Befejeződött a világháborúban győztes nagyhatalmak potsdami értekezlete. A megállapodásokat 22 pontban foglalták össze. A Szovjetunió lemondott a Ruhr-vidék nemzetközi felügyeletéről és földközi-tengeri igényeiről; cserébe a nyugati szövetséges hatalmak nem szólnak bele a szovjet övezet ügyeibe. Döntés született Lengyelország ideiglenes nyugati (az Odera–Neisse-) és keleti (a Curzon-vonallal megegyező) határáról, Németország megosztásáról és a későbbi békeszerződések elveiről. Elfogadták a jóvátétel-fizetés kötelezettségének elvét. A Szovjetunió jóvátételként megkapja a Kelet-Ausztriában, Magyarországon és Romániában található összes német tulajdont. A kisebbségi német lakosságot illetően a XIII. pont a következőképpen rendelkezik: „A három kormány, minden vonatkozásban megvizsgálva a kérdést, elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozóan intézkedéseket kell foganatosítani. Egyetértenek abban, hogy bármilyen áttelepítés is történjék, annak szervezetten és emberséges módon kell végbemennie. […] Erről a csehszlovák kormányt, a lengyel ideiglenes kormányt és a magyarországi Szövetséges ellenőrző Bizottságot egyidejűleg értesítik…” A szövetséges hatalmak a „német lakosság áttelepítését” Csehszlovákiában és Lengyelországban a kormányra, míg a vesztes Magyarországon a SZEB-re bízták, amely a békeszerződés életbelépéséig, 1947. szeptember 15-ig meghatározta és ellenőrizte a végrehajtást. (1945 és 1948 között mintegy 11 millió németet üldöztek el vagy telepítettek ki Kelet-KözépEurópából.).

Megjelenik Edvard Beneš csehszlovák elnök magyarokat és németeket sújtó 33. dekrétuma, mely az ország területén élő nem-szláv nemzetiségeket megfosztotta állampolgárságától, de facto kizárta őket a társadalomból.