpusztult, a pajta a légitámadás következtében, a cselédházak és istállók tetejét az oroszok szedték le a németek által felrobbantott Ipoly-híd pótlására. A bombázás után el kellett hagynom a lakhatatlan épületet, kis fűtetlen éléskamrában kaptam helyet. (…) A templomba betörtek, de a fehérneműn és néhány ruhán kívül mást nem vittek el (…). Az oroszok előrenyomulása az Ipolyon túl 3 hétig megakadt, így a plébánia és templom a németek ágyútüzében volt és több aknatalálatot kapott, majd újabb a német légitámadás a pleb. épületet még jobban tönkretette. Ennek dacára állandóan feljöttem, iparkodtam értékeket menteni, a betegeket elláttam, a halottakat temettem.

Legnagyobb hiány az egyházközségi iratoknál van (…). Miután a Garamnál a front hónapokig állt, rengeteg katona volt községünkben, az utcán haladó országúton óriási volt a forgalom, ebből a lakosságnak nagy anyagi veszteségei vannak.

Az iskolaépületek teteje tűrhető állapotban van, de egyetlen ablak, ajtó nincs az épületben, teljesen használhatatlanok. Üveg, cserép nincs sehol, faanyag kevés, munkaerő csak most szabadul fel részben, így a helyreállítás nehezen indul. Mindent elkövetek, hogy a munka itt is megkezdődjék. (...)”

Klénáncz Ottó

esperes plébános